tévhitek a halálról

1. A halálod után tovább nő a hajad és a körmöd

Közismert – azonban teljességgel téves – feltevés, miszerint a halottak körme és haja eltávozásuk után is tovább nő; a valóságban a halál beállta után megszűnik a glükózutánpótlás, ezért a haj és a körmök növekedéséért felelős sejtek szinte azonnal felmondják a szolgálatot. A hormonális aktivitás, amely a növekedést elősegítené, szintén abbamarad a testi funkciók leállását követően.

A népszerű tévhit alapja valószínűleg egy hamis megfigyelés: a halált követő általános kiszáradásban az összes lágyszövet, a bőrtől a belső szervekig, elveszíti rugalmasságát, a körmöket és a hajszálakat azonban nem érinti a dehidratáció, ezért úgy tűnhet, mintha növekednének, miközben a test többi része összezsugorodik és aszalódik.

2. Ágyban párnák közt meghalni mindig békés dolog

A legtöbb ember – Petőfi Sándort kivéve – azt szeretné, ha már elkerülhetetlen a vég, legalább csendben és békességben, álmában érje a halál, és úgy távozzon a földi létből, hogy nem is tud róla. Rossz hír azonban, hogy a tévhitekkel ellentétben ágyban, párnák között is lehet kifejezetten kellemetlen az elmúlás: amikor például szívrohamot kapsz alvás közben, hirtelen felébredsz és súlyos kínokat élsz át, mielőtt örökre elszenderednél. „Szerencsésnek” mondhatók azok, akiket szívritmuszavar vagy agyi aneurizma következtében ér a halál, ők ugyanis a legtöbb esetben tényleg csupán elszundítanak, majd többet sohasem ébrednek fel.

3. Tested a halál után 21 grammot veszít súlyából

A közkedvelt ezoterikus mendemonda szerint a lélek súlya 21 gramm, az emberi test ugyanis pontosan ennyivel lesz könnyebb a halál beálltát követően – ez a feltételezés egy Duncan MacDougall nevű amerikai orvostól származik, akinek híres kísérletét az utókor erős kétségekkel kezeli. MacDougall 1907-ben egy ipari mérleg segítségével pontosan megmérte 6 haldokló páciens súlyát – akik közül négyen tuberkulózisban szenvedtek – közvetlenül a halál beállta előtt, majd utána, és lelkesen közölte a világgal 21 grammos felfedezését, az általa használt módszerek és az eredmények azonban nem nevezhetők éppen tudományos hitelességűnek.

Az alanyokat az ágyukkal együtt mérték meg – természetesen esze ágában sem volt senkinek kirángatni őket onnét –, majd az ágy súlyát levonták a kapott eredményből, így jött ki a híressé vált ¾ unciás, vagyis 21 grammos eredmény. Ezt azonban csak az egyik beteg esetében sikerült megállapítani, 4 társánál a mérések pontatlannak bizonyultak, egy páciens pedig még az előtt elhunyt, mielőtt pontosan lemérhették volna a súlyát; de még ha mind a 6 haldoklót is sikerült volna pontosan megmérni, akkor sem fogadhatnánk el tudományosan igazoltnak egy ennyire kicsi mintán elvégzett kísérletet.

4. A holttestek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek

Sokan azt gondolják, ha fizikai kontaktusba kerülnek egy holttesttel, vagy akár csak közelebb merészkednek egy nyitott koporsóhoz, súlyos betegségeket kaphatnak el, és akár maguk is eltávozott ismerősük sorsára juthatnak – ez azonban szintén alapvető tévedés. A halottak valóban jelentenek bizonyos egészségügyi kockázatot a környezetükre, ugyanis a bomlásnak indult testben a benne munkálkodó baktériumok miatt lúgos hatású anyagok keletkeznek, melyek egy része mérgező lehet, illetve maguk a baktériumok is termelnek különböző toxinokat – ezek azonban csak akkor mérgeznek, ha elfogyasztod őket, vagy a sebeken, repedéseken keresztül szivárognak át beléd (utóbbi esetben csupán enyhébb mérgezés léphet fel).

Nem lesz különösebb bajod, ha egy légtérben tartózkodsz egy hullával, ezt bizonyítják azok az extrém esetek is, amikor bizonyos emberek, családok éveken keresztül együtt élnek halott hozzátartozójukkal, mégis tökéletes egészségnek örvendenek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egészséges dolog lenne holttesteket őrizned otthon vagy hullaházakba járnod szabadidődben: a halottak szakszerű elszállításáról és kezeléséről hivatalos szervek gondoskodnak, és törvény szabályozza, mennyi időn belül kell eltemetni örökre eltávozott szeretteidet.

5. A hamvasztásnál porrá válik a holttest

A hamvasztásra sokan úgy gondolnak, mint a temetkezés legegyszerűbb, „legtisztább” módjára, aminek során a test gyorsan és minden gond nélkül elporlad, semmilyen mellékterméket nem hagyva hátra. Az eljárás korántsem ennyire egyszerű: a krematóriumban 1000–1100 Celsius-fokos hőmérsékleten hamvasztják a holttesteket (a gyerekholttesteket 900 fokon a magasabb víztartalom miatt), a művelet során először a haj semmisül meg, majd a lágyabb részek, és utoljára a csontok, utóbbiak azonban nem égnek el teljes egészében.

A nagyobb csontok megmaradnak a „végtermékben”, amely ekkor még inkább puskaporra, mintsem hamura hasonlít – a maradványokat ezt követően tovább dolgozzák, egy különleges őrlőben darálják le, így keletkezik a mindenki által ismert „por és hamu”. A testben lévő idegen tárgyakat – például pacemakert – a hamvasztás előtt mindig szigorúan kiveszik a hullából, a holttestben lévő bélgázokat pedig egy hegyes végű fémcsővel távolítják el, nehogy robbanásveszélyt okozzanak; vagyis egyáltalán nem olyan egyszerű és „tiszta” az eljárás, mint a legtöbben hisszük.