Ezek a növényi alapú ételek korai halálhoz vezethetnek

GettyImages-1621024972
Olvasási idő kb. 6 perc

Ma már nem kell meggyőzni senkit arról, hogy a növényi alapú ételek milyen egészségesek, de azt talán kevesen tudják, hogy ezek között is vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem tesznek jót szervezetünknek. Ennek pedig az az oka, hogy hiába készül egy étel zöldségekből és gyümölcsökből, többszörösen feldolgozott formában ugyanúgy szívbetegséget és korai halált okozhat, mint a hasonló technológiával előállított állati eredetű élelmiszerek.

A növényi alapú gyorsételek egyebek mellett összefüggésbe hozhatók a koleszterinszint növekedésével, ami annak köszönhető, hogy a többszörösen feldolgozott élelmiszerek számos ipari folyamaton mennek keresztül. Ilyen például a melegítés, a darabolás, a formázás és a préselés. A helyzeten tovább ront, hogy a gyártás során tartósítószerekkel, ízfokozókkal, cukorral, zsírral és különféle vegyi anyagok hozzáadásával megváltoztathatják az ételek színét, illatát, állagát és ízét.

Nem elég a cél, az oda vezető út is fontos

A legtöbben szeretnénk elkerülni a krónikus betegségek kialakulását, és igen sokan vágyunk a hosszú, egészséges életre. Azok, akik tudatosan élik az életüket, nem csupán saját magukra gondolnak, hanem döntéseikkel a bolygó életét is meghosszabbítják, ha főként növényi alapú étrendet követnek.

Az olyan félkész, gyorsfagyasztott ételek, mint a pizza, az egészségtelen élelmiszerek közé tartoznak
Az olyan félkész, gyorsfagyasztott ételek, mint a pizza, az egészségtelen élelmiszerek közé tartoznakTatyana Maximova / Getty Images Hungary

Ha valóban jót akarunk, akkor nem elég csak a célra koncentrálni. A fókuszból nem kerülhet ki a célhoz vezető út sem, vagyis, hogy mit kell ennünk ahhoz, hogy valóban hosszú ideig és egészségesen éljünk. Ez azt jelenti, hogy megrakhatjuk a tányérunkat mélyhűtött zöldséges pizzával vagy gyorséttermi sült krumplival, ám attól, hogy mindkettő növényi alapú élelmiszer, még nem táplálkozunk egészségesen. Hiszen bár húsmentesek, de többszörösen feldolgozott termékek, amelyek egészségkárosító hatásúak lehetnek.

Attól, hogy egy étel növényi alapú, nem biztos, hogy egészséges

Gondoljunk csak például a cukorra, a müzli szeletekre, a chipsekre, a cukorral teli szörpökre vagy a lekvárokra, dzsemekre. Ezek technikailag növényi alapúak, ennek ellenére az emberek többsége nem tekinti őket egészségesnek. Nem véletlenül.

Hiába soroljuk a kekszeket a növényi alapú élelmiszerek közé, ezek sem tartoznak az egészséges kategóriába
Hiába soroljuk a kekszeket a növényi alapú élelmiszerek közé, ezek sem tartoznak az egészséges kategóriábaPeter Dazeley / Getty Images Hungary

Az ilyen növényi alapú "gyorsételek" fogyasztása drámaian megemelheti a koleszterinszintet és a vérnyomást, továbbá szívbetegségekhez és ezáltal korai halálhoz vezethet.

Ezt támasztja alá az az új tanulmány, amely szerzői szerint elsőként mutatott rá, hogy a többszörösen feldolgozott növényi alapú élelmiszerek összefüggésbe hozhatók a fentebb említett szív- és érrendszeri betegségekkelTehát az, hogy a növényi alapú termékek fogyasztása megvédi az egészségünket vagy éppen árt neki, főként az élelmiszerek feldolgozásának módjától függ.

Az egészségtelen ételek megnövelik a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának lehetőségét
Az egészségtelen ételek megnövelik a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának lehetőségétGorica Poturak / Getty Images Hungary

A többszörösen feldolgozott élelmiszereket úgy alakították ki, hogy az emberi ízlelőbimbók számára rendkívül ízletesek legyenek, és gyakran rendkívül praktikusak is, hiszen gyorsan elkészíthetők. 

A másik végletet a feldolgozatlan élelmiszerek képviselik, ezek közé tartoznak a friss gyümölcsök és zöldségek, a tojás és a tej. Vannak minimálisan feldolgozott élelmiszerek is, mint például a só, a gyógynövények és az olajok, valamint az olyan élelmiszerek, mint a konzervek és a fagyasztott zöldségek. Ám ezekben az élelmiszerekben előfordulhatnak adalékanyagok és ipari szennyeződések, amelyek oxidatív stresszt és gyulladást okozhatnak, tovább súlyosbítva a krónikus betegségek kockázatát.

Együnk friss és fagyasztott zöldséget, gyümölcsöt

Egy kutatás során kiderült, hogy a növényekből készült többszörösen feldolgozott élelmiszerek 5 százalékkal növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, miközben 13 százalékkal emelik a korai halálozás lehetőségét.

A fagyasztott gyümölcsök és zöldségek is csökkentik a krónikus betegségek kockázatát
A fagyasztott gyümölcsök és zöldségek is csökkentik a krónikus betegségek kockázatátCreativ Studio Heinemann / Getty Images Hungary

A kutatók azonban azt is megállapították, hogy ha az élelmiszerek friss, fagyasztott vagy minimálisan feldolgozott növényekből készülnek, akkor 7 százalékkal csökkenthetik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, illetve 13 százalékkal csökkenthetik a szívbetegségek miatti halálozást.

A kutatás során olyan növényi alapú húskészítményeket is vizsgáltak, mint a kolbász, a nuggetsek és a hamburgerek, amelyek természetüknél fogva a többszörösen feldolgozott kategóriába tartoznak. A kutatóknak ugyanakkor nem sikerült egyértelműen meghatározniuk, mekkora kockázatot jelentenek.

A növényi alapú diéták kizárják az egészségtelen ételek fogyasztását
A növényi alapú diéták kizárják az egészségtelen ételek fogyasztásátKseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

A megvizsgált növényi alapú, többszörösen feldolgozott élelmiszerek több mint fele csomagolt kenyér, sütemény, zsemle és péksütemény volt, melyek függetlenül attól, hogy ipari vagy házi készítésűek, egészségtelen élelmiszernek tekinthetők.

Éppen ezért a tanulmány ismeretében nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy a növényi alapú húsalternatívák károsak lennének az egészségre.

Mint ismert, az olyan jól kiegyensúlyozott növényi alapú étrendek, mint a mediterrán vagy a DASH diéta, kedvezően hatnak a szív- és érrendszer egészségére, és eleve kizárják a cukorral édesített italok, sütemények, kekszek és édességek fogyasztását.

Egy kutatás bebizonyította, hogy azok a nők, akik következetesen tartják magukat a mediterrán étrend szabályaihoz, sokkal tovább élhetnek, mint azok, akik más egyéb módon étkeznek. Erről itt olvashatsz bővebben. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek