Az adóhatóság nevében küldenek hamis értesítéseket csalók – figyelmeztet honlapján a NAV. A hivatalosnak tűnő dokumentumon azonban több árulkodó jel is felkeltheti gyanakvásunkat.
Innen lehet felismerni, hogy nem a NAV küldte a csaló üzenetet
A NAV felhívása szerint a legtöbbször már a küldő e-mailcíme és a feltüntetett honlap sem megfelelő, különbözik az adóhatóság hivatalos e-mailcímétől, illetve a nav.gov.hu-tól. „A felhasználónévhez egy hivatalosnak látszó NAV-os címet adnak meg. A @ jelet ilyenkor jellemzően a * jellel helyettesítik, melyeket könnyű összetéveszteni” – írja a hatóság.

A NAV azt is kiemelte, hogy sosem értesít senkit szöveges üzenetben arról, hogy számláit zárolta.
Így az ilyen üzeneteket azonnal törölni kell, és letiltani a feladó telefonszámát. A hatóság azt is leszögezte, hogy a NAV kizárólag elektronikusan, tárhelyre érkező üzenetekkel, illetve postán keresztül kommunikál ügyfeleivel – egyszerű, „sima” SMS-eket vagy e-maileket nem küld.
Az internetes és telefonos csalások elkerülésében a legtöbbet a körültekintés segít. Korábban a Dívány is összeszedte, mire érdemes minden esetben figyelni:
- Az ilyen üzenetekben gyakran szerepelnek ékezetek nélküli szavak, vagy a magyar karakterkészletben nem szereplő betűk, illetve helyesírási hibák.
- Általában rossz magyarsággal, helytelenül fogalmazzák meg őket.
- Legtöbbször külföldi telefonszámról érkeznek ezek az SMS-ek.
- Az üzenetben szereplő linkben nem a létező, ismert szolgáltató vagy internetes áruház webcíme, hanem általában egy betűkből és számokból kombinált hivatkozás szerepel.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés