„26 év alatt nem találtam olyan sportot, ami kicsit is érdekes, pláne élvezetes lenne. Brrr” – fakadt ki kolléganőm a minap, amire azonnal hatalmas WTF-ek kezdtek repkedni a fejem körül. Edzeni ugyanis csodás érzés. Nekem. Persze az is igaz, hogy ez messze nem volt mindig így. Ahhoz, hogy eljussak ide, kellett egy klassz edző és egy remek mozgásforma, olyan, amit értek, amiben komfortosan érzem magam, amiben ugyan apró lépésekben, de folyamatosan lehetett fejlődni, ami sikerélményt adott. Amióta meglett, azt hittem, hogy mindenki, mindenki, aki rendszeresen sportol, épp ugyanúgy élvezi ezt, ahogy én. Tévedtem. „Szerintem kevesen sportolnak azért, merthogy az milyen jó érzés” – magyarázta egy évek óta keményen edző ismerősöm, aki úgy látja, „egy csomó embernek a sport segédeszköz egy cél eléréséhez, és kb. ezredleges benne, hogy jó vagy kellemes legyen. Van egy cél, amit el szeretne érni, és tisztában van azzal, hogy ez áldozattal jár”.
De miért is kellene élveznünk?
A sporttal, rendszeres testmozgással foglalkozó tudományos kutatások mind azt mondják, hogy az edzés jót tesz nekünk. Nemcsak a testünknek, de a memóriánknak és a kedvünknek is. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint akár már 5 perc közepes intenzitású mozgás után mérhető változás áll be az emberek hangulatában. Azaz már minimális mozgástól is kicsit jobb a kedvünk. (Ez a nőkre egyébként különösen igaz.) A pszichológiai kutatásokból kiderül az is, hogy az aktív emberek kevésbé hajlamosak a depresszióra, és aktivitás alatt nem az Ironmanre való felkészülést értették a kutatók. A vizsgálatban részt vevőknek elég volt heti hatszor 35 perc sétát tenni ahhoz, hogy a felére csökkenjenek a depressziós tüneteik. Nem véletlen, hogy ma már egyre több helyen építik be a rendszeres mozgást is a depresszió kezelésébe. Az edzés egyébként nemcsak a depresszió, de a stressz, a szorongás, sőt a pánikbetegség kezelésében is hatásos. A jelenség mögött számos biokémiai folyamat áll, ahogy amögött is, hogy egy edzés után miért látjuk tisztábbnak, egyszerűbbnek az életet, miért érezzük tőle magunkat könnyebbnek.
Ez mind szép, de akkor miért ódzkodnak a mozgástól ennyien?
Részben azért, mert elkezdeni szívás. Akkor is jó adag akaraterő kell hozzá, ha az ember korábban pozitív élményeket szerzett a sportban, hát még akkor, ha negatívakat. A sok gyerek- és iskoláskori rossz tapasztalat (köszi, tesióra!) azt erősíti az emberben, hogy béna, a sikertelenség pedig bátortalanná, szorongóvá tehet. Pedig a mozgás pont olyan, mint a főzés vagy az autóvezetés. Meg kell tanulni. Az eleje nyilván küzdelmes, de ha megvannak az alapok, akkor több esély van rá, hogy élvezni is lehessen. Persze ehhez az kell, hogy a mozgás rendszeres legyen az életünkben, hogy szokássá váljon, aminek szintén időt kell adni. Sok időt.
Ez viszont csak akkor fog összejönni, ha vannak világos célok az ember előtt. Mit akar a mozgástól? Egészségesebb akar lenni? Szexibb? Vékonyabb? Erősebb? Hiányzik a rendszer, a kihívás, a társaság? A válaszoktól függ, hogy milyen mozgásformába érdemes belefogni. Mert csak annál maradunk meg, azt fogjuk szeretni, ami passzol a céljainkhoz és a személyiségünkhöz. Aki retteg a felé repülő tárgyaktól, annak felesleges teniszeznie, aki gyűlöli a durvulást, az ne menjen amerikaifocizni, aki pedig a spirituális maszlagtól borul ki, annak jobb kihagyni a jógát. Ha szorong attól, hogy béna, könnyebb, ha edzővel, de egyénileg kezd el sportolni, míg ha társaságra vágyik, jobb lesz csapatsportot választani, ha pedig sokat van a négy fal között, vidámabb kimenni a szabadba.
Ha a mozgásforma már megvan, akkor leggyakrabban kapacitásunk túlbecsülésével rontjuk el az élményt. Ez ugyanis a valóságban sokkal alacsonyabb, mint sejtenénk. Egy túlsúlyos, edzetlen embernek már az is kemény meló, hogy végigállja a konyhában, amíg megsül a krumpli, nemhogy lenyomjon tíz guggolást. Mindenkinek megvan a maga edzettségi szintje, ha ezt jóval felüllövi, az nemcsak kudarcélményhez, de rengeteg kellemetlen testi tünethez is vezet. És kinek van kedve a héten megint lemenni oda, ahol a múltkor majdnem agyvérzést kapott? Ilyenkor egyébként nemcsak az izmaink edzetlenek, de a szívünk, a légzőrendszerünk is. Az egész szervezetünknek meg kell tanulnia mozogni, de ehhez lassan, fokozatosan kell hozzászoktatni a testet. Mázli, hogy elképesztő sebességgel alkalmazkodunk a kihívásokhoz: a testünk edzésről edzésre jobban működik majd.
Bármilyen óvatosan bánunk is a terheléssel, kellemetlen testi tünetek lesznek. Nem mindegy, hogyan értelmezzük, értékeljük ezeket. Ha a fáradtságot, a zihálást, az izzadást a rossz kondinknak tudjuk be, az szégyennel, szomorúsággal, elkeseredéssel jár, de ha annak a jeleként fogjuk fel, hogy keményen dolgozunk és épp a határainkat feszegetjük, az büszkeséggel, elégedettséggel tölt el. Akkor is, ha fáj.
Oké, mi a helyzet azzal, aki rendesen edz, mégsem élvezi?
Az állatkísérletekből úgy tűnik, hogy a mozgás szeretete sokban genetikai tényezőkön múlik. Tehát van, akinek eleve megadatott, hogy élvezze a mozgást, mindenki másnak azonban meg kell küzdeni az örömért. Ahhoz ugyanis, hogy egy viselkedés tartósan fennmaradjon, kell, hogy számunkra bizonyos előnyökkel, haszonnal, jutalommal járjon. Ha pedig a konkrét tevékenység, a mozgás, a mozdulatok élvezete kiesik, kell valami más. Bármi más. Van, aki a versengést szereti (önmagával, a társaival), van, aki azt, hogy közeledik a céljához, legyőzi a lustaságot, kontrollt gyakorol az élete vagy a teste felett, más azt, hogy tartozik valahová, összhangba kerül önmagával, feszegeti a határait, egészségesebb, vonzóbb lesz a sporttól. Érdemes tehát megkeresni a mozgásban azt, ami nekünk számít, és ezt tartani szem előtt akkor is, amikor nincs kedvünk elindulni az esőben edzésre, vagy nekilátunk az utolsó utáni fekvőtámasznak. Ha erre képesek vagyunk, akkor a jutalomhoz vezető út, vagyis maga az edzés is élvezetesebb lesz. Ha mégsem, hát marad a vasakarat.
A sport és a flow
A pszichológusok szerint a sport remek lehetőséget nyújt a flow, a csúcsélmény megtapasztalására. Ez az az állapot, amikor az ember tökéletesen elmerül egy tevékenységben, átadja magát neki, eggyé válik vele, és ettől energiával, örömmel töltődik fel. De mi kell ehhez? Először is a kihívásoknak és a készségeknek az egyensúlya. Sem a túl könnyű, sem a túl nehéz feladatban nem lehet feloldódni. Figyelni kell arra, amit csinálunk, koncentráltan, világos célok mentén végezni a tevékenységet. Fontos, hogy érzékeljük, beépítsük a külső és belső visszajelzéseket, érezzük, hogy a tevékenységünk az erőfeszítésünkön múlik, mi kontrolláljuk.
„Amikor az ember teljesen eggyé válik azzal, amit csinál, tudja, hogy erős, és legalábbis az adott pillanatban ő maga irányítja sorsát, az eredményektől függetlenül úgy érzi, hogy minden milyen jó…, akkor éli át teljes lényével, hogy áramlik benne az élet. Ez a flow” – fogalmazott Susan A. Jackson sportpszichológus. Ez az élmény pedig önmagában jutalom.
