Emma Charlotte Duerre Watson Párizsban született 1990-ben, de a nagy-britanniai Oxfordshire-ban nevelkedett. A Harry Potter-filmek hihetetlen népszerűségét követően angol irodalomból szerzett diplomát, majd főként a divatszakmában helyezkedett el modellként, tervezőként. Később a komolyabb színészi munkák is rátaláltak, miközben egyre behatóbban kezdett el feminizmussal foglalkozni a művész.
A neves aktivista bell hooks a Paper magazin számára készített vele interjút, amelyben így írja le a színész a feminizmussal való találkozás élményét: „Olyan nekem ez az egész, mint egy belső utazás. Ha idővel változik is majd bennem,
mostanáig két fontos dolgot köszönhetek a feminizmusnak: felszabadított és erőt adott.
Mindenekelőtt az önostorozástól szabadított meg, amire annyi időt és energiát pazaroltam a húszas éveimben.” Rövid időn belül a számára olyan fontos jelentéssel bíró nőjogi mozgalom világhírű képviselője lett, fellépése azonban a közösségen belül is számos bírálatot kiváltott.
A híres ENSZ-beszéd, a HeForShe mozgalom nyitánya
2014. szeptember 20-án Emma Watson személyes hangvételű beszéddel nyitotta meg a világszervezet nemi egyenjogúságot célzó kampányát, a HeForShe mozgalmat. A kezdeményezés azt hangsúlyozza, hogy a nemi szerepelvárások nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is sújtják, akiknek szintén érdekében áll a szexizmus felszámolása, még ha ez azt is jelenti számukra, hogy bizonyos előnyökről le kell mondaniuk.
A kampánnyal kapcsolatos egyik legfontosabb ellenvetés arra világít rá, hogy az elnevezés, valamint a fő üzenetek a férfi-női kettősségre épülnek, és figyelmen kívül hagyják transznemű (akik közül sokan egyik nemmel sem azonosulnak), illetve interszex emberek (akik anatómiai jellemzőik alapján nem egyértelműen besorolhatóak a tipikusnak vélt nemi kategóriákba) létezését.
Mondjam vagy ne mondjam, hogy feminizmus?
A beszédre való készülés során már önmagában az dilemmát jelentett a színésznő számára, hogy használja-e a feminizmus szót, amely sokak szemében vörös posztó nemcsak Magyarországon, de külföldön is. A Paper magazin kérdésére elmondta, hogy mi állt a döntése hátterében:
„Voltak, akik arra bátorítottak, hogy ne használjam a feminizmus kifejezést, mert az emberek idegenkednek tőle, és csak növelni fogom a nemek közti szakadékot, miközben a beszéd célja épp az lenne, hogy ezeket az ellentéteket feloldja. Hosszan gondolkoztam ezen, végül arra jutottam, hogy mégiscsak az a helyes, ha kimondom.
Ha már a nők is félnek nevén nevezni a mozgalmat, akkor hogyan vehetnék rá a férfiakat, hogy álljanak mögé?
Sokan túl fehérnek találták Watson megszólalásait
A nők jogainak legnagyobb felülettel rendelkező szószólóját komoly bírálatok érték. A kritikák azt hangsúlyozták, hogy Watson feminizmusa egy fehér nő feminizmusa, és nem hívja fel a figyelmet a többszörös elnyomásnak kitett nőket érintő problémákra, például azoknak a nőknek a megélt valóságára, akik a nőgyűlölet és a rasszizmus kettős terhe alatt élik mindennapjaikat.
Nem beszél a fogyatékossággal élő, nem fehér, illetve szegény nők speciális társadalmi nehézségeiről, valamint azokról az esetekről, amikor valaki egyszerre több kisebbségi csoporthoz is tartozik. Mindeközben Watson nem reflektált eléggé arra, hogy a saját privilégiumai, előjogai miként segítették személyes sikerei elérésében.
De ő nem megsértődött, hanem tanult
2018 decemberében a FemPositive nevű oldalon jelent meg az a levél, amelyet Watson az általa működtetett feminista könyvklub, az Our Shared Shelf (A mi közös könyvespolcunk) tagjainak írt. A szöveg őszinte beszámoló az őt ért kritikákra való zsigeri, majd az ezt követő sokkal tudatosabb reakcióiról. Tapasztalatairól a következőket írja:
„Amikor 2014-ben az ENSZ-beszédemet tartottam, a mondandóm nagy része azon az elképzelésen alapult, hogy feministának lenni egyszerű. Könnyű! Nem probléma! Azóta megtanultam, hogy
feministának lenni nem egy egyszeri döntés, hanem a saját énünk folyamatos vizsgálata.
Minden egyes alkalommal, amikor azt gondolom, hogy minden rétegét lehámoztam, ott van egy újabb lehámozandó réteg. De azt is értem, hogy a legnehezebb utazások azok, amiket érdemes bejárnunk, és hogy ez a folyamat csak a saját tempónkban tehető meg.
Amikor hallottam, hogy fehér feministának hívnak, nem értettem (azt hiszem, ezzel önmagában bizonyítottam az álláspontjukat). Miért volt szükség arra, hogy engem vagy bárki mást feministaként a bőrszíne alapján határozzanak meg? Mit jelentett ez? Rasszistának hívtak ezzel? A feminista mozgalom töredezettebb volt, mint gondoltam? Pánikba estem…
Sokkal hasznosabb lett volna, ha azzal töltöm az időmet, hogy ilyesmi kérdéseket teszek fel magamnak: milyen előnyeim származnak abból, hogy fehér vagyok?
Hogyan támogatom (akár tudattalanul) annak a rendszernek a fenntartását, ami alapjaiban véve rasszista?
Miként hat a bőrszínem, a társadalmi osztályom, a nemem a látásmódomra? Úgy tűnt, hogy sokféle feminista és sokféle feminizmus van. De ahelyett, hogy megosztónak látom ezeket a különbségeket, megkérdezhettem volna, hogy a különbségek láthatóvá tétele ad-e hatalmat a többszörösen marginalizált nőknek, hogy elősegíti-e a megértésüket. De akkor még nem ismertem ezeket a kérdéseket.”
Foglalkozhat-e a feminizmus csak a nemmel?
Még ha rosszul is estek neki a kritikák, Watson nem a mozgalomtól való elfordulással reagált a bíráló hangokra, hanem képezte magát. Sok olyan emberrel találkozott, aki nála jóval többet tudott a rasszizmusról. Ma már érti azt, hogy saját élethelyzetéből adódóan milyen komoly vakfoltja volt ezen a téren. Ismertségét arra használja, hogy mások üzeneteit tömegekhez eljuttassa, például Reni Eddo-Lodge rasszizmusról szóló könyvét, vagy éppen a Mama Cash nőjogi szervezeteket támogató munkáját.
Rájött arra, hogy a mozgalom egyik lényegi eleme az inkluzivitás, és annak ismerete, hogy a különböző előítélet-rendszerek hogyan függnek össze egy férfiközpontú társadalomban. Éppen ezért a nőjogi mozgalmak csak akkor lehetnek sikeresek, ha rasszizmus-, homofóbia- és transzfóbia-ellenesek, valamint érzékenyek a szegénységre és a testet érő megszégyenítő hatásokra (body shaming).
A feminizmusban egy fehér világsztárnak érdemes tudatosan pozicionálni magát, ha valóban segíteni szeretne. Népszerűségét pedig nem arra használni, hogy továbbra is ő legyen előtérben, hanem hogy olyan emberek hangját erősítse fel, akik problémáit láthatatlanság övezi a világban. Emma Watson ezen az úton indult el, a megoldások irányába.
