Az űrhajósok táplálása nem olyan egyszerű, mint a családé otthon, a jó öreg gravitáció és a megszokott kamraszekrény mellett, de aki két lábbal jár a Földön, azzal is megesik, hogy idő hiányában vagy tábori körülmények között nagyon is jó hasznát veszi az instant ételeknek.
Az űrhajósok esetében nemcsak a hely és a bevitel módja voltak mindig is fontos szempontok a táplálékok kialakításánál, de azok utóéletével is erősen ajánlatos volt a szakembereknek kalkulálnia.
Történtek olyan váratlan helyzetek ugyanis, amelyek a gyakorlatban hívták fel a NASA dolgozóinak figyelmét arra, hogy ez is komoly problémaforrás lehet. Volt nagy aggódás az űrbe felcsempészett marhahúsos szendvicsből, amelynek morzsái aggasztották a földi irányítást, nehogy rossz helyre tévedve a súlytalanság alatt galibát okozzanak, és volt kínok közt vergődő űrhajós is, aki a váratlanul hosszabbra nyúlt földet érést nem tudta már szárazon kivárni. A kávéfogyasztás mellőzése tehát az űrben javallott a vizelettartási szempontok miatt, a „szilárd” táplálék esetében pedig szem előtt kell tartani, hogy orvosdoktorosan mondván „maradékban szegény” legyen.
Az első, űrben fogyasztott ételek egyike ez a magas tápértékű és vitaminokban gazdag fémtubus volt. John Glenn űrhajóslegenda tulajdon szájával szippanthatta ki a pürésített marhahús és zöldség kombót ebből az űrkompatibilis csomagolásból a Mercury Friendship 7 nevű expedíción 1962-ben a világűrben. A későbbi Gemini- és Apollo-csapatokat már olyan vákuumfóliás szárított nyalánkságokkal kényeztették, amelyekbe vizet permetezve rehidratálták az élelmiszert, és egy fokkal növelték azok élvezeti értékét is. 1985-ben már a két nagy kólagyár versenyéből is profitálhattak az űrhajósok, mindkét vezető kólamárka előrukkolt ugyanis sprayszerű kiszerelésben az űrben is szájba lövellhető üdítővel.
Nekünk földi körülmények között ezzel könnyebb dolgunk van, de egy-két pikk-pakk előállítható instant élelmiszer a mi hétköznapjainkat is megkönnyítheti, ha arról van szó.
Nézzük a leggyakoribb instant élelmiszereket:
Tojáspor
1 kg úgynevezett teljes tojáspor hozzávetőlegesen 88-90 db tojás teljes beltartalmának porlasztószárításával készült. Használatakor rehidratálás történik, vagyis visszahígítás, 1 tömegrész tojáspor és 3 tömegrész víz arányban, egyenletes, csomómentes keverés mellett. Minőségét megőrzi akár 18–24 hónapig is, ráadásul koncentráltan tartalmazza a folyékony tojássárgájában és tojásfehérjében található összetevőket is.
Burgonyapehely
Ez is annak az eljárásnak az alkalmazásával készül, mint az instant sorstársak, kivonják a burgonyából a nedvességet, pehely, por vagy lemezlapocskák készülnek belőle, amelyet visszahidratálás után fogyasztunk. Elvileg, főleg a bioboltos változatok, gluténmentességet ígérnek, ezért még cöliákia esetén is bevethető. A burgonyapehely felhasználása szélesebb körű lehet, mint elsőre gondolnánk, a pürén túl ugyanis a tört burgonya, a krokett, a krumplis gombóc és pogácsa készítésénél is jól jöhet.
Neszkávé
Megint csak a vízelvonás a titok, talán annyiban más itt a nagyon leegyszerűsített folyamat, hogy kávé esetében először le is főzik a kávét, és a már kész innivalót dehidratálják. 165 Celsius-fokon pörkölik vagy negyedórán át, mindehhez a még zöld kávébabokat használják, de sokszor gőzöléses párolást is bevetnek, mielőtt szétzúzzák azokat. Az így kapott szemecskéket vízben oldják, szűrik, melegítik, sűrítik, majd párologtatják vagy fagyasztják, amíg úgy nem néz ki, amit a boltban kapunk.
Porleves
A porleves is, mint a legtöbb zacskós, instant élelmiszer előállítása, ugyanazon az elven alapszik, ami a vízelvonás, vagyis a dehidratálás. Az alapanyagok minőségének hosszabb távú megőrzését biztosítja a víztartalom elvonása, ami nem utolsósorban segíti a praktikus és helytakarékos csomagolást is. Ez utóbbi szempont miatt az alapanyagokat még vagy kockára is vágják vagy porítják. Igaz ez még a levesben található húsra is, amelyet először megfőznek, majd kicsontozás után pépesítenek, és granulátummá alakítják, utána pedig megszárítják. A szárítás mint tartósítási eljárás is régi módszer, így nem is feltétlenül kell ehhez már tartósítószer.
A tésztalevesek japán császára
1958-ban Momofuku Ando, a vállalkozó szellemű tajvani üzletember Japánban kikísérletezte azt az instant tésztát, amely az ázsiai (kínai vagy japán eredete máig vitatott) tésztaétel, a rámen gyors változata. A rámen akkoriban szinte előkelő ételnek számított, mert a tésztához szükséges liszt sokszor hiánycikk volt.
Később azonban Ando feltalálta azt a gyorsan elkészíthető verziót, amihez csak egy kis forró vizet kellett önteni.
Már nem érhette meg, amikor 2008-ban szobrot állítottak neki Japánban, de azt igen, hogy sokszoros milliomos váljon belőle találmányának köszönhetően.
Ez főleg annak az 1971-ben bekövetkezett fejlesztésnek lett az eredménye, amikor papírpohárban is elkezdték forgalmazni a levest por alakban tartalmazó instant tésztaadagot. Ez aztán nagyon hamar elterjedt a világ minden táján, és igazán kényelmes, valódi instant megoldást jelentett az étkezés „problémájára”. Ráadásul nem is lehet annyira egészségtelen, ha abból indulunk ki, hogy a tajvani feltalálóból lett japán milliomos 96 éves korában, 2007-ben hunyt el, vagyis addig majdnem fél évszázadon át fogyaszthatta instant tésztáját.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
