Úgy tűnik az emberek egy részének lelki tyúkszeme a jóga, hiszen a szóban forgó könyv még meg sem jelent, ami azt jelenti, hogy a vitázók legnagyobb része nem is olvashatta. Véleményükkel azonban nem fukarkodtak, sok jógarajongó a spiritualitást félretéve egyszerűen szenzációéhes sarlatánnak minősítette a szerzőt. Pedig azok a szemelvények, amelyek már elolvashatóak belőle egyáltalán nem azt sugallják, hogy a szerző harcos, vehemens, vagy szenzációhajhász könyvet szeretett volna írni.
Mi több, az író, William J. Broad maga is lelkesen jógázik immár több mint 40 éve, és a könyvből olvasott részlet alapján a világ minden kincséért nem hagyna fel vele.
A könyv megírásához mégis saját élményei, és egy ismert jóga edző – lehet, hogy inkább oktatónak vagy gurunak kell hívni? – meglátásai vezettek. A történet röviden annyi, hogy az írónak harmincéves korában megrepedt egy porckorong a dereka tájékán, és rájött, hogy a nem múló fájdalmat bizonyos jóga pozíciókkal csillapítani tudja. Egészen addig, ameddig az egyik, kifejezetten gyógyítónak tartott jóga pozíció közben (hogy pontosan hogyan néz ki az angolul extended side angle-nek nevezett gyakorlat, azt a Yoga Journal honlapján lehet megnézni) el nem szakadt az egyik hátizma.
Broad amellett, hogy jógázik, még a New York Times elismert tudományos újságírója is, aki számos szakmai díj mellett két Pulitzerrel is büszkélkedhet. Kézenfekvő volt tehát, hogy jobban utánajárjon a dolgoknak. Tippet is kapott, kit kell megkérdeznie ahhoz, hogy ne csak pozitívumokat halljon a jógáról. Meglepő tipp volt, hiszen Glenn Black, az egyik leghíresebb jógaoktató, aki jónéhány celebritást is tanítványai között tudhat. Több mint negyven éve oktat jógát, maga is jógi, aki az indiai Iyengar Intézetben tanult, és éveket töltött a világtól elvonulva, meditációval.
Broad elment a híres oktató órájára és legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta, hogy az óra szinte kizárólag a legegyszerűbb pozíciókból állt, ezeket viszont Black addig végeztette a tanulókkal, amíg azok már valóban úgy érezték, beleszakadnának még egy másodpercbe. Semmi kitekeredős vagy fejenállós pozíció nem volt. Amikor az interjú során Broad megkérdezte, hogy mi áll ennek a módszernek a hátterében, Black azt válaszolta, amit ilyenkor szoktak: fontosabb tudatosan, koncentráltan és helyesen megtanulni az alap pozíciókat, mint végigszaladni rajtuk, hogy elmondhassuk hogy már ezt és ezt is képesek vagyunk megcsinálni. Majd kicsit habozott, és hozzátett egy olyat, amit viszont nem nagyon szoktak: hogy szerinte a legtöbb embernek egyáltalán nem kellene jógáznia, mert túl nagy a sérülés veszélye.
Nagyon sokan jönnek úgy az órákra, hogy korábbi sérüléseik vannak, hogy gyenge az izomzatuk, hogy egész nap egy irodában ülnek – magyarázta el az oktató, miért gondolja így. Ahhoz pedig orvosi végzettség kellene, hogy biztonsággal meg lehessen állapítani, ki mitől fog megsérülni, mi tesz jót neki, és mi az, ami árthat. Nem szabad elfelejteni, hogy a jógát nem a nyugati irodai dolgozóknak találták ki, hanem olyan embereknek, akik az idejük jórészét amúgy is lótuszülésben ücsörögve töltötték.
A nyugati ember ráadásul ebből is versenyt csinál. „Már képesnek érzem magam erre a gyakorlatra is”, mondják, vagy „Ennek most már sikerülnie kell” – sokszor maguk az edzők is ilyen szavakkal ösztökélik a tanítványokat. Pedig a jógát nem szabad egóból csinálni, annak soha nincs jó vége.
Valóban, jónéhány rémtörténet kering a jóga által okozott bordatörésekről, izomszakadásokról, retinasérülésekről, sőt még szélütésről is. A jógázók táborának egy része azt mondja, hogy ebből nem szabad kiindulni, hiszen sportsérülések mindig akadnak, mégsem mondják például az úszóknak, hogy ne menjenek vízbe, mert van néhány úszó, aki vízbe fulladt.
Nem tudom, ad-e végül a könyv valamilyen egyértelmű választ a kérdésre, hogy akkor most érdemes, vagy nem érdemes jógázni, mindenesetre elgondolkoztató Glenn Black saját esete, aki a szerzővel való első találkozás után egy évvel maga is súlyos gerincműtéten esett át. Az ötórás műtét sikeres volt, ha azt vesszük, hogy nélküle hamarosan tolószék lett volna a jógi sorsa. De így sem fog tudni többé úgy mozogni, mint korábban, és számára is teljesen egyértelmű, hogy gerince a túlzottan sok és megerőltető jógagyakorlat miatt került ilyen állapotba.
„A legnagyobb meglepetést az okozza - mondta el a szerzőnek, már a műtét után -, hogy mennyire ellenségesen fogadják az emberek, amikor próbálom figyelmeztetni, vagy lassítani őket. Eredményeket akarnak látni, haladást, gyorsaságot és sikert. Pedig a jóga nem erről szól.
A könyv címe The Science of Yoga: The Risks and the Rewards és a jövő hónapban, február 7-én jelenik meg.
Kutyajóga és egyéb érdekességek
Furcsa dolog a jóga: mindenkinek van róla véleménye, pedig kevesen ismerik igazán. Én magam például nem jógázom, mert valami miatt azt gondolom, nem illik hozzám. Természetesen ez is előítélet, hiszen a jógának számtalan típusa és fajtája van, olyan sok, hogy valószínűleg én is megtalálnám a hozzám illőt.
Az biztos, hogy az utóbbi időben divathullámmá vált, és az is, hogy ebből aztán született néhány egészen abszurd dolog is, például a kutyajóga, azaz doga. Az ebek gazdáikkal együtt jógáznak, a gazdik pedig meg vannak győződve róla, hogy a gyakorlatok jót tesznek kedvenceiknek. Kissé szorongva kezdtem el nézni a videót, de úgy tűnik, hogy azért nem kell félteni a kutyusokat. Legtöbbjük békésen, félálomban hever a jógaszőnyegen és tűri, hogy a gazda átmozgassa, masszírozza végtagjait, ami egy bizonyos szintig tényleg jót tesz, különösen a bénulásra hajlamos állatoknál. A kisméretű kutyák rosszabb helyzetben vannak, különösen akkor, ha egy mindenre elszánt jógarajongó gazdát fogtak ki, mert számukra az óra egy jó adag facsargatást jelent.
A kutyajógán kívül egész sor érdekes tényt olvashatunk a jógáról a Random Facts weboldalán. Például azt, hogy Amerikában 2008-ban 16 millióan jógáztak, és egy év alatt összesen 5,7 milliárd (!) dollárt költöttek felszerelésre. Ez 1396,5 milliárd forint. Lehet, hogy itthon is jó üzlet lenne jógafelszerelés gyártásba fogni? Ki tudja, de azt azért figyelembe kell venni, hogy ha minden egyes magyar jógázna (és vásárolna felszerelést), beleértve a csecsemőket és a kilencvenéveseket is, a piac még akkor is csak kicsit több, mint fele lenne az USA-ban mért adatnak.
