Az Egyesült Királyságban élő Jenny hat héttel a megfertőződése után sem érzi magát egészségesnek. A 35 éves, magyar állampolgárságú Bea, aki korábban szinte az egész világot körbeutazta nyelvtanárként, fitten és egészségesen találkozott itthon, Budapesten a vírussal. Hat hete küzd légszomjjal és fáradtsággal, néha úgy érzi, meggyógyult, máskor az ágyból sem tud kikelni. Bea barátnője, a színházi menedzserként dolgozó, 31 éves Zsófi szintén makkegészséges volt, most mégis három hete rosszul van. Mi lehet ennek a hátterében?
Tesztet? Minek?
Bea hat hete tapasztalta az első tüneteket. Eleinte főleg éjjel érezte őket, amikor lefeküdt aludni.
„Az első pár napban megijedtem, fogalmam sem volt, mi lehet ez. Aztán egyre biztosabb lettem benne, hogy ez AZ a vírus. Éreztem, hogy valamivel küzd a szervezetem, valamivel, amivel eddig nem küzdött soha. Nem volt lázam, nem köhögtem, csak épp lélegezni nem tudtam rendesen. Olyan érzés volt, mintha egy hatalmas pók ülne a tüdőmön. Vagy mintha folyamatosan sportolnék. Néha hirtelen fémes érzéseket éreztem a testem különböző pontjain. Időközönként a tüdőm is fájt. Gyakran leizzadtam, aztán a hideg rázott, éreztem, hogy állandóan mozog a hő a testemben. Pár nap után nagyon levert és fáradt lettem. A lakásom különböző pontjaira nehezemre esett eljutni. Nehezemre esett beszélni. Egy-két óra beszéd után légszomjam lett. Elfogadtam, hogy ez van, a szervezetem majd legyőzi, és ez sokat segített. Segített, hogy nem féltem, nem idegeskedtem, nem pörögtem rajta. Az ötödik napon felhívtam a zöldszámot, a körzeti orvost, a mentőket. Finoman fogalmazva nem voltak túl segítőkészek. Ne terheljem le a rendszert, hiszen nem köhögök és nincs lázam. Kiderült, hogy nem fognak tesztelni, csak magánban csináltathatnám meg, így első körben lemondtam róla.
Három hét után jobban lettem, kimentem sétálni, elkezdtem picit jógázni, és próbáltam lassan, fokozatosan egyre többet mozogni, mert az már nagyon hiányzott. A negyedik hét végére ismét rosszabbul lettem, nem tudom, hogy a »megerőltetés« miatt történt-e, vagy hogy hidegebb, szeles időben is sétáltam, vagy csak úgy, de az azóta elmúlt két hetet nagyrészt ágyban töltöttem. Jóval rosszabbul lettem, mint az elején. Szédültem, nagyon kimerültnek éreztem magam, a légzésem még nehezebb lett, mintha nagyon magas hegyek között sportolnék folyamatosan, és már nemcsak a tüdőm, hanem a fejem és a szívem is fájt időnként. Olyan érzésem volt szinte folyamatosan, mintha vért vettek volna tőlem. Végül barátok rábeszéltek, hogy menjek be a kórházba, azért csak nézzék meg, mi van velem. Finoman fogalmazva, ahogy korábban sem, most sem voltak túl kedvesek és segítőkészek az egészségügyi dolgozók sem a telefonban, sem élőben.
A sürgősségin bár kelletlenül, de megvizsgáltak. Sajnos nem meglepő, hogy amikor a magyar egészségügy romokban, az orvosok, a nővérek, a kórházi dolgozók túlhajszoltak és nincsenek megbecsülve, akkor ezt a betegeken vezetik le, és durván beszélnek velük. Mégis, amikor az ember gyenge és kiszolgáltatott, és a legutolsó hely, ahol szeretne lenni, az egy kórház, elég mellbevágó élmény tud lenni ez a fajta bánásmód. Szerencsére az oxigénszaturáció-, a vérvétel- és a mellkasröntgen-eredményeim is rendben voltak. Koronavírustesztet emiatt nem is csináltak. Mivel nem volt gyulladás a szervezetemben, nem volt indokolt a teszt. Hazaküldtek azzal, hogy »pszichés vagy allergiás jellegű háttér állhat a panaszaim hátterében«. Konkrétan ez volt a diagnózis.
Azt gondolom, joggal merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem csinálták meg a Covid-19-tesztet, miközben hat kémcsőnyi vért levettek... és ha pszichés jellegű a háttér, legalább megnyugtathattak volna egy negatív teszttel. Szerény véleményem szerint. Jobban azóta sem lettem, de amint felépülök, meg fogom csináltatni a tesztet magánúton, hogy legalább így megbizonyosodjak arról, hogy nem pszichés jellegű.”
Háromhétnyi szenvedés
Zsófi menedzserként home office-ban dolgozik egyedül, nem érintkezik emberekkel, így csak arra lát esélyt, hogy a boltból kapta el a vírust, hiába hordott maszkot és kesztyűt.
„Alapvetően makkegészséges vagyok, az elmúlt tíz évben nem voltam beteg, heti 3-4-szer sportolok, jógázom, mindennap meditálok. Három hete reggel viszont nagyon betegnek éreztem magam, egész nap megmozdulni sem tudtam, valamivel nagyon harcolt a szervezetem. Másnapra viszont mintha elmúlt volna, tudtam sétálni, azt hittem, leküzdöttem a betegséget. De aztán szép lassan bekúszott a többi tünet. Erősödött a levertség, visszajött a torokfájás, előjött a légzési nehézség, majd a mellkasi és tüdőfájdalom, miközben folyamatosan fájt a fejem. A legrosszabb időszak a 6-10. nap között volt. Volt olyan, hogy 8-10 órán keresztül kisebb megszakításokkal arra kellett koncentrálnom, hogy levegőt vegyek. Mindig meg tudtam tölteni a tüdőm levegővel, de néha kifejezetten nehezen. Egész nap a kanapén feküdtem, egy 15 perces telefonálástól úgy kimerültem, hogy utána 1 órára le kellett pihennem. Épphogy össze tudtam szedni magam, hogy elmosogassak vagy letusoljak, semmi másra nem maradt energiám egy nap. Éjszaka néha 3-4-ig, de volt, hogy reggel fél 6-ig nem tudtam aludni a légzési nehézség és a mellkasi és tüdőfájdalom miatt. Lázam viszont sosem volt, nem köhögtem, és nem vesztettem el a szaglásom sem.
Amint leromlott az állapotom, felhívtam a háziorvosom. A helyettesét értem el, aki kikérdezett a tüneteimről, és közölte egy ismeretlen világjárvány közepén, hogy ez alapján ez biztosan nem koronavírus, így nem teszteltet. Felhívtam egy másik orvost is, ott ugyanezt a választ kaptam: nincs lázam, nem köhögök, így ez nem Covid-19. Amikor kérdeztem, hogy akkor vajon mi lehet, nem kaptam választ, hiszen senki nem vizsgált meg, senki nem tesztelt semmit. Azért felírt a »felhőbe« egy hörgőtágítót, öt perc múlva mehettem érte a patikába. Pár nappal később elértem a saját háziorvosom, aki elmondta, hogy valóban nem szükséges láz a Covidhoz, de »nincs kapacitás tesztelésre« és »csak a súlyos eseteket tesztelik«. Elküldött egy mellkasröntgenre a körzeti rendelőbe, ami szerencsére negatív lett, tehát nem volt tüdőgyulladásom, szívnagyobbodásom stb. A háziorvosom végül annyit mondott, hogy nem szükséges teszteltetni, és ha nem javul az állapotom, vagy sárga köpet jelentkezik, akkor szóba jöhet antibiotikum.
Így továbbra is teljes bizonytalanságban folytattam, amit addig is csináltam: sok zöldség, gyümölcs, C- és D-vitamin, gyömbértea, ablakban napozás, meditáció és folyamatos pihenés. Ma van a betegségem 22. napja. Légzési nehézségem a 15. napon volt utoljára, de úgy érzem, ha nem vigyázok, és mondjuk egy 1 órás sétálással megerőltetem magam, bármikor előjöhet újra. Rosszabb napokon visszajönnek, felerősödnek a régi tünetek. Még mindig nem nyertem vissza az erőm, még mindig az egész napot a kanapén töltöm. Képtelen vagyok több mint 1 órát koncentrálni, nem tudok érdemben dolgozni. Mindenki azt kérdezi, hogy vagyok, javult-e az állapotom. Mindenkinek csak annyit tudok írni, hogy talán egy icipicit javul, napi 1-2 százalékkal. Múlt héten még úgy éreztem magam, mintha 85 éves lennék, most már talán úgy, mintha 75. Lassan, ha már elég erősnek és egészségesnek érzem majd magam, elmegyek egy magánklinikára egy vénás Covid-tesztre. A külföldi cikkek, beszámolók alapján szinte biztos, hogy Covid, ott is mindenki teljesen különböző és vissza-visszatérő tünetekről, több, 4-8 hetes gyógyulási folyamatról beszél. De addig minden csepp energiámat a gyógyulásra kell szánnom.”
Az angol beteg
A 33 éves Jenny március 17-én tapasztalta először a tüneteket, amikor körülötte mindenki az ország lezárására készült. Néhány héttel korábban megfázásra jellemző tüneteket tapasztalt, és ezen a márciusi napon sem érezte jól magát. Ekkor még úgy gondolta, a korábbi nátha lehet a bűnös, az orrfolyást, tüsszögést és a lázat akkor még nem tartották a koronavírus tünetének, így nem is végeztek tesztet. Aztán Jenny elkezdett köhögni. Ahogy teltek a napok, úgy érkezett a többi tünet: mellkasi fájdalom, légszomj, furcsa kiütések a lábon. Amikor megpróbált a betegsége ellenére otthonról dolgozni, a gépeléstől erős izomfájdalmak jelentkeztek a csuklójában. Maradt hát a pihenés. Lakótársa szintén beteg volt: elvesztette íz- és szagérzékelését, és lázasan feküdt. Mivel egyiküket sem tesztelték, nem állíthatjuk bizonyosan, hogy koronavírusosok voltak, de a tünetek alapján meglehetősen valószínű.
Nem hajlandó elmúlni
Bea, Zsófi és Jenny azóta egyfajta hullámvasúton ülnek: a tünetek hol csillapodnak, hol fellángolnak. Egyikük sincs egyedül ezzel az elhúzódó gyógyulással. Fiona Lowenstein amerikai író létrehozott egy csoportot a Slack közösségi média platformján, ahol az ugyanígy hosszadalmas gyógyulással küzdő betegek osztják meg tapasztalataikat. A tünetek egészen változatosak az erős szívdobogástól kezdve a fejfájáson át a légszomjig, illetve az ágynak döntő fáradtságig. A 465 főből álló csoport tagjai között végzett felmérésben a válaszadók 23 százalékának volt birtokában pozitív koronavírusteszt. 89 százalékuk számolt be ingadozó tünetekről, amelyek gyakoriságukban és erősségükben is kiszámíthatatlanul váltakoznak. Csupán 3,5 százalékuk került kórházba, bár 38 százalékuk legalább egyszer járt a sürgősségi osztályon. A hosszan elhúzódó gyógyulás miatt ráadásul abban sem biztosak, hogy fertőzőképesek-e, ezért nem mernek emberek közé menni, látogatót fogadni.
Betegség van, teszt nincs?
A WHO februári jelentése szerint az enyhe tüneteket tapasztaló koronavírusos betegek két hét alatt jönnek helyre, súlyosabb megbetegedés esetében ez akár négy héttel is meghosszabbodhat. Ugyanakkor még az enyhe tüneteket tapasztalók is állandóan visszaesnek. Alice például ötven napja küzd a gyógyulásért. Az 51 éves angol nő nagy megkönnyebbüléssel olvasta, hogy más csoporttagok is hasonló problémákkal küzdenek. Az asszony március 11-től érez erős kimerültséget, mellkasi fájdalmakat, köhög, viszont nem lázasodott be. Azóta a hidegrázás, az álmatlanság és az erős szívdobogás is csatlakozott a hol megjelenő, hol eltűnő tünetekhez. A negyedik héten már olyan jól érezte magát, hogy elkezdett dolgozni és sportolni, de ismét visszaesett. Ekkor már a kórház koronavírusos betegeknek fenntartott részébe szállították, és különféle vizsgálatoknak vetették alá, konkrétan a vírusra viszont nem tesztelték le. A 32 éves, bostoni Lauren Nichols viszont, aki szintén a csoport tagja, kétszer is pozitív koronavírustesztet produkált. Több mint másfél hónappal az első tünetek észlelése után is betegeskedik, ugyanarról a hullámvasútról számolva be, mint sorstársai.
Mit mond az orvos?
Dr. Michael Head, a Southamptoni Egyetem vezető egészségügyi kutatója szerint nem túl meglepő, hogy sokan hosszadalmas gyógyulásról számolnak be. Egy tüdőgyulladásból például sokaknak hetekig tart teljesen felépülni. Általánosságban elmondható, hogy minél erősebb tüneteket tapasztalt valaki, minél több invazív kezelésre volt szükség, annál tovább tart a felépülés. Az viszont, hogy néhány páciensnek miért tart sokkal tovább a felépülése, még nem világos. Egyes társbetegségek (akár diagnosztizálatlan) jelenléte és az életkor is fontos tényező. Dr. James Gill, a Warwicki Egyetem címzetes vendégtanára, helyettes háziorvos a genetikai faktort hangsúlyozza: szerinte a genetikai tényezők a felelősek a Covid-19 kulcsfontosságú tünetvariációinak körülbelül feléért. Gill azt is elmondta, hogy a korábban fellépett SARS-járvány esetében a betegek harmadánál hónapokkal a betegség után is jelentkeztek légzési nehézségek, főleg testmozgás közben, annak ellenére, hogy tüdejük működése normálisnak volt tekinthető. S hogy ekkor is fertőznek-e? Gill szerint az a beteg, akinek három napja normális a testhőmérséklete, valószínűleg veszélytelen, a köhögő pácienseket viszont nagyon óvatosan kell kezelni.
Mit hoz a jövő?
Az orvos azt is hangsúlyozta, hogy minden héten, sőt minden nap tanulnak valami újat a koronavírusról, s a hosszú távú felépülésről is akkor lesznek megfelelő információink, amikor már tömegek vannak túl a betegségen. A Johns Hopkins Egyetem szerint a világon több mint egymillió emberről tudják, hogy felépült a koronavírusból, de az oda vezető út mindenkinél másképp nézett ki. Azok a súlyos betegek például, akik gépi lélegeztetésre szorultak, 12-18 hónapos lábadozással számolhatnak. Az azonban Carmine Pariante, a londoni King’s College pszichiátriai intézetének professzora, illetve Gill szerint is valószínű, hogy a gyógyultak körében gyakoribbá válik a krónikusfáradtság-szindróma. Kínában és Olaszországban is sokan számolnak be az egész testet érintő gyengeségérzésről, fizikai erőkifejtés után jelentkező légszomjról, álmosságérzetről – ezek a szindróma fő tünetei. A megfelelő folyadékfogyasztás, a légzőgyakorlatok, a pihenés, a munkához, a mindennapi élethez lépésről lépésre történő visszatérés kulcsfontosságú a hosszú ideje betegeskedő pácienseknél. S hogy mikor lesz teljes a gyógyulás? Ezt valószínűleg csak akkor tudjuk meg, amikor a hosszú felépülési idejű betegeket elég ideig figyeltük meg.
