A bor vagy a sör az egészségesebb?

GettyImages-1138142880
Olvasási idő kb. 7 perc

Kánikulában nem tanácsos alkoholt fogyasztani, mégis csábító lehet egy fülledt, nyári este egy korsó jéghideg, frissen csapolt sörrel vagy egy gyümölcsös rozéfröccsel hűsíteni magunkat. Na de mégis melyiket válasszuk? A bor jótékony hatását régóta ismerjük, és nemrég a sörről is beigazolódott, hogy egy csodálatos találmány.

A címben felvetett kérdésre adott választ elsősorban szubjektív tényezők befolyásolják. A borkedvelők nyilván a hegy leve mellett tennék le a voksukat, a sörpártiak pedig azzal érvelnének, hogy a kedvenc italukban sokkal több a tápanyag. Azoknak, akik még nem döntötték el, melyik oldalra álljanak, alábbi összefoglalónk nagy segítség lesz.

Illuminált állapotban másként viselkedünk: alkohol és egészség

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a túlzásba vitt iszogatás és a nyári, főként medencés, hajókázós vagy vízparti programok nem férnek össze. Az alkoholfogyasztás csökkenti a gátlásokat, ezzel együtt rontja a fizikai és mentális képességeket, és mindez könnyen vezethet tragikus kimenetelű balesetekhez a vízben és a vízparton egyaránt.

Alkohol hatására az óvatosabbakból is nagyon bátor úszók lesznek, miután romlik az ítélőképességük és növekszik a kockázatvállalási kedvük. Ez a kettő pedig igen veszélyes kombináció, ami még a tapasztaltabb úszókat is tévútra, vagyis a parttól igen messzire viheti. A medencébe ugrálás is roppant veszélyes lehet, ha rosszul mérjük fel a vízmélységet.

A sör vagy a bor egészségesebb?
A sör vagy a bor egészségesebb?picture alliance / Getty Images Hungary

De egy balatoni vagy Tisza-tavi hajókázás is rejthet komoly kockázatot, ha szeszes italt fogyasztunk, hiszen az alkohol befolyásolja az egyensúlyérzékünket, a látásunkat és a reakcióidőnket is, és ittasan egy probléma megoldása sem egyszerű.

Egyénfüggő, hogy kinek a szervezete mennyire tolerálja az alkoholt.

A vörösborban lévő hisztamin kipirulást és fejfájást okozhat, de ugyanezt okozza a sörben lévő tiramin is. Természetesen a sör és a bor túlzott fogyasztása is másnaposságot okoz az alkoholtartalom miatt.

A hátrányok után most nézzük meg – bármilyen furcsán hangzik is –, hogy milyen előnyei lehetnek a sör- vagy a borfogyasztásnak.

A komló igazi csodaszer a sörben

A sör egyik fontos alkotóeleme a komló, amit a gyógyászatban az alvás, az emésztés, a női egészség és az idegrendszer támogatására használnak. A komló számos bioaktív vegyületet tartalmaz, köztük egyedülálló savakat, illóolajokat és polifenolokat. Az erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású komlósavak adják a sör jellegzetes keserű ízét. 

A komló mindemellett gyenge ösztrogénszerű aktivitású vegyületeket tartalmaz, ami segíthet megelőzni a menopauza utáni csontritkulást.

Hatással lehet a bélflórára oly módon, hogy elősegíti a hasznos bélbaktériumok fejlődését, de segít szabályozni az anyagcserét és a vércukorszintet is. 

Klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a sör támogatja a szív- és érrendszer egészségét, javítja a vérzsírszintet, és csökkenti szervezetükben lévő gyulladásokat.

Ám a sörnek van egy elég érdekes hatása is. Mint ismert, a szervezet a vérből származó őssejtek segítségével képes helyreállítani a sérült artériákat. Ezek az őssejtek képesek újratelepíteni és helyreállítani az artériák bélését. A kutatók azt találták, hogy a vérben lévő őssejtek száma megnőtt, miután az alanyok sört vagy alkoholmentes sört ittak. 

A bor nyugtat és oldja a stresszt

A borban lévő több száz egészséges növényi anyag enyhíti a gyulladásos folyamatokat, és egyes vélemények szerint a rák megelőzésében is szerepük van, mivel legyőzik a sejteket támadó szabad gyököket.

A polifenol csökkenti a zsírlerakódást az erekben, mérsékelve az érelmeszesedés és a szívinfarktus veszélyét. Kitágítják az ereket, csökkentik a vérnyomást, az agy vérellátása javul, ezzel együtt a koncentráció is. Ez utóbbi jó tulajdonság egyaránt vonatkozik a fehér- és a vörösborra is! 

Egy pohár bor nyugtatóan hat, csökkenti a stresszt és megkönnyíti az elalvást elsősorban a melatonin hormonnak köszönhetően, mely nagyobb mennyiségben található meg a kék szőlőben.

A bor pozitív tulajdonságai között tartják számon azt is, hogy „felgyorsítja” szervezetet, miután a gyomor több savat termel, ezáltal javítja az emésztést.

Értékes ásványi anyagok vannak mindkettőben

A sör vitaminok és ásványi anyagok forrása is. A foszfor erősíti a csontokat és a fogazatot, a magnézium az idegeket és az izmokat egyaránt edzi, a niacin a bőr, a gyomor és a belek egészségéért felel, a B6-vitamin az agy, a szív, az immunrendszer és az ízületek számára hasznos, a folsav a szívet védi, míg a króm az inzulin működéséhez szükséges nyomelem.

A csontokat szilíciumtartalmával erősíti; a sör alapanyaga, az árpa jótékony a csontritkulásra.

A sörhöz hasonlóan a bor is tápanyagokban gazdag. A kálium erősíti az idegeket, az izmokat és a szívet, jótékonyan hat a vesékre és a vízháztartásra, a kalcium jó a fogaknak és a csontoknak, a C-vitamin fontos antioxidáns, segíti a gyulladásos és a rákos megbetegedések megelőzését, a fehérje serkenti az oxigénszállítást, a jód jót tesz a pajzsmirigynek, javítja a hormonképződést. 

Mennyit igyunk belőle, hogy ne legyen gond?

Ha a sört valóban jótékony hatásai miatt fogyasztjuk, fél liternél többet ne igyunk belőle naponta. Így egészséges, és nem is hizlal, hiszen nincs benne zsír és alacsony a kalóriatartalma.

Borból negyed liter fogyasztása javasolt naponta. Ennél több nem segít, hanem inkább árt, nem beszélve a kalóriatartalomról: egy pohárka bor legalább egy fél tábla csokoládénak felel meg. A gyomorfekéllyel küzdők pedig jobban teszik, ha egyáltalán nem fogyasztanak bort.

Akár a sör, akár a bor mellett tesszük le a voksunkat, nagyon fontos, hogy mindig maradjunk hidratáltak. Ez nemcsak a nyári hőség, hanem a másnaposság elkerülése végett is nagyon fontos. A forró nyári napokon sok folyadékot veszítünk az izzadással, az alkohol pedig még több vizet hajt ki a szervezetünkből, ami kiszáradáshoz is vezethet.

Ha mégis elkap bennünket a másnap, mert nem figyeltünk a folyadékbevitelre, meglehet, hogy fejfájásra ébredünk, szédülünk, hányingerünk lesz, ám ezek a tünetek csökkennek, ha pótoljuk a vízveszteséget. Emellett a szénhidrátban gazdag ételek kifejezetten jót tesznek a gyomornak, ahogyan a jéghideg cukros kóla is, kortyonként fogyasztva.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek