Az 1847-ben Makón világra jött kis Pulitzer József magyar zsidó terménykereskedő családba született, ahová nyolc gyereket hozott a gólya, de közülük csak négy érhette meg a felnőttkort. Még ők is igen nehezen boldogultak, miután az apa 1858-ban elhunyt. József ekkor már Budapesten tanult, és nagy vágya volt, hogy katonának álljon. Az indulatos természetű fiú, aki a legenda szerint pofon ütötte a saját tanárát, majd szökni próbált, semelyik hadseregbe sem tudta felvétetni magát: látása és úgy általában a fizikuma gyenge volt ugyanis. Ám már ekkor sem volt az a típus, aki feladja. Anyja tiltakozása ellenére 17 éves korában Amerikába ment, ahol az északiak hadseregéhez csatlakozva harcolt a polgárháborúban. Egy év után, a harcok végeztével ott állt az álmok országában munka és pénz nélkül.
Munkanélküliből laptulajdonos
Volt ő vadnyugati öszvérápoló, temetőgondnok, hajófűtő és csikós is, mire összeszedte magát, és 1868-ban újságírónak állt. Amint anyagilag stabilizálódott a helyzete, előtérbe került üzleti zsenialitása. Ő hozta létre két lap megvásárlása, majd egybeolvasztása után a ma is létező St. Louis Post-Dispatch napilapot. Minél vagyonosabb lett – 36 éves korától már határozottan az volt –, annál nagyobb lapokat tudott megvásárolni. Amelyik veszteséges volt, azt nyereségessé tette: a leghíresebb ilyen lap a New York World című újság volt, ami az amerikai sajtó történetének egyik legfontosabb és legolvasottabb szereplőjévé vált Pulitzer keze alatt. A példányszám-növekedést színes hírekkel, képregényekkel, bűnügyi történetekkel, olvasmányos, szenzációhajhász cikkekkel érte el.
A bulvár atyja?
Pulitzer módszerei, a tömegek számára is érthető cikkei sokaknál kiverték a biztosítékot. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy Pulitzer csakis olyan bulvárt írt, amilyet napjainkban ismerünk. Ragaszkodott az igazsághoz, nagyon sokféle témát feldolgozott a gazdaságon át az oktatásig, a társadalmat akarta megjavítani (sikerült is reformokat kiharcolnia), szakértőket, jó újságírókat alkalmazott, és nem félt újba belevágni. Például Jules Verne könyve nyomán meghirdette a 80 nap alatt a Föld körüli utazást. Bárki benevezhetett, ők pedig tudósítottak róla. Nála dolgozott a világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly, aki a verseny kedvéért 72 nap alatt kerülte meg a Földet, és aki a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe is bejutott, miután őrültnek tettette magát. Riportja óriási sikert aratott.
Pulitzer emellett folyamatosan küzdött a korrupció ellen, egyik csalót igyekezett leleplezni a másik után: az ilyen történetek nagy szenzációnak számítottak, ugyanakkor valós nyomozómunka állt mögöttük. Nem félt nekimenni Roosevelt elnöknek sem, akiről 1909-ben kiderítette, hogy negyvenmillió dollárt adott jogtalanul a francia Panama Csatorna Társaságnak. Az elnök pert indított rágalmazásért, de három évvel később a World került ki győztesen a jogi csatározásból.
Pulitzer igazi ellenfele a rivális lapkiadó, William Randolph Hearst sajtómágnás, a The New York Journal tulajdonosa volt. Állandóan egymásra próbáltak rálicitálni szaftosabbnál szaftosabb sztorikkal, azon versengve, kié lesz a magasabb eladott példányszám. Esetükben használták először a sárga újságírás kifejezést, ami a bulvárújságírás egyik szinonimája.
Maga Pulitzer ugyanakkor így mesélt a sajtó hatalmáról:
„Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.”
A magyarok örök támogatója
Pulitzer amellett, hogy vagyonos és elismert emberként élt, kiállt közügyekért is. Az 1900-as évek elején újságíró-iskola létrehozását támogatta, de amiről a legtöbben ismerik, az a New York-i Szabadság-szobor talapzatának építésére adakozott pénz. Pulitzer nemcsak a saját vagyonából támogatta az építkezést, de lapjában adakozásra szólította fel az embereket is. Ez olyan nagy sikerrel járt, hogy végül összegyűlt a szükséges összeg – és közben mellesleg újabb ötvenezer emberrel nőtt a World előfizetőinek száma. Soha nem feledte magyar gyökereit, például Munkácsy Mihályt is örömmel segítette. A festő 1886-ban látogatott az Újvilágba, s rögtön a sajtómágnás vendégeként fogadták, az otthonában is járt, és felkérést is kapott tőle. Nemigen volt olyan jó magyar ügy Amerikában, amihez ne lehetett volna megszerezni Pulitzer támogatását.
Ugyanakkor soha senki sem csupán fekete és fehér. Pulitzer világéletében indulatos természetű ember volt, aki gyakran keményen bánt a kollégáival és a beosztottjaival. A Republikánus Párt oldalán szállt be a politikába, és olyan komolyan vette a vitákat, hogy fiatalon rá is lőtt egyik ellenfelére. Börtönbe nem került, csupán pénzbírságot róttak ki rá tettéért. Később még egyszer szerepet kapott a fegyver az életében, igaz, akkor nem ő, hanem a World főszerkesztője lőtt. Egy ügyvédet ölt meg, és bár önvédelemnek sikerült beállítani az esetet, Pulitzer elköltözött St. Louis-ból (ami nemcsak az ő otthona volt, de a meggyilkolt ügyvédé is). A sajtómágnás inkább New Yorkba tette át a székhelyét, ahol tovább politizálhatott, legalábbis amíg az egészsége engedte.
Beteg testbe zárva
Pulitzer soha nem volt erős, egészséges ember. A látásával folyamatosan gondjai voltak, ráadásul a rengeteg munka is tovább rontott az egészségén. Idővel lassítania kellett a tempón, olyannyira, hogy 1890-ben vissza is vonult a lapszerkesztésről. Ám ez már nem segített igazán: Pulitzer végül teljesen megvakult, miközben a hallása talán túlságosan is kiélesedett. Minden hang zavarta, látni nem látott, nem csoda, hogy depresszióssá vált. Élete utolsó éveiben elzárkózva élt hangszigetelt helyiségekben, és ha ki is mozdult, emberei úgy szervezték az életét, hogy minél kevesebb hang jusson el hozzá. A legnagyobb nyugalmat Liberty nevű jachtján találta meg: a halál is ott érte 64 éves korában.
Most akkor melyik az igazi Pulitzer-díj?
Pulitzer idejében Amerikában nem létezett nívós újságíró-iskola, ő pedig mindenképpen szeretett volna egyet. Ezért tárgyalásokat kezdett a Columbia Egyetem elnökével, ám az nem kért a botrányhős hírében álló mágnás segítségéből. Végül a halála után rájuk hagyott kétmillió dollár járult hozzá, hogy 1912-ben létrejöjjön a Columbia University Graduate School of Journalism, ami viszont annyira sikeressé vált, hogy a mai napig ezt tartják az egyik legrangosabb újságíró-iskolának, ami magát a Pulitzer-díjat is odaítéli. Ezt Pulitzer halála után alapították a sajtómágnás kifejezett kérésére, és 1917-ben adták át első ízben egy amerikai újságírónak a Columbia Egyetem Újságírói Kara igazgatása alatt álló független bizottság döntése alapján. Azóta minden év áprilisában kaphatja meg a díjat valamelyik amerikai lapnak dolgozó újságíró, sőt később kiterjesztették az irodalom, a dráma és a zene területére is. Ezek a díjak csakis amerikai állampolgároknak járnak.
Pulitzer fia összezavarta a díjakat
A Pulitzer-díjak között létrejött keveredésben szerepet játszott a legidősebb Pulitzer fiú, Ralph is. A repülésért rajongó ifjú egy amerikai repülős versenysorozat díjának szánta a Pulitzer-trófeát. 1920 és 1925 között évente rendezték meg a versenyt és adták át a díjat, de ezután a Pulitzer Trophy Races nevét National Air Races-re váltottatták.
1988-ban ismét létrejött egy Pulitzer-díj, ám ezt már a magyarok kapják, nem az amerikaiak. A New Orleansban élő magyar üzletember, Fábry Pál alapította, és hivatalosan a Joseph Pulitzer-emlékdíj névre hallgat. Ez a nagy testvérétől független rendezvény, amelyen magyar újságírók kaphatnak elismerést.
2007-ben Makó is csatlakozott a díjakhoz. Pulitzer József szülővárosaként az önkormányzat összefogott a Magyar Újságírók Országos Szövetségével, és díjat alapítottak fiatal (középiskolás, főiskolás és egyetemista) magyar újságírók részére.
Az igazi, nagy sikert és elismerést jelentő Pulitzer-díj azonban az maradt, amit maga Pulitzer József alapított.
