A hős ellenálló Violette Reine Elizabeth Bushell néven született 1921 júniusában Párizsban. Édesapja, Charles Bushell az első világháború idején az inváziós brit hadsereg sofőrjeként szolgált Franciaországban, amikor megismerkedett a francia Reine Blanche Leroy varrónővel. A háború után a házaspár Londonban élt, ahol Charles taxisofőrként, majd autóeladóként és boltosként dolgozott. Az 1930-as évek elején a nagy gazdasági válság következtében a család nehéz anyagi helyzetbe került, és az öt gyermekből Violette és legkisebb testvére, Dickie anyai nagynénjükhöz kerültek az észak-franciaországi Pikardiába, ahonnan Violette 11 éves korában tértek vissza.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Violette aktív és élénk lány volt, kedvenc időtöltése a torna, a kerékpározás és a korcsolyázás volt. Testvérei szinte fiúnak tekintették, mert minden sportágban megelőzte őket. Apja lövészetre is tanította, kivételes célzóképességgel rendelkezett. Míg Pikárdiában csak a francia nyelvet használta, Angliába való visszatérése után az angolt, de brixtoni iskolájában osztálytársai csodabogárnak tartották tökéletes franciatudása miatt.
Violette szerető családban nőtt fel, bár gyakran különbözött össze szigorú apjával, és egy vita után egy időre Franciaországba szökött. A francia identitás nagyon erős volt a családban, a gyerekek édesanyjukkal gyakran franciául beszélgettek. Tizennégy éves korában otthagyta az iskolát, és bolti eladóként dolgozott Brixtonban, amikor kitört a második világháború. Violette ezután katonai hátországi szolgálatot vállalt – epret szedett Hampshire-ben –, de hamarosan visszatért Londonba, ahol egy fegyvergyárban dolgozott.
Kegyetlenül rövid házasság
Az 1940-es londoni Bastille-napi felvonuláson találkozott a magyar származású Étienne Szabóval, a Francia Idegenlégió 13. Fél-Dandárjának parancsnokhelyettesével, és mindössze ötheti ismeretség után össze is házasodtak. Az egyhetes nászút után Étienne visszatért az afrikai harctérre, és részt vett a szenegáli, eritreai és szíriai harcokban. Violette jelentkezett a Kiegészítő Területi Szolgálathoz, amelynek keretén belül egy légvédelmi tüzérütegnél teljesített szolgálatot. Ekkor tudta meg, hogy gyermeket vár, ezért leszerelt az alakulattól és visszatért Londonba, ahol 1942. június 8-án a Szent Mária Kórházban megszülte Tania Damaris Desiree Szabót, miközben férje az észak-afrikai Bir Hakeimnél állomásozott.
A lánya születése utáni napokban Étienne a német Afrika Korps ellen harcolt, Violette pedig nemsokára gondozóknál helyezte el gyermekét, hogy a repülőgépgyárban tudjon munkát vállalni. Ekkor tudta meg, hogy férje 1942. október 24-én elesett, amikor embereit vezette az El Alamein-i csata elején. Úgy halt meg, hogy soha nem láthatta a lányát. Violette férje halálhíre után vigasztalhatatlan volt, és kapva kapott az alkalmon, amikor a Különleges Hadműveletek Osztálya (Special Operations Executive, SOE) megkereste egy ajánlattal. Úgy gondolta, ez lesz a legjobb módja annak, hogy bosszút álljon férje gyilkosain.
Speciális kiképzés Skóciában
1940 júniusában Winston Churchill brit miniszterelnök azzal a céllal látott hozzá a SOE megalakításához, hogy a szervezet titkos háborút folytasson a németek által megszállt országokban. A szervezet ügynökei kémkedtek, német katonai berendezéseket, szállítási útvonalakat robbantottak fel, és német tiszteket gyilkoltak meg. Ehhez természetesen olyan ügynököket kellett kiképezni, akik anyanyelvi szinten beszélték a németek által megszállt országok nyelvét. A kiképzést követően rendszerint repülőgéppel juttatták el őket az adott országba, hogy kapcsolatba lépjenek a helyi ellenálló csoportokkal, és pénzzel segítsék tevékenységüket. Violette-re a választás nyilvánvalóan tökéletes francia nyelvtudása és alapos helyismerete miatt esett.
Az elméleti felkészítő után 1943 augusztusában a skót felföldi Arisaigben található különleges kiképzési központba került, ahol intenzív oktatást kapott terepismeretből, éjszakai és nappali navigációból, fegyverhasználatból és szabotázsakciók végrehajtásából. Ezután Hampshire-ben folytatódott az oktatás, ahol különböző harcászati nemeket tanult: menekülést, visszavonulást, elterelést, kommunikációt és rejtjelezést, valamint elsajátította az összes kézifegyver használatát. A kiképzés utolsó szakasza az ejtőernyős ugrás volt, amelyet Manchester mellett gyakorolt társaival. Első ugrása során csúnyán megrándította a bokáját (később ugyanez a bokája sérült meg Franciaországban). Felgyógyulása után újra részt vehetett az ejtőernyős tanfolyamon, és 1944 februárjában sikeresen el is végezte.
Első küldetés: Cherbourg
1944. április 5-én egy amerikai B-24 Liberator bombázóval vitték Franciaország fölé, ahol Cherbourg közelében ért földet a németek által megszállt területen. Álneve Corinne Reine Leroy volt, a név részben édesanyja keresztnevéből és leánykori nevéből állt össze. Papírjaiban a valódi, 1921. június 26-i születési dátuma szerepelt és egy fiktív Le Havre-i lakcím volt feltüntetve, amely lehetővé tette, hogy a német megszállási zárt területen közlekedjen az Atlanti-parton.
Küldetésén feladata a szövetséges légierő bombázási célpontjainak pontosítása, célmegjelölése, hadiüzemek megfigyelése volt. Ezalatt Párizsba is eljutott, ahol még ruhákat és parfümöt is vásárolt édesanyjának és magának is. A bevetésen kétszer is elfogta a francia kollaboráns csendőrség, de mindkétszer kimagyarázta magát, végül hathetes küldetéséről egy kalandos hazaúttal tért vissza Angliába: az őt szállító repülőgépet még Franciaország felett légelhárító tűz érte.
Második küldetés bokaficammal
Felkészítés utáni második titkos megbízatására 1944. június 8-án került sor, közvetlenül a normandiai partraszállás után. Feladata ezúttal a francia ellenállás, a maquis tevékenységének koordinálása, kommunikációs vezetékek megsemmisítése, illetve a partraszállás megakadályozására tett német kísérletek zavarása volt.
Június 10-én reggel francia ellenálló társával egy Citroënben elindult küldetésére, amely később rossz döntésnek bizonyult, ugyanis a németek a partraszállás után megtiltották a franciák számára az autók használatát. Autójuk gyanús lett egy német útellenőrző pontnál, amelyet azért állítottak fel, hogy megtalálják a 2. SS-páncéloshadosztály zászlóaljparancsnokát, akit a helyi ellenállás elfogott. Tűzharc tört ki, és Violette menekülni kényszerült, de elesett és kificamította a bokáját. Sérülésével nem tudott elmenekülni, és miután lőszere is elfogyott, német fogságba esett. Ezután börtönéből több alkalommal a párizsi, hírhedt Foch sugárúti fogházba vitték át, ahol kihallgatások sorozata várt rá. Semmit sem árult el kihallgatóinak, nem mondta el kapcsolattartóinak nevét, küldetéséről sem beszélt, pedig több forrás bizonysága szerint brutálisan bántalmazták.
A történet vége: Ravensbrück
A szövetségesek közben folyamatosan törtek előre Franciaország területén, ezért a németek legértékesebb foglyaikat, így Violette-et is a hátországba szállították. Így került 1944. augusztus 22-én a ravensbrücki koncentrációs táborba, amelyet kifejezetten nők számára alakítottak ki.
1944. október végén Violette-et más elfogott titkos ügynökökkel – Denise Blochsal, Lilian Rolfe-fal – áthelyezték a königsbergi táborba. Itt is embertelen körülmények között tartották a foglyokat, és az elégtelen táplálkozás, a nehéz fizikai munka következtében Violette is hamar leromlott fizikailag.
Innen ismét visszaszállították Ravensbrückbe 1945 január első napjaiban. Január végén vagy február elején egy este Violette-et és két társát kivezették a celláikból, és a kivégzésekhez használt falhoz hurcolták őket. A három fiatal nő kézen fogva letérdelt, ezalatt őreik felolvasták a kivégzésükről szóló parancsot. Egymás után, egyetlen pisztolylövéssel tarkón lőtték, majd ezután rögtön elhamvasztották őket a tábor krematóriumában.
1946 decemberében az Egyesült Királyságban második nőként a történelemben posztumusz megkapta a György-keresztet, 1947-ben a francia állam háborús nagykereszttel, a Croix de Guerre-rel tüntette ki.
Violette Szabo hősiességét immár múzeum is bemutatja az Egyesült Királyságban, számtalan könyv jelent meg róla, és 1958-ban filmdrámát forgattak az ellenálló rendkívüli életéről, aki mindössze 23 évet élt.
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
