Még ha a munkád nem is monoton, idővel megtörténhet, hogy egyszerűen belefáradsz. Ha még jó néhány óra van hátra a munkaidődből, cselekedned kell, mert a körmödre ég a dolog. A pszichológusok szerint azonban olyan egyszerű a megoldás a fáradtság ellen, hogy nem is hinnéd.
Az agy és az izmok együtt dolgoznak
A szenzomotoros idegtudományban a fáradtságot gyakran egy motoros feladat – például bizonyos izom-összehúzódások megtartása, illetve meghatározott számú ismétlése – végrehajtásával vizsgálják. A kutatók megkülönböztetnek periférikus és központi fáradtságot. A központi az agy azon része, amely a tenni akarás képességéhez kapcsolódik, míg a külső a cselekvést ténylegesen végrehajtó izmokhoz kapcsolódik. Természetesen az a kimerültség, amit érzel, kicsit mindkét területhez kapcsolódhat.
![Az agyad még bírná, a tested már nem](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5117/51178/511788/51178865_a3a99ac65f28aec51e2a63de90bd176e_wm.jpg)
Egy olasz kutató, Fabio Laginesta vezetésével Olaszországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban kísérleteket végeztek. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire befolyásol minket a fáradtság, ha egy új tevékenységbe kezdünk.
Ha mást csinálunk, olyan, mintha pihennénk
A kutatók térdhajlításokat végeztettek a résztvevőkkel, egészen addig, amíg úgy érezték, hogy már nem tudják tovább folytatni. Ezt a kísérlet ideje alatt más-más napszakokban kellett csinálniuk, és különböző volt a fáradtsági szintjük is, mielőtt elkezdték a gyakorlatot.
![A munka közben pár perc csevegés is kimozdíthat a holtpontról](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5117/51178/511788/51178873_4589680d7fbfb907b6ad20f057108e71_wm.jpg)
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a teljesítmény eléréséhez a központi – azaz az agyból érkező – szándékunkat sokkal tovább fenn tudjuk tartani, mint a perifériásat, azaz az adott izomcsoportot igénybe vevő tevékenységünket. Ez azt jelenti, hogy ha kissé eltérő tevékenységbe kezdünk, akkor a fáradtság mértéke csökken, tehát tovább tudjuk végezni.
Fáradtság ellen: több kisebb részfeladat
A cikk arra is kitér, hogy ez a fajta váltás az élet más területein is segítségünkre lehet. Ha egész nap ülünk a számítógép előtt, miközben egyre fáradtabbnak érezzük magunkat, nem fogunk olyan eredményeket elérni, mint ha megszakítjuk ezt a tevékenységet, belekezdünk valami másba, és később újult erővel folytatjuk.
![Fáradtság ellen sétálj egyet, vagy lapozz át egy magazint. A lényeg, hogy mást csinálj!](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5117/51178/511789/51178901_9433401eb3f9e8f4ed4ee8a5ebb4c30b_wm.jpg)
Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy ezzel értékes időt vesztegetünk el, de valójában később annyival hatékonyabbak leszünk, hogy a szünetet a pszichológiaprofesszor produktív halogatásnak nevezte el.
A munka ugyan később lesz kész, de lehet, hogy sokkal hamarabb, mint ha fáradtan tovább próbálkoztál volna. Emiatt a kutatók azt javasolják, hogy több, kisebb részletben végezzük a különböző munkafázisokat, és a váltások között hagyjunk rövid szüneteket.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés