A rendszerváltás hajnalán igazi piaci rést találtak a hazai gazdák a szovjet piac megszűnésével. Szinte minden falusi háztartás berendezkedett a nyúltartásra, ugyanis akkoriban indult világhódító útjára az addig lenézett húsféle. A szapora, könnyen feldolgozható állatok húsa azonban annak ellenére sem terjedt el hazánkban, hogy tényleg minden faluban legalább egy állattartó ebből élt.
Ha a világ egészét tekintjük, az éves nyúlhúsfogyasztás egy főre jutó adagja megközelíti a tízkilónyit, a magyarok messze lemaradva kullognak a sor végén. Itthon szinte senki nem eszi annak ellenére, hogy exportban az éllovasok között vagyunk.

A világnak termeljük, nem magunknak?
Szinte mindenütt felismerték már a hosszú fülű, bolyhos jószágok húsában rejlő előnyöket. A könnyen emészthető, nem allergizáló húsféle extrém gazdag fehérjetartalmának köszönhetően laktató finomságok alapanyaga.
Számtalan vizsgálat foglalkozott már élettani előnyeivel, s mind kifejezetten ajánlja a rendszeres – de nem kizárólagos – nyúlfogyasztást. Ez a kitétel ennek az állatnak a húsával kapcsolatban kiemelten fontos, ezért rögtön az elején leszögezzük: a fehérjetartalma olyannyira magas – súlyának közel 20 százalékát is kiteszi –, s zsírtartalma annyira alacsony, hogy egyszerűen muszáj mellé mást is ennünk alkalmanként az emésztőrendszerünk védelme érdekében. Ha csak a szinte zsírmentes nyulakat ebédelnénk, könnyen fehérjemérgezés lenne a vége.
Ez a magyarokat azonban biztosan nem fenyegeti, az ország jelentős része ugyanis szinte soha nem fogyaszt belőle egy falatot sem, pedig nem ártana. A változatos étkezésbe beleillesztve ugyanis képes lenne fehérjeraktárainkat felturbózni, diétánkat kiegészíteni, illetve feltölthetné a B-vitamin-raktárainkat is.

Más, mint a többi négylábú
Ha összevetjük a Magyarországon elterjedt alapanyagokkal, megállapíthatjuk, hogy mind a sertés-, mind a marha-, de a birkahúsnál is kisebb az energiatartalma, de mindnél több benne a protein. Emiatt a szív- és érrendszeri panaszokkal élők számára kifejezetten előnyös lenne alkalomadtán lecserélni a vasárnapi ebédnek valót. Nem allergizál, így azok az ételérzékenyek is biztonsággal fogyaszthatják, akiknél például a szárnyasok tiltólistán vannak. De nem csak emiatt kiváló pótléka például a csirkének vagy a pulykának. Esszenciális aminosav-tartalma 30 százalékkal magasabb az említett szárnyasokénál, vastartalma a vörös húsokéval vetekszik, és egyéb vitaminokat is találunk benne.
A jövőre 30 éves Nyúl Terméktanácsnak nincs könnyű dolga, a magyarok igencsak ragaszkodóak, ha a gasztronómiáról van szó, nem igazán nyitottak az újdonságokra.
Statisztikájuk szerint a hazai vágóhidakon levágott nyulak alig 1-2%-a kerül a magyar fogyasztókhoz.
A csirkén és a disznón túl
A nyúlhús magas B3- és B12-vitamin-, foszfor-, kálium- és szeléntartalmával hozzájárul a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő egyensúlyához. Alacsony nátriumtartalmának köszönhetően többféle diéta kiegészítője lehet, kifejezetten segíthet a szív- és érrendszeri betegséggel élők állapotának fenntartásában. A vasban gazdag falatok gyermekeknek és a kismamáknak is jól jöhetnek. Ómega-3 zsírsav és niacintartalma javítja a koleszterinszintet, szinten tartja a vércukrot, és az agy kognitív funkcióit is támogathatja.
A nyúl húsának rendszeres fogyasztása ráadásul menekülést jelenthet az ipari húskészítményektől is, támogatja a hazai gazdaságot, és egészséges alternatíva lehet mindennapi étkezésünkben.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés