Vannak, akik rendszeresen emlékeznek arra, mit álmodtak – legalábbis részletekben, míg mások úgy vélik, ők soha nem szoktak. Ennek ellenére mindenki álmodik, egyszerűen agyunk törli az éjszaka történteket. Komoly oka van, hogy nem emlékszünk az álomképekre.
Az ELTE kutatói minden szempontból körbejárták a témát, és kiderült, egy átlagos, mintegy 7-8 órányi alvás során akár öt órát is illúziók között tölthetünk. Az, hogy nem emlékszünk ezekre, az ébredési folyamat része, agyunk ugyanis a felejtést arra használja, hogy a nappali feladatokra felkészüljön.
Mindenki álmodik, de a legtöbben elfelejtik
Az alvás közben bevillanó képek bizarr jelenetek évezredek óta foglalkoztatják az emberiséget. Az álomkutatás a pszichológia és az idegtudományok határterületén Sigmund Freud idejében vált igazán népszerűvé.
A híres bécsi neurológus-pszichiáternek 1900-ban jelent meg Álomfejtés című könyve, mely a pszichoanalitikus-mozgalom egyik alapvető olvasmányává vált. Az álmokkal, hipnózissal és a tudattalan emlékekkel foglalkozó kutatóorvos módszere, a pszichoanalízis jó időre megalapozta az álmokhoz való hozzáállást.
Mikor álmodunk, és mit csinál közben az agy?
A közkeletű tévhitet, mely szerint csak a REM-fázis során álmodunk, még 1953-ban fogalmazta meg Eugene Aserinsky és Nathaniel Kleitman amerikai kutatópáros. Úgy vélték, a 90–120 percenként jelentkező REM-fázis az álmok időszaka, ugyanis az álmaikra emlékező emberek 90-95 százalékban ebből a szakaszból felébredve voltak képesek élénk álomképekről beszámolni, míg a mély alvási szakaszok során kelve semmire nem emlékeztek. A szakértők arra következtettek, hogy a REM-fázis során képes testünk fiziológiásan illúziókat létrehozni.
Ez az elképzelés az ezredforduló kutatásai során megdőlt, kimutatták ugyanis, hogy az egységesnek korántsem tekinthető NREM-fázis egyes etapjaiban, leginkább a hajnali órákban kifejezetten gyakoriak az álmok, csak éppen ezeket nem szoktuk „igazi” álmoknak tartani. Az NREM-álmok ugyanis inkább hasonlítanak a realisztikus gondolatokhoz vagy emlékfoszlányokhoz.
Álomamnéziában szenvedünk
Az ELTE PPK Alváslaborjának két kutatója, Simor Péter és Bódizs Róbert, illetve Philippe Peigneux, a Brüsszeli Szabadegyetem munkatársa idén tavasszal hozta nyilvánosságra ezzel kapcsolatos tanulmányát a Science Direct szaklapban.
Nem új dolog, hogy agyunk az alvás során regenerálódik, erről mi is több ízben írtunk már, nem csoda, hogy ez alapján kezdték meg alvást monitorozó vizsgálataikat. Mint azt összegezték, maga az álmodás az agy egy szerves, alvás közbeni funkciója, nem pedig tudatalatti mellékterméke, ahogy egykor Freud és társai vélték.
De mégis hogyan álmodunk?
Az alvás első, mély álomban töltött időszaka a reaktív homeosztatikus funkciók ideje, ekkor regenerálódnak sejtjeink. A második szakasz, a prediktív homeosztázis során pedig szervezetünk már az ébredésre készül. A kutatók úgy vélik, ez az időszak, a hajnali alvás kulcsfontosságú a jövőre való felkészülésben, ráhangolódás a következő napra. Az álmok pedig egyfajta jövőszimulációs képek, melyek ebben segítik. Mivel azonban az álmok korlátok és a realitás nélkül, szabadon közvetíthetnek élményeket, agyunk – saját működését, a koncentrációt megkönnyítendő – kitörli ezeket az ébredés idejére.
