Ártatlanul a rács mögött akár évtizedeken át: a legismertebb ügyek

A börtönben minden elítélt szenved, hiszen be van zárva. Azok is szenvednek, akik valóban bűnt követtek el, és ezt be is vallják, azok is, akik életük végéig az ártatlanságukat hirdetik, és azok is, akik nem tettek el semmi törvénybe ütközőt. Ám nekik talán dupla szenvedés jut, hiszen nemcsak a bezártsággal, a megszégyenítéssel, életük teljes felforgatásával kell szembenézniük, de azzal is, hogy elárulták őket. Valaki, valahol nagyon rosszul végezte a munkáját, a jogrendszer, a felsőbb hatalom, amiben hittek, cserben hagyta őket, és hiába próbálnak érvényt szerezni az igazuknak, a legtöbb esetben nem jutnak semmire. Őrjítő.

43 évnyi börtön után derült ki ártatlansága

A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációjának számított Charles Ray Finch ügye, akit 43 évvel korábban ártatlanul tartóztattak le és börtönöztek be Észak-Karolinában. A 81 éves férfit közben felnőtt lánya és unokái várták kint. Nem sok esély volt rá, hogy valaha találkozni fognak, a férfit ugyanis halálra ítélték, életét csak a közben megváltozott törvényeknek köszönheti. De miért ítélték el? 1976. február 13-án kiraboltak egy élelmiszerboltot, és menekülés közben lelőtték a bolt tulajdonosát. A tettesnek sikerült elmenekülnie a helyszínről, kézre kerítésében pedig csak az alkalmazott tanúvallomására hagyatkozhattak. Aki arra például emlékezett, hogy az elkövető háromnegyedes ujjú bőrkabátban menekült. Finchre pont ilyet adtak az azonosítási eljárás során, a bolti dolgozó ezért háromszor is őrá mutatott, amikor a tettest keresték. Emellett Finch kocsijában találtak egy töltényhüvelyt, amit az akkori szakértők a gyilkos fegyverből származónak tekintettek. Hiába volt a férfinek alibije – három barátjával pókerezett a rablás idején –, hiába vallotta magát ártatlannak, halálbüntetésre ítélték. Az ítélet gázkamrában történő végrehajtását 1976. október 4-re tűzték ki, Finchet csak az hozta ki a siralomházból, hogy időközben változott a törvény, így a halálbüntetés helyett életfogytiglani börtön várt rá.

A Duke Egyetem jogászai csak a kétezres években kezdtek el foglalkozni az esettel, miután megvizsgálták a korabeli eljárást. Kiderült, hogy mind a három alkalommal, amikor a szemtanú Finchre bökött, egyedül rá adtak fekete bőrkabátot a rendőrök. A szemtanúról pedig kiderült, hogy alkoholista és komoly gondok vannak a memóriájával. Arra is rosszul emlékezett, hogy a támadó milyen fegyvert használt: nem vadászpuskát, hanem pisztolyt, így a Finch kocsijában talált töltényhüvely bizonyító ereje is elveszett (a töltényt egyébként Finch fia találta valahol, és meg akarta őrizni, ezért tette a kesztyűtartóba). Rengeteg szakértői vizsgálat után végül bebizonyították Finch ártatlanságát. 2019. május 23-án a férfi kiléphetett a rácsok közül, immár megtört, kerekesszékes öregemberként. Letartóztatásakor kétéves lánya, Katherine Jones-Bailey, illetve testvére, Jimmie Brown kitörő örömmel fogadta a kijáratnál. A férfi kis beszédet mondott az újságíróknak, azt mondta, örül, hogy végre kiszabadult, nagyon szeretne elutazni a Bahamákra, és kedvenc csirkés ételére is igen régóta vágyik. 

Amerika mégsem az álmok hazája?

Ki védi meg az ártatlanok jogait? erre a kérdésre minden országban más a válasz. Amerikában az Innocence Project nevű szervezet dolgozik azon, hogy DNS-bizonyítékok alapján megpróbálja felmenteni az ártatlanul életfogytiglanra vagy halálra ítélt elítélteket. 1992 óta dolgoznak, ez idő alatt 362 embert szabadítottak ki a börtönből, akiket teljesen ártatlanul ítéltek el, jellemzően téves tanúvallomások alapján. Az így elítéltek majdnem harmada bűnösnek vallotta magát, ami szintén egyértelművé tette a bíró számára, hogy rács mögött a helyük, de az Innocence Project emberei szerint a kihallgatásoknál alkalmazott pszichés nyomás törte meg őket, akik végül tulajdonképpen bármit beismertek, amit sugalmaztak nekik.

42 év után szabadult két férfi

Azt, hogy milyen könnyű ártatlanul börtönbe kerülni, Clifford Williams, illetve unokaöccse, a 61 éves Nathan Myers esete is bizonyítja. Egy 1976-os floridai gyilkosság miatt 42 évet vettek el az életükből, amit soha nem fognak visszakapni, pedig az igazi tettest időközben elfogták. Azzal vádolták őket, hogy fegyverrel törtek két nő életére: egyikük meghalt, másikuk túlélte és egyedüli szemtanúként tett vallomást. Hiába volt Williamséknek alibijük, hiába volt egyértelmű, hogy amit a tanú állít, lehetetlen, az ítéletet meghozták. A valódi tettes közben bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot, de börtönbe kerülni nem akart, időközben pedig elhunyt. Jó kérdés, hogy az anyagi kártérítés milyen segítséget nyújt a két férfinak, akik akkor vesztették el a szabadságukat, amikor még Jimmy Carter volt az elnök.

Tényleg szükség van halálbüntetésre?

Ha már az elnököknél tartunk: még abban az időben, amikor Hillary Clinton az elnökségért harcolt, ismét előkerült egy komoly ügy. Ricky Jackson – ismét egy afroamerikai férfi – 39 évet töltött ártatlanul börtönben. 1975-ben, 18 éves korában ítélték halálra, és csak egy adatkezelési hiba miatt módosult a büntetése életfogytiglanra. Ártatlanságára 2014-ben derült fény, és az 58 éves férfi kamerák előtt szegezte Hillary Clintonnak a kérdést: most is támogatja a halálbüntetést? Jacksont annak idején egyetlen, 12 éves fiatal fiú, Eddie Vernon tanúvallomása alapján ítélték el a gyilkosságért. Az Ohio Innocence Project nyomozása során aztán kiderült, hogy a fiút az államügyész a rendőrökkel együtt vette rá a hamis tanúzásra. Amint ez kiderült, és Jacksont szabadon engedték, azt mondta, az angol nyelvben egyszerűen nincsen szó arra, amit érez. A kapott kártérítést arra használta, hogy vegyen magának egy lakást Clevelandban, azóta is egyszerű, unalmasnak mondható, nyugodt életet él. Úgy nyilatkozott, nem haragszik a hamisan tanúzó fiúra, sőt nagy bátorságra vall a részéről, hogy végül elmondta az igazat. 

S hogy mit válaszolt Hillary Clinton a nagy kérdésre? Azt, hogy a történet ellenére is hisz a halálbüntetésben, amit csak ritkán és különleges esetekben (például terrorcselekmények esetén) szabad végrehajtani. Jackson ezzel érthető okokból nem ért egyet.

Akkora botrányt okozott, hogy film is készült belőle

Hillary Clinton nagy ellenfele, a győztes Trump is megkérdőjelezhető döntést hozott annak idején. 1989-ben iszonyatos félelemben és felháborodásban éltek New York lakói. Egyik nőt bántalmazták a másik után, tetteseket pedig nem találtak. Amikor a Central Parkban futó Patricia Meilie-t összeverték és megerőszakolták, a rendőröknek elegük lett. Összeszedték az összes tinédzsert, aki a park közelében lófrált, és ügyvéd vagy a szüleik segítsége nélkül nekiálltak célzottan kihallgatni őket. A cél az volt, hogy bűnbakokat találjanak, így addig éltek a zsarolás, megfélemlítés, manipuláció, a fizikai erőszak minden eszközével, amíg öt tini azt nem vallotta, hogy bűnös. A legfiatalabb vádlott 14 éves volt, a legidősebb 16, mind harlemi lakosok. 

Hiába állították, hogy erőszakkal vallatták őket, hiába nem volt semmiféle bizonyíték bűnösségükre, börtönbe zárták őket. A legenyhébb ítélet hat, a legszigorúbb tizenhárom év börtönbüntetést szabott ki a tinédzserekre. Ráadásul a legidősebb vádlott, Korey Wise (aki azóta aktivistaként járja a világot, felhívva a figyelmet a rendszer igazságtalanságaira) a felnőttek közé került, ahol életét csak úgy tudták megvédeni az őröktől és a raboktól, hogy rendszeresen magánzárkába tették. Már csak ő ült (feltételesen sem engedték szabadlábra, mivel nem volt hajlandó beismerő vallomást tenni), amikor a valódi tettes, akit egyébiránt nemi erőszakért és gyilkosságért zártak be és ismerte Wise-t, a börtönben megtért, és bevallotta a Patricia elleni támadást.

Az esetről Ava Du Vernay When They See Us címmel forgatott négyrészes minisorozatot, amelyben arra koncentrál, hogyan lehet túlélni a börtönt ártatlanul, és utána milyen problémákkal néznek szembe azok, akik kiszabadultak. A fiúkra ugyanis iszonyatos népharag zúdult, csak úgy emlegették őket, mint a Central Park-i Ötös, és a legenyhébb riportokban is vadállatokként jellemezték őket. Trump, aki akkor még nem volt elnök, nagy hangon, fizetett egyoldalas újsághirdetésekben követelte a halálbüntetés visszaállítását, mire a fekete jogvédők tüntetésekbe kezdtek a tárgyalótermekben. 2014-re zárták csak le az ügyet, amikor összesen több mint negyvenmillió dolláros kártérítést ítéltek meg az öt férfinak, akik végig ártatlanul szenvedtek. A videóban őket láthatod, ahogy reagálnak a When They See Us sorozatra.

Az Amnesty International segítségével lehet őket biztatni

Akárhogy is igyekeznek a jogvédő szervezetek, most is sok-sok ember ül börtönben elzárva ártatlanul, szenvedve annak minden fizikai és pszichés következményétől. Nekik nyújthatnak segítséget átlagemberek az Amnesty International emberi jogi szervezeten keresztül. A Levélíró Maraton kezdeményezés keretében írhatnak az igazságtalanul elítélt embereknek, kifejezve együttérzésüket, támogatásukat, illetve felhívhatják a hatóságok figyelmét a jogsértésekre. „Egy ilyen levél megváltoztathat egy életet” – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. Az elmúlt években évente hárommilliónál is több levelet kézbesítettek, és számos esetben ez hozta meg az ártatlanul fogva tartottak szabadságát a világ számos pontján. Minden év novemberében teszik közzé azokat a személyeket és ügyeket, amelyeket ily módon lehet támogatni.