A szexszomniát gyakran az alvás közbeni szexszel azonosítják, de valójában mindenféle szexuális tevékenységet, így maszturbációt, nyögdécselést és akár orgazmust is magában foglalhat, ami – mivel nem tudatosan történik – nyomasztó lehet mind az érintett, mind partnere számára. Az állapot nem gyógyítható, de bizonyos gyógyszerek és életmódbeli változtatások segítségével féken lehet tartani.
Mi az a szexszomnia?
A szexszomniát a paraszomniák közé sorolják, ami olyan rendellenességeket jelöl, mint az alvajárás, az alvás közbeni beszéd vagy az éjszakai rémület (night terror). A paraszomniákat az orvosok az alvási szakaszok szerint csoportosítják. Némelyik a gyors szemmozgású (REM-) fázis során következik be (ez tulajdonképpen a felszínes alvás, amelynek folyamán az agy aktívabb marad és álmodik), míg mások a mély, nem REM-alvás közben.
![A szexszomnia komoly törést okozhat egy párkapcsolatban](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4770/47704/477044/47704446_51356fcb86f306436b71e749427409fc_wm.jpg)
A Clinical Neurology and Neurosurgery folyóirat 2010-es jelentése szerint a szexszomnia a mély alváshoz kötődik, és leginkább akkor fordul elő, amikor az ember hirtelen felébred, de csak részlegesen tér magához.
A technikailag még alvó személy ilyenkor bizonyos szexuális viselkedéseket kezd végrehajtani.
Egy epizód során az illető simogathatja magát vagy partnerét, miközben a szexuális izgatottságra utaló gesztusokat tehet. A szexszomnia kiterjedhet olyan szexuális tevékenységekre is, amelyeket az érintett korábban soha nem tapasztalt, és éber állapotában nem is lenne hajlandó megtenni.
Egy 2016-os tudományos áttekintés, amely a Current Opinion in Pulmonary Medicine című folyóiratban jelent meg, megállapította, hogy a szexszomniát mutató nők nagyobb valószínűséggel végeznek önkielégítést, míg a férfiak jellemzően inkább szexuális kapcsolatot próbálnak kezdeményezni.
Majdnem minden epizódot amnézia követ.
A partner néha ébren van, és beleegyezik az aktusba, de a szexszomniás még mindig alszik, így reggelre nem is emlékszik semmire. Más esetekben viszont egyik fél sem éber, ami jogi szempontból is aggályos lehet.
Milyen gyakori?
A Cureus című folyóirat 2018-as tudományos áttekintése szerint a világ felnőtt lakosságának 7,1 százaléka tapasztal szexszomniát élete során. A Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology folyóirat 2007-es tanulmánya azt is megállapította, hogy a jelenség gyakrabban jelentkezik a férfiaknál, mint a nőknél, bár egyelőre nem világos, hogy miért.
Mi okozza a szexszomniát?
Egyelőre nem sok tudunk a szexszomnia és más, a nem REM-fázishoz kapcsolódó paraszomniák mögött meghúzódó mechanizmusokról, amelyeket az orvosok egy elektroenkefalográfiának (EEG) nevezett vizsgálaton keresztül, az agyi aktivitást monitorozva próbálnak azonosítani.
Egy, a Sleep című folyóiratban 2016-ban publikált tanulmányban az alvajárás és az éjszakai rémület esetében – amelyek a szexszomniához hasonlóan a részleges ébredés zavarai – az EGG a motoros és a cinguláris kéregben is aktivitást mutatott. Miközben az előbbi a mozgásért felelős, addig az utóbbi a döntéshozatalhoz kapcsolódik.
Az agy többi része továbbra is mélyen aludt.
De mi veszi rá a részben éber agyat arra, hogy valamilyen szexuális tevékenységre sarkallja az embert? Szakemberek szerint ez arra vezethető vissza, hogy a részleges ébredés zavarai általában egy alapvető ösztönt hoznak a felszínre.
Evés, szex, séta, félelem – alvás közben általában ezek az alapvető ösztönök és primitív viselkedésformák kerülnek előtérbe, de az nem teljesen világos, hogy ami egyesekre jellemző, az másokra miért nem.
![Egy érintés is elegendő lehet ahhoz, hogy beindítsa az ösztönket](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4770/47704/477044/47704482_efcc79a8b6ebf49afa806ae562bb87d6_wm.jpg)
Mi váltja ki az epizódokat?
Laboratóriumi vizsgálatok alapján a szexszomniás epizódokat a leggyakrabban az alvótárs mozgása váltja ki, ami valószínűleg részleges izgalomba hozza az agyat. A kiváltó okok között ugyanakkor előfordulhatnak más zavaró tényezők, így akár külső zajok, horkolás vagy egy hirtelen hőmérséklet-változás is.
Az obstruktív alvási apnoéban szenvedők körében – akiknél a torok izmai szakaszosan ellazulnak, és alvás közben elzárják a légutakat – a szexszomnia tünetként jelentkezhet, mivel a légzési nehézségek, a zihálás vagy a fulladás részben felébresztheti az agyat.
A kiváltó okok között említhető a stressz is. A Frontiers in Neurology című folyóiratban 2019-ben jelent meg egy tanulmány, amely úgy találta, hogy a stresszes helyzetek megnövelhetik az epizódok számát.
A magas libidó azonban nem függ össze a szexszomniával, ahogy a kielégítetlen szexuális vágyak sem.
Hogyan diagnosztizálható a szexszomnia?
Sok szexszomniában szenvedő csak onnan értesül érintettségéről, hogy egy hozzá közel álló felhívja rá a figyelmét. Azoknál viszont, akik egyedül alszanak, a rendellenség diagnosztizálása nehézkes lehet.
A felismerés gyakran az erőteljes önkielégítésből származó sérülésből fakad, amit az illető nem tud megmagyarázni.
A szexszomnia diagnosztizálásához az orvosnak először ki kell zárnia a hasonló állapotokat – beleértve az epilepsziát és az obstruktív alvási apnoét –, majd meg kell vizsgálni a páciens kórtörténetét, mivel egymással párhuzamosan több paraszomniás rendellenesség is megjelenhet.
Végül az orvos alvásvizsgálatot – úgynevezett poliszomnográfiát – végez, amely az ember éjszakai tevékenységét megfigyelve rögzíti az agyhullámokat, a vér oxigénszintjét, a pulzusszámot, a légzést, valamint a szem és a láb mozgását. Noha a videopoliszomnográfia alátámaszthatja a diagnózist, erre csak akkor van esély, ha egy epizód a laborban töltött időben jelentkezik.
![A szexszomnia körül még mindig sok a nyitott kérdés](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4770/47704/477047/47704760_8fbd7a248959ffaecdf9737765da7415_wm.jpg)
Hogyan kezelhető?
A szexszomnia nem gyógyítható, de kezelhető. Ennek egyik módja az alvás elmélyítése, illetve az ébredési reakció elnyomása. Tehát ha a betegnek sikerül mélyebben aludnia, kevésbé valószínű, hogy a szexszomniához vezető részleges izgalom kialakul.
Az olyan vényköteles gyógyszerek, mint a benzodiazepinek, segíthetnek az elalvásban, de megnehezíthetik a mély alvásból való felébredést, ami megint csak részleges izgatottságot okozhat. Ezek kiváltására a melatonin lehet a legjobb természetes alternatíva.
Az éjszakai rutin megváltoztatása szintén hozzájárulhat az izgalmak csökkentéséhez. Ha nagyobb az ágy vagy több hely marad a paraszomniás beteg és partnere között, a testi érintés kisebb eséllyel vált ki epizódokat. Az elalvást megelőző néhány órában érdemes kerülni az alkohol- és koffeinfogyasztást is.
Az orvosok a kockázatok miatt azt szokták javasolni, hogy az érintettek ne aludjanak kiskorúak vagy idegenek mellett.
Egy kutatás azt mutatja, hogy a szexszomnia kezelésében a hipnózis is hatásos eszköz lehet, hiszen meghosszabbíthatja a mély, nem REM alvási fázisban töltött időt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés