Mutatjuk a nyár legnagyobb fürdőruha trendjeit

Olvasási idő kb. 4 perc

Nemcsak a fesztiválidőszak van a nyakunkon, hanem a strandszezon is, így épp ideje utánajárni annak, hogy mégis milyen fürdőruhákat érdemes beszerezni a nyáron. A felhozatalt elnézve szerencsére kikopott a tavalyi év nagy slágereként emlegetett neoprén bikini és a trikini, a hajtás után mutatjuk, hogy milyen darabok közül érdemes válogatni 2016-ban!

Itt-ott kivágott és félvállas egyrészesek

Nemcsak a vörös szőnyeges eseményeken tarolnak az itt-ott kivágott darabok, hanem a strandokon is, így szinte a legtöbb márka fürdőruha-kollekciójában megtalálható a fazon, ami remekül leköveti és ki is emeli az alakot. Az Asosnál 10 ezer forintot kérnek egy csíkos darabért, az Araksnál viszont akár 90 ezer forintba is kerülhet egy minőségibb fürdőruha.

Bátran variálja az egymástól eltérő színeket és mintákat

Mi jobb egy új fürdőruhánál? Természetesen két új fürdőruha, ami valójában négy is lehet, ha az összeillő felső és alsó részt összekombinálja egy másik bikini felső és alsó részével. Az idei szezonban nemcsak megengedett, de szinte kötelező is a kreativitás, ne féljen összeereszteni a virágmintát a csíkos vagy a pöttyös darabokkal sem!

Divatban vannak a fehérneműnek látszó fürdőruhák

Számos márka dobta fel egy kis csipke vagy tüll betoldással egyrészes fürdőruháit, de az utcai divatrendekhez igazodva a strandon is menőnek számítanak majd a fűzős és a mélyen dekoltált darabok. Az Asosnál például 13 ezer forintot kérnek egy fehérneműnek látszó nyakbaakasztós darabért, míg a Zarában 7995 forintot kell fizetni egy fehér fűzős egyrészesért.

Visszajött a Baywatch stílus

A legendássá vált fazont C.J. Parker karaktere tette mindenki számára felejthetetlenné a Baywatch című sorozatban a nyolcvanas évek végén. A Pamela Anderson által divatba hozott fazon idén nemcsak a klasszikus piros színben menő, de felkapottak a napernyő-csíkos, valamint a neon árnyalatú darabok is. Egy életmentős fürdőruháért 26 ezer forintot kérnek az Asosnál, a csíkos verzióért pedig 44 ezer forintot kell fizetni a Solid & Striped üzleteiben.

A fürdőruhapiacot is megfertőzte a hippiláz

A tervezők jópár szezon óta divatban tartják a hatvanas-hetvenes évek stílusát, aminek köszönhetően akár színes, horgolt bikinikben is napozhatunk a nyáron. Ezeknek a daraboknak az egyik nagy előnye, hogy a bikinifelsőket könnyen átmenhetjük az esti programokra is. A Kiini Swim 33 ezer forintra árazta be a színes bikiniket, de a H&M-ben már 3990 forintért is talál hippimintás felsőt a szezonban.

A strandra is betört a katona stílus

Jó ideje nem kopnak ki a military trendek az utcai divatból, de azért azon meglepődtünk, hogy a fürdőruha szektort is elérte az őrület, így szinte az összes márka idei kollekciójában megtalálhatóak az olaj- és méregzöld egyrészesek és bikinik. A Mangóban 6995 forintba kerül egy klasszikus felsőrész, az alsóért 4595 forintot kérnek, a H&M-ben egy cipzáros bikinifelsőért 3990 kell fizetni.

Puffos ujjú és fodros bikinik

Ezt a vonalat is a kifutókról vették át a fürdőruha-tervezők, ugyanis számos divatház építette be kollekciójába a puffos ujjú ruhákat és a fodrokat. A trend természetesen ennél jóval falatnyibb formában lett rádolgozva a fürdőruhákra, a Giejo 33 ezer forintért árulja mellkidobós verzióját, az Asos pedig 10 ezer forintot kér egy rózsaszín fodros egyrészesért.

Hosszúujjú fürdőruha

Ezt a fazont elsősorban azoknak ajánlják a Refinery29.com szerkesztői, akik inkább szeretik elkerülni a napfényt, minthogy sütkérezennek benne. A leégéstől és egyéb allergiás tünetektől kiválóan védő formában látott fantáziát a Mara Hoffman, mely viccesen egy napot is ráapplikált fürdöruhájára, amiért 108 ezer forintot kérnek a márkaboltokban. Még több fürdőruháért kattintson a galériára!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • életem
Fel ne vedd, ha ilyen számról hívnak: új veszélyre figyelmeztetnek
Fel ne vedd, ha ilyen számról hívnak: új veszélyre figyelmeztetnek

Újabb veszélyes, potenciálisan csaló telefonszámot tettek közzé. Erre figyelj.

29 perce

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

Ezt olvastad már?
Érdekességek