Kiemelkedő jelentőségű a vezetésével 1924-ben megalakult Országos Szabadelvű Klub, amely a vörösterror és a fehérterror szélsőségeit meghaladó programot tűzött zászlajára: „Klubunkban hajlékot akarunk adni […] mindazoknak, akik szakítva a forradalmi és ellenforradalmi romantikával, dolgozni akarnak a romokon.”
Korábban a klub szellemiségével és célkitűzéseivel összhangban 1923. szeptember 16-án alapította meg a szabadelvű értelmiség kedvelt lapját és a polgári liberális ellenzék egyik legfontosabb sajtóorgánumát, az Esti Kurírt.
Szerzőnkről
Szelke László történész, kulturális menedzser, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, a piliscsabai Művelődési Információs Központ és Könyvtár igazgatója.
Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi művelődéstörténet, Budapest története és a magyarországi zsidóság története. A Magyar Történelmi Társulat, a Hajnal István Kör, a Pulszky Társaság és a Magyar Népművelők Egyesületének tagja.
A Rassay Károly főszerkesztésében megjelenő napilap a Gresham Kávéházban gyakran megforduló lipótvárosi polgárság és a belvárosi értelmiség kedvelt lapjának számított egészen kényszerű megszűnéséig, 1944 tavaszáig, Magyarország német megszállásáig.
Rassayt a fővárosban Horthy tudomásával szabadon garázdálkodó „ébredők” szabadcsapatai a húszas évek elején két alkalommal is megpróbálták pokolgéppel felrobbantani. Először 1922. április 4-én az esti órákban, a zsúfolásig megtelt Erzsébetvárosi Körben robbant a negyven embert megsebesítő és kilenc halálos áldozatot követelő „szögekkel töltött bomba”, de Rassay késve érkezett a politikai vacsorára, így sértetlenül megúszta a merényletet. Majd 1923. február 20-án, szintén az esti órákban az ellenzéki politikus Fő utca 19. szám alatti lakásához kézbesítettek egy pokolgépet, a szerkezet azonban nem lépett működésbe.
A Bethlen Istvánt és kormányát korábban élesen kritizáló, a keresztény-nemzeti kurzus jelöltjeit a szimbolikusnak számító szegedi körzetben több választáson is legyőző Rassay számára a harmincas évek elején a legfőbb politikai ellenfél már a radikalizálódó Gömbös Gyula, majd Imrédy Béla lett.
Mindvégig következetesen és kitartóan szemben áll a számára csak a barbárságot és erőszakot képviselő fehér- és vörösdiktatúrákkal, mert azok – írja az Esti Kurírban – „eszközeikben és erkölcseikben teljesen azonosak, akár Sztálin, akár Hitler áll az élükön”, hiszen a szabadság „mégsem lehet azoknak a szabadsága, akik a maguk szabadságát mások szabadságának eltaposására akarják felhasználni”.
Rassay a Polgári Szabadság Párt elnökeként minden fórumon és minden lehető módon elutasította a zsidóság kirekesztését a magyar társadalomból, folyamatosan elítélte a zsidótörvényeket, melyek rendeleti úton visszamenőleges hatállyal minősítettek zsidónak születésüktől fogva keresztény magyar állampolgárok ezreit, szorítottak ki a közéletből és a gazdasági életből újabb ezreket, majd szentségtörő módon dúlták fel tízezrek legszemélyesebb és legintimebb családi életét és magánéletét.
Az angolszász hatalmak és a németek között évekig bátran és ügyesen egyensúlyozó Kállay Miklós politikájával összhangban Rassay is úgy látta, hogy „egy fennálló társadalmi rendet ledönteni háborús világrengés közben, akár jobbról, akár balról kíséreljék is meg, egyet jelent a teljes zűrzavarral”, hiszen „ebben a pillanatban csak az lehet a feladatunk, hogy a nemzetet a háború felidézte súlyos válságon keresztül vezessük, és a nemzetnek a békét visszaszerezzük”.
1944. március 19-én vasárnap, a német megszállás napján már kora reggel óta csörgött a telefon Rassay lakásán, barátai és ismerősei egymás után hívták és figyelmeztették a várható letartóztatásra, és kérték, hogy mielőbb távozzon biztonságos helyre, ő azonban nem volt hajlandó menekülni.
A németellenes politikát képviselő ellenzéki politikusok, közéleti személyiségek, gazdasági szakemberek és újságírók – a náciellenes szellemi ellenállás jeles képviselőinek – letartóztatása precízen végrehajtott forgatókönyv és egy pontosan összeállított lista alapján valósult meg.
Rassay az előkelő 18. volt a listán: a német megszállás előtt gondos kezek ezt a számot írták fel háza kapujára, és fogva tartása első pillanataiban is egy előre odakészített 18-as számmal megjelölt borítékba helyezték elkobzott személyes értéktárgyait.
A szabadelvű politikus a Fő utcában raboskodott, majd az oberlanzendorfi gyűjtőtáborba, végül a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Bár a „keresztény” és „kivételezett” rabok és a politikai foglyok közé tartozott, így is nagyon sokat szenvedett.
A mauthauseni koncentrációs tábort az amerikai csapatok 1945. május 5-én szabadították fel, Rassay 1945. május 21-én éjjel érkezett vissza Budapestre. A politikai életben a folyamatos felkérések ellenére komoly szerepet már nem vállalt, és az Imrédy-per népbírósági tárgyalásán 1945. november 19-én tett tanúvallomása lett az első és egyben utolsó nyilvános szereplése.
Rassayt családjával együtt 1951-ben kitelepítették, és Füzesgyarmatot jelölték ki számukra lakóhelyül. 1953-ban a főváros közeli Pécelre költözhetett, majd 72 éves korában, 1958-ban hunyt el. Jobban kellene ismernünk, többet kellene idéznünk a 20. századi magyar demokratikus hagyományok és polgári szabadelvű politika legnagyobb képviselőjét, Rassay Károlyt.
Ha érdekel a 20. század magyar történelme, olvasd el előző történelmi tárgyú cikkeinket is:
A budapesti 7:1-es focidiadal az ávósok szemévelA futball társadalmi jelentőségével a politikai vezetők rendszertől függetlenül mindig is tisztában voltak.
Tovább olvasomA cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
