Egyre több a kövér ember

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy friss egészségügyi felmérés szerint, a dél-afrikai lakosság majd kétharmada túlsúlyos vagy kórosan elhízott. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az elhízás többé nem a fejlett nyugati társadalmak sajátossága, hanem mindenhol probléma. Ami a magyarokat illeti, fogyókúrás szokásaink sajátosak, minket az önbizalomhiány is vissza tud tartani a diétától.

Fotó: Kyle May

A dél-afrikai lakosság majd kétharmada túlsúlyos vagy kórosan elhízott, de a többségük a túlsúly ellenére is egészségesnek tekinti magát. A kutatók szerint az adatok egyértelműen azt mutatják, a jelentős mértékű elhízás többé nem a fejlett nyugati társadalmak sajátossága, írja hírlevelében az ELTE Társadalomtudományi Kara.

Gazdagok és szegények is elhíznak

Fokozatosan a halálba eszi magát a szivárvány nemzet – állítja az egészségügyi cég, a GlaxoSmithKline (GSK), Dél-Afrika társadalmáról nemrég közzétett felmérésében. A kutatás szerint, a helyi állampolgárok 61 százaléka túlsúlyosnak, elhízottnak vagy már kórosan elhízottnak minősíthető. A cég szakértői szerint, hiába a sportos kép, amelyet az ország önmagáról kialakított, a dél-afrikaiak 49 százaléka nem sportol, 71 százaléka sohasem diétázott, ráadásul a kilenc éven aluli gyermekek 17 százalékának súlya is jelentősen meghaladja az egészségesnek minősíthető szintet.

A kutatás eredményei átírják azt az elképzelést, miszerint a tömeges elhízás csak a fejlett, nyugati államokra jellemző probléma lenne. A lakosság 80 százalékát reprezentáló eredmények szerint, a probléma egész Dél-Afrika lakosságára jellemző, a kutatók ugyanis azt találták, a túlsúly legalább annyira gyakori az alacsonyabb státuszúak körében, mint a felsőbb társadalmi osztályokba tartozók esetében. A GSK szerint az életstílus, az étkezési szokások vagy a szegénység mind olyan faktorok, amelyek hatással vannak a fizikai állapotra. Az eredmények szerint Fokvárosban a legmagasabb az elhízás aránya, a kutatók szerint a helyiek 72 százalékának testtömege haladja meg az ideálist. Pretoriában a lakosok 68, Johannesburgban 59 százaléka küzd súlyproblémákkal.

A túlsúlyosnak minősített válaszadók 78, a kórosan elhízottnak tekintett megkérdezettek 52 százaléka állította magáról, hogy egészséges. Bár 47 százalékuk elismeri, hogy szükségük lenne némi mozgásra, 42 százalékuknak egyáltalán nincsenek egészségügyi aggályaik. Mindemellett bár a dél-afrikaiak 74 százaléka úgy látja, polgártársai elhízottak, önmagát csak 34 százalék tekinti túlsúlyosnak.

Az életmódváltás három útja

Néhány hónappal ezelőtt futott Diéta Mesterkurzus sorozatunkban dietetikusunk minden, elhízással kapcsolatos, problémára kitért. Többek közt arra is, hogy háromféle módon lehet életmódot váltani. Ha magunkra ismerünk valamelyik típusban, akkor könnyebben tudjuk végrehajtani, amit elterveztünk.

1: Nihilista: Elengedi a füle mellett a tanácsokat, nem figyel a teste jelzéseire. Ez esetben számolnia kell azzal, hogy helytelen szokásai, önpusztító életmódja (nem megfelelő táplálkozás, dohányzás, ivászat, krónikus stressz) előbb-utóbb valamilyen szervi elváltozásban is megmutatkozik.

2: Maximalista: Egyik napról a másikra eldobja a cigit, lemond az addig rendszeres és lazító italozásról, hirtelen ötlettől vezérelve maratonra készül, miközben a biopiac és a vegán konyha elkötelezett híve lesz. Ez egy kicsit sok egyszerre.

3: Mérnöki: Felkutatja a közeli fitnesztermek, sportolási lehetőségek választékát, minden nap csökkenti az elszívott cigik számát. Az alkoholmámor helyett felfedezi, hogy kevesebb, könnyebb itallal, majd csupán gyümölcslével is élvezetes a buli, és a stresszoldásra megfelelő egy izzasztó edzés vagy egy tánctanfolyam is.

Nincs önbizalmunk a fogyókúrához

A kövér emberekről jó néhány új kutatás megjelent. Az utóbbi hónapokban a legérdekesebbnek a baratikor.hu felhasználói körében végzett kutatást találtuk. Eszerint, a magyar nők viszonya a fogyókúrához önbizalomhiányról és lustaságról árulkodik. Fogyni ugyan sokan szeretnének, formásabb alakra is vágynak, de az ételről nem szívesen mondanak le, és mindig van egy jó kifogásuk arra, miért nem edzettek.

Fotó: Toby Otter

A válaszadók negyede képtelen megbarátkozni saját testével. A nők 31%-a akkor fogyókúrázik, ha szükségét érzi, 13%-uknál még csak terv a testsúlycsökkentő diéta és/vagy sportolás. Érdekes módon a válaszadók 47%-a nem, vagy csak ritkán sportol, és a 40 év felettiek ezt hajlamosak anyagi gondokkal magyarázni.  A legtöbben a sportban látják a tartós fogyás zálogát, a koplalásra csak 25% esküszik - ráadásul minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos lemondani a finom falatokról a súlycsökkenés érdekében.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.