menopauza nőiesség öregedés

Persze itt-ott már eddig is megjelentek a ráncok, és szép lassan tudomásul kellett venni, hogy a testünk sem egy húszévesé már, de mindaddig, amíg a testünk nem jelzi, hogy új életszakasz kezdődik, nem kellett szembesülni vagy kimondani. A változókor azonban könyörtelenül szembesít azzal, hogy az idő, még ha néha úgy is éreztük, egyáltalán nem állt meg. 

Cikksorozatunk előző részeiben a menstruáció elmaradását kísérő testi tünetekkel és a vágy csökkenésének a problémájával foglalkoztunk. Az általam megkérdezett válaszadók azonban nemcsak ezen a két területen számoltak be nehézségekről, hanem úgy érezték, nőiességük is sérül azáltal, hogy beléptek a változókorba. „Azóta öregnek érzem magam, csúnyának, kövérnek, gusztustalannak, meg ilyenek”, „lelkileg nehéz feldolgozni, mivel az öregedés jeleként éltem meg, már nem éreztem magam igazán nőnek”, „a nőiességem csorbult”.

Sztereotípiák fogságában

„Mivel az öregedés társadalmi megbecsültsége alacsony, és mivel a menopauza éppen az öregedést vetíti előre, így könnyen érthető, hogy ameddig lehet, titkolják” – mondja Anda Csilla szexuálpszichológus. „Egy olyan társadalomban, ahol kevés pozitív érték kapcsolódik az öregedéshez, nehéz lehet ezt vállalni, főleg, amikor a menopauza sok nőnél egyet jelent az alacsony önértékeléssel. Mivel a mai korban erőteljes a fiatalság kultusza, érthető, hogy ijesztő lehet a veszteség, főleg, ha kizárólag veszteségként jelenik meg. Pedig nehéz máshogy érezni ezzel kapcsolatban, hiszen a fiatalság, szépség, termékenység eltűnését jelenti, a menopauza tüneteiről az öregedésre asszociálunk” – mondja a szakember. Érdemes ekkor átgondolni, mi magunk milyen sztereotípiákat táplálunk az öregedéssel szemben, és honnan származnak ezek. Ismerünk-e olyan idős embereket, akik harmóniában vannak társukkal és saját magukkal? 

Kinek a menetrendje?

Az idő múlására sok jel figyelmeztet bennünket. Irvin D. Yalom, a neves amerikai pszichoterapeuta szerint azonban minden emberben van egyfajta természetes tagadás az elmúlással és az öregedéssel szemben. Tudjuk, hogy létünk alapvető határait illetően nem különbözünk másoktól, de valahogy mélyen él bennünk egy irracionális hit arról, hogy a halandóság és az idő múlása csak másokra vonatkozik, ránk nem. Yalom azt a példát említi az Egzisztenciális pszichoterápia című könyvében, amikor negyvennyolc évesen már nem látott úgy a szemüvegével, mint régen, és felkeresett egy szemészt. A vizsgálat közben az orvos megkérdezte tőle, hány éves, majd a válaszát hallva annyit mondott: „Aha. Menetrend szerint.” Yalomban ekkor a következő gondolat formálódott meg: „Milyen menetrend? Kinek a menetrendje? Lehet, hogy az övé vagy a másoké, de az enyém ugyan nem.” Tehát tudjuk, hogy az idő múlása elől nincs menekvés, de valahogy mégsem hisszük el, amíg testünk kérlelhetetlenül nem szembesít ezzel bennünket. 

Ez az életszakasz Erik Erikson pszichológus szerint a kibontakozás, azaz generativitás (vagy ha ez meghiúsul, a megrekedés) időszaka. A fő kérdés, ami motoszkál bennünk az érett felnőttkorban, az, hogy sikerült-e valami maradandót, rajtunk túlmutatót alkotnunk? Milyen értékkel járultunk hozzá a környezetünkhöz, a világhoz? Létrehoztunk-e valamit, felneveltünk-e valakit, aki túlél minket? Természetesen az erre a kérdésre adott válaszok is egyénenként változnak, egyeseknek a hivatás megélése, egy társadalmilag értékes munka, másoknak talán a családról való gondoskodás a hangsúlyos.

Ne féljünk a kérdésektől!

Az öregedéstől való félelem mellett előtörhetnek belőlünk az életközépi válsággal együtt járó kérdések is. Elértük, amit szerettünk volna? Megvalósítottuk a vágyainkat? Mennyire teljesítettük a saját magunkkal szembeni elvárásainkat? Mint mindig, ilyenkor is érdemes saját magunkhoz viszonyítani, nem pedig mások – esetleg idealizált – beszámolóihoz mérni magunkat. Az életközépi válság, mint minden normatív krízis, előremutató is lehet: ha a visszatekintés után feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit szeretnénk még elérni? Sokan ilyenkor kezdenek el mélyebben önismerettel foglalkozni, kezdenek valami új hobbiba vagy módosítanak pályát. Akár listát is írhatunk megvalósított és meg nem valósított vágyainkról, terveinkről, céljainkról. Próbáljuk meg nem elfojtani a bennünk felötlő kérdéseket, azok megválaszolása előbbre fog lendíteni bennünket. Viszont ha nem foglalkozunk velük, és cipeljük őket tovább, állandóan azokon fogunk rágódni.