10 ok, amiért nagyon megéri böjtölni

A böjtölés nem új a nap alatt, számos egészségügyi előnyére azonban csak a modern kutatások derítettek fényt.

A böjt mint szokás egyetemességét jól mutatja, hogy a legtöbb vallási rendszerben nagy szerepet kap az étkezés időszakos szigorú szabályozása. Mohamed próféta például az iszlám öt alappillére között említi a ramadán megtartását, de a kereszténységen belül is fontos időszak a nagyböjt. Az időtartam Jézus negyvennapos böjtjére utal, mialatt ő maga nem evett semmit. Később, más elvek alapján ez az előírás már csak a hétköznapokra, majd azok délelőttjeire, még később már csak a péntekekre vonatkozott, napjainkra pedig a húsevésre szorult vissza. A böjtölést ma már sok helyen elsősorban egészségügyi szempontok alapján űzik, a spirituális tartalom pedig vagy megjelenik, vagy nem. Nem szabad azonban ezeket sem lebecsülni, hiszen a modern tudomány számos kutatási eredményt sorakoztat fel a böjtölés jótékony hatásait illetően. A legfontosabb tízet  Nathan Hewitt fogyásszakértő gyűjtötte össze.

#1 - Fogysz – Mind közül a leginkább kézenfekvő talán a súlyfelesleg leadása. Az időszakos böjtölés számos formája segítheti a zsírszövetek leépítését, ezek közül is a legnépszerűbbek talán az 5:2 rendszer és a napszakos böjt. Előbbi esetében a hét napjait 5 hagyományos és 2 böjti napra osztják, utóbbinál pedig az étkezést egy jól meghatározható idősávra korlátozzák (például csak reggel 8 és délután 4 között esznek, a nap maradék részében pedig semmilyen táplálékot nem vesznek magukhoz). Étkezésük ilyetén szabályozásával egyébként sportolók is előszeretettel élnek, különösen a súlykategóriás versenyzők, ahol a sovány izomzat a leginkább fontos.

Az időszakos böjtölés a sportolóknak is fontos
Az időszakos böjtölés a sportolóknak is fontos

#2 - Érzékenyít az inzulinra – Más kutatások szerint a böjtölés segíti az inzulinszenzitivitás fenntartását is. Az eredmények szerint ugyanis a böjti napok után az inzulinrendszer hatékonyabban képes ellátni feladatait, mint egyébként.

#3 - Átalakul a metabolizmusod – A böjt felgyorsítja, és ami még fontosabb: hatékonyabbá teszi az anyagcserét. Az étkezés szabályozása ad némi „pihenőt” az emésztőrendszernek, hozzájárul a belek egészsége működéséhez, ezáltal feljavítja az anyagcsere általános hatékonyságát is.

#4 - Sokáig élsz – Ha kevesebbet eszel, tovább élsz. De legalábbis nem halsz meg idő előtt – mondják a kutatások. A folyamat pedig részben az egészséges emésztés jótékony hatásait jelenti, részben pedig az elhízás megelőzését. Ez utóbbi ugyanis számos vezető halálok esetében az egyik legjelentősebb rizikófaktor, elég csak a keringési vagy a daganatos betegségekre gondolni.

#5 - Éhes leszel – Nyilván. Érdemes azonban belegondolni, milyen keveset is tudunk manapság az éhségről. Meg lehet-e ezt tapasztalni, meg lehet-e ezt érteni úgy, ha 3-4 óránként eszünk egyébként valamit? A táplálékbevitelt eredetileg belső folyamataink szabályozzák, ugyanúgy, ahogyan a telítettségérzésének kialakulását is. Ma a jóléti társadalmakban csaknem teljesen elfelejtettük ezeket a belső jelzéseket, megszokásból eszünk, napirend szerint (ebédidő), meghatározott mennyiségeket (egy tányérnyit, fél adagot stb.). A böjtölés segít visszatalálni az eredeti útjelzőkhöz, megtapasztalhatod a belülről jövő éhség-, illetve telítettségérzetet.

#6 - Jobban eszel – Vagyis fejlődnek az étkezési szokásaid. Túl az előző pontban írt belső szabályozottságon, a böjt az érzelmi evést, az impulzív falást és a nassolást is segíthet kezelni. Egyrészt az időszakos evés (különösen a napi idősávos verzió) könnyen illeszthető a napirendedhez, munkaidődhöz. Vagyis ha meghatározod, hogy egy nap csak néhány órát eszel, a többit pedig böjtöléssel töltöd, rendet teremthetsz a káoszban. Másrészt az impulzív evés, nassolás, illetve bizonyos szintig a falások is keretek közé szoríthatók az időben beszabályozott táplálkozással.

A böjttel fejlődnek az étkezési szokásaid
A böjttel fejlődnek az étkezési szokásaid

#7 - Jobban működik az agyad – A böjtölés, de már az alacsony cukorbevitel is elősegíti az agyi növekedési hormon (BDNF) termelődését. Ez az anyag felelős az agyban létrejövő építő folyamatokért, így az agy plaszticitásában, illetve az új neurális kapcsolatok kialakulásában is kulcsszerepet játszik.

#8 - Támogatja az immunrendszert – Pontosabban segíti annak folyamatos megújulását. Egy amerikai kutatásban például azt találták, hogy az immunrendszer sejtes elemei az időszakos böjtölés hatására nagyobb hatékonysággal szelektálódnak. Ez pedig nem csupán a régi „kiöregedett” vagy sérült sejtek kiiktatását jelenti, de azt is, hogy helyüket gyorsabban veszik át az újak.

#9 - Szebb lesz a bőröd – Az emésztés a szervezet egyik legenergiaigényesebb folyamata. Mikor ezek a funkciók – emésztendő táplálék híján – egy-egy időszakban nem használnak energiát, több jut az olyan szerveknek, melyek a méregtelenítést végzik, így azok nagyobb hatékonysággal képesek feladatukat ellátni.

#10 - Jobban leszel – Mármint lelkileg is. Az emésztésből felszabaduló energia az agynak is jól jön, és végeredményben jobban leszel a bőrödben, ha testedet könnyebbnek, a gondolataidat tisztábbnak érzed. Közvetve pedig jobban leszel attól is, ha megszabadulsz pár fölösleges kilótól (#1), ha közelebb kerülsz saját belső folyamataidhoz, (#5) vagy ha nem kap el valami betegség (#8).

Oszd meg másokkal is!
Mustra