„Politikailag a legmerevebben szemben állt minden totalitárius, fasiszta törekvéssel. Ő ízig-vérig magyarnak maradt, aki hajlíthatatlanul törekedett a magyar röntgenológia céljainak megvalósítására” – olvasható dr. Czunft Vilmosról az Országos Onkológiai Intézet fennállásának 75. évfordulójára megjelent emlékkönyvben.
A radiológus orvos nevét sajnos hazánkban még szakmai berkekben is kevesen ismerik, pedig az orvosi hivatás egyik példaképe lehetne. Betegei és kollégái egészségéért mindent megtett, saját életét viszont gondolkodás nélkül feláldozta azért, hogy megmentsen 1500 mg-nyi rádiumot a Magyarországról visszavonuló vesztes német csapatok elől.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Temesvártól a Bakáts téri rádiumintézetig
A megrázó történet főhőse a mai Románia területén, Temesváron született 1897. január 4-én, édesapja Czunft Zsigmond postatisztviselő volt. A kis Vilmosnak nem volt testvére, a gyenge fizikumú, de koránál komolyabb, a természettudományok iránt érdeklődő fiú hamar kitűnt kortársai körül éles elméjével. Érettségi vizsgáját a temesvári Piarista Gimnáziumban tette le, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát.
1917. szeptember 1-től a magyar radiológia legjelentősebb alakja, dr. Kelen Béla mellett gyakornokoskodott, 1924. május 17-én avatták orvosdoktorrá. 1927-től tanársegédként dolgozott az Üllői út 26. szám alatti Egyetemi Röntgen Intézetben, majd 1930-tól a székesfővárosi Szent Rókus Kórház röntgenfőorvosa volt.
1936 nyarán Czunft kezdeményezésére megalakult az ország első sugárterápiai intézete az 1910-ben Stockholm központjában alapított Radiumhemmet mintájára, Eötvös Loránd Radium- és Röntgenintézet néven. A daganatos betegek kezelésére alakult kórházat a manapság a Kékgolyó utcában működő Országos Onkológiai Intézet közvetlen szakmai elődjének tekinthetjük. Alapításától egészen 1945-ig Czunft az intézet vezető főorvosa volt, betegei között volt Babits Mihály is.
Veszélyes és drága
Czunftnak az adminisztratív és gyógyító tevékenység mellett arra is maradt ideje, hogy kidolgozza a radioaktív sugárzás dózisát mérő, hitelesítéshez szükséges első magyar hordókamrát és a kezelésekhez szükséges rádiumágyút. Az orvostudományban a 20. század első felében a daganatos betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb sugárterápiás eszközének számított a rádiumágyú. A készülék alkalmazásához elengedhetetlen volt egy radioaktív fém közvetlen jelenléte: 1 gramm rádiumot átlag hét tonna uránszurokércből lehetett előállítani. Ennek köszönhetően a rádium értéke szó szerint csillagászati volt.
Czunft délutánonként sokat tartózkodott az intézet fizikai laboratóriumában, és egy idő után azzal szembesült, hogy egyik kolléganője vérképe annyira elromlott a rádiummal való mindennapi munkától, hogy nem tudta folytatni kutatásait. A sugárvédelemhez akkoriban még az intézet készülékeit leszállító cégek sem értettek. Munkatársával együtt megdöbbenve látta, hogy a rádiumasztal, amely mellett állva 10-15 percig dolgoztak a munkatársak a sugárzó anyaggal, mindössze 2-3 cm-es ólomvédelemmel készült, amely töredéke volt a biztonságos vastagságnak.
A sugárvédelem ebben az időben még csak abból állt, hogy a rádiummal nap mint nap dolgozó nővéreket félévenként lecserélték, míg külföldön a sugárzó anyagokkal dolgozók már mindenütt kevesebb ideig dolgoztak. A budapesti városházán Czunft ekkor beterjesztett javaslatán nagyon felháborodtak, de a radiológus kemény ember volt, és kiharcolta a szombati munkaszünetet és a heti 36 órás munkahetet, amely ekkor példa nélküli volt itthon.
Testével védte
A második világháború befejezése előtt nem sokkal a visszavonuló német csapatok a szinte felfoghatatlan értéket képviselő 3000 mg rádiumot Budapestről, az Eötvös Loránd Intézetből elhurcolták, és azt előbb a Nemzeti Bank veszprémi sziklatrezorjában rejtették el, majd onnan továbbszállították, ekkor azonban a rádiumot szállító gépkocsit a magyar határt elhagyva bombatalálat érte.
Budapesten maradt azonban Magyarország maradék, 1500 mg-nyi rádiumkészlete, amely szintén az Eötvös Loránd Radium- és Röntgenintézetben volt található. Czunft e rádiumkészletet saját orvosi táskájába, mások elmondása szerint testére erősítve rejtette el, és mindvégig magával hordozta légoltalmi pincébe, segélyhelyre, gyakorlatilag mindenhová magával vitte egészen a főváros felszabadulásáig. Ekkor azonnal jelentkezett Budapest polgármesterénél, és biztosította arról, hogy ezzel a rádiummennyiséggel a daganatos betegek gyógyítását el lehet kezdeni.
A rádium egy jelentős része így megmaradt, Czunft Vilmos azonban a testén hordozott rádiumtól súlyos sugárkárosodást szenvedett. Halálos betegen a szörnyű szenvedéseket már nem bírta tovább elviselni, és 1945. július 16-án, mindössze 48 évesen, Veronál nevű altatóját túladagolva öngyilkos lett. Bátor önfeláldozásának köszönhető, hogy a felbecsülhetetlen értékű anyag nem került illetéktelen kezekbe.
