A kognitív pszichológus George A. Miller munkája 1956-ban jelent meg a Psychology Review című szaklapban, és ezt követően a terület egyik legtöbbet hivatkozott publikációjává vált. A cikkben egyebek mellett azt fejti ki a szerző, hogy az ember rövid távú emlékezetének terjedelme átlagban 7 +/- 2 egység. Ez azt jelenti, hogy tipikusan 5-9 között van azoknak a szavaknak, számoknak, fogalmaknak a mennyisége, amit egyszeri bemutatást követően képesek vagyunk fejben tartani. Ezt a terjedelmet azonban nem elemek, hanem tömbök határozzák meg. Mit is jelent ez?
DFTKRWPI vagy PTSDADHD?
Miller egyik nagy felfedezése az volt, hogy a rövid távú memóriánk működése nem elemekben (bitekben), hanem tömbökben (chunkokban) képzelhető el. A tömb a személy számára leghosszabb jelentéssel bíró egység a bemutatott anyagban. A fenti DFTKRWPI betűsor például valószínűleg a legtöbb olvasó számára értelmetlen, így megjegyzése betűnként 1, azaz összesen 8 egységnyi helyet foglalna el az emlékezeti kapacitásunkban. Míg a PTSDADHD sor két részre bontható: a PTSD (poszttraumatásstressz-zavar) és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) magyarul is elterjedt betűszavakra. Ha a személy előzetes tudása és tapasztalatai lehetővé teszik, ebben az esetben nem betűket, hanem két szót fog memorizálni, így 8 helyett mindössze 2 tömbben fogja tudni tárolni a prezentált információmennyiséget.
A csoportosított információkat könnyebben jegyezzük meg
A tankönyvek beszámolnak egy olyan hosszútávfutó esetéről, aki 80 elemből álló random számsorok megjegyzésére is képes volt. Ez azért volt lehetséges, mert a bárki más számára véletlennek tűnő sorozatokból értelmes tömböket varázsolt: időeredményekhez hasonlította a számok egymásutánját. Ehhez hasonló jelenség, amikor idegen nyelvet tanulunk: kezdetben még csak hangonként vagy szótagonként jegyezzük meg a kifejezéseket, kis gyakorlással azonban a szavak válnak az emlékezeti tömbünk mértékegységévé.
Okosabbak a kínai gyerekek, mint az angolok?
A későbbi elméletek az egyszerű rövid távú tár fogalma helyett inkább a rövid távú emlékezeti rendszerek több komponensből álló szerveződéséről kezdtek beszélni. Alan Baddeley munkamemória-modelljének egyik fontos része például az ún. fonológiai hurok, amely a beszédalapú információk kezeléséért felelős. Az amerikai emlékezetkutató megfigyelte, hogy általában belső beszéddel, ismételgetéssel igyekszünk megjegyezni információkat, és hogy körülbelül két másodpercnyi hangot vagyunk képesek tárolni. Ezért van az, hogy a kínai gyerekek átlagban 9,9, az angolok 6,6, míg a walesiek 5,8 darab számjegyet tudnak megjegyezni. A kínai nyelvben a számjegyek átlagos kimondási ideje mindössze 265 msec, az angolban 321 msec, a walesiben pedig 381 msec.
Inkább a 4 a memória bűvös száma?
Emlékszel az Esőember egyik híres jelenetére, amikor Raymond (Dustin Hoffman) pillanatok alatt megmondta a kiborult fogpiszkálók mennyiségét? Nelson Cowan a jelenséghez hasonló következtetésre jutott a kutatásai során. Szerinte a rövid távú memóriánk által kezelt egységek száma inkább a 4-hez közelít, mert megfigyelései szerint 4 azoknak a tárgyaknak a száma, amiket megszámolás nélkül, a pillanat tört része alatt képesek vagyunk magabiztosan meghatározni.
Érdekelnek más kísérletek?
Egy nap Elton Mayo és csapata izgalmas megbízást kapott egy elektronikai vállalattól: azt kellett kideríteniük, hogy milyen kapcsolat van a munkakörnyezet és a termelékenység között. A kutatók ellepték a gyárat és variálni kezdték a fényviszonyokat, a fűtést, a szünetek időzítését, a munkanap hosszát. Meglepő módon azt tapasztalták, hogy a dolgozók teljesítménye minden változás hatására emelkedett. Alábbi cikkünkből kiderül, mi állt a különös eredmény hátterében.
