A Dolce & Gabbana a legmenőbb

Olvasási idő kb. 5 perc

Eddigi legerősebb hétvégéjén van túl a 2014-es őszi-téli kollekciókat felvonultató divathét. A napokban bemutatta legújabb kollekcióját az Emporio Armani, a Versace, Roberto Cavalli, a Marni, illetve a Dolce & Gabbana is Milánóban, utóbbi showja volt a legérdekesebb.Nézze meg a folytatásban, hogy mivel rukkoltak elő 2014 telére a legnagyobb olasz divatházak!

Az Armani nyitott a kőgazdag divatmániásokra

Az elmúlt pár szezonban általánossá vált az ikonikus divatházak körében, hogy a fiatal divatmániások felé nyitnak – most a 79 éves Giorgio Armani divatháza is felzárkózik, a divatház kollekciója ennek megfelelően energikusra, városiasra és elegánsra sikeredett.

A milliárdos tervező szerint a következő szezont bokáig érő, bőr, bársony, illetve csíkozott szoknyanadrágokban, férfias blézerekben, műanyag nyakkendőkben, keménykalapban töltjük majd. A nyolcvanas évek, a francia femme fatale és a Luc Besson által rendezett Nikita című film ihlette kollekcióból – melynek egyszerű, fekete-fehér és jeges türkiz színvilága tökéletesen tükrözi a férfi és női kettősséget – szerettük a hordható lakkcipőket, a fehér ingeket és a szuperelegáns Armani táskákat. A félzakókkal azonban sehogyan sem tudnánk megbarátkozni.

Továbbra is lotyós cuccokban utazik a Versace

A Lady Gagával kampányoló Donatella Versace 2014-es őszi-téli kollekcióját a kilencvenes években divatos "Girl Power" ihlette. A kollekción ez látszott is; nem volt hiány falatnyi amazonokra illő miniruhákból, fűzős, hegyes orrú csizmákból, és nem maradt el a divatház védjegyének számító, medúza logóval ellátott medál sem. A Versace idén sem bűvölt el minket lotyós, bőrrel, csipkével, selyemmel és flitterekkel megpakolt gyűjteményével, mely leginkább a zongorista csodagyerekként elhíresült Valentino Liberace fellépőruháit juttata eszünkbe.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

A pofátlan fényűzésért mindig is rajongó divatháztól azért a piros gyöngyökkel kirakott miniruhát szívesen látnánk a gardróbunkban a következő szezonban, de a Prada pár nappal ezelőtti showján feltűnt piros műszőrme-ruhára hátborzongatóan emlékeztető bundát sem utasítanánk vissza a tipikusan versacés kollekcióból.

Roberto Cavalli a tűzzel játszott

A Lagerfeldhez hasonlóan a kollegáinak előszeretettel beszólogató tervezőt érezhetően megihlette a pokol témája és egy ördögi kollekcióval rukkolt elő az őszi-téli szezonra. A gyűjtemény – mely a wwd.com szerint Cavalli egyik legjobbja – idén is bőven tartalmazott kígyóbőr printeket, elegáns szőrméket, a ruhák szegélyére biggyesztett, lángvörös tűz-nyomatokat, bőrnadrágokat és luxus bundákat.

A speciális effektekkel felturbózott bemutatóról szerettük az élére vasalt szürke pantallókat, a vörösre festett szőrméket és pulóvereket, a lángokra emlékeztetően felrojtozott szoknyáktól viszont nem estünk hasra, bár ettől függetlenül várhatóan több celebnő is integet majd efféle Cavalliban a vörös szőnyegen a következő szezonban.

Ismét a hordhatóságra törekedett a Marni

Az egyik legnépszerűbb olasz luxusmárka, a Marni vezetőtervezője, Consuelo Castioglioni idén is megtalálta a tökéletes egyensúlyt, ami egyszerre lehet majd a stylistok és a vásárlók álma is 2014 őszén. Bár a divatház nehezen tud elszakadni elhíresült nyomataitól, azért bölcsen mégis igyekszik újraértelmeznie saját magát minden szezonban.

A Marni idén zoknival kombinált, lapos talpú golfcipőkkel mutatta be javarészt virágmintás, vastag csíkos, military- és smaragdzöld, fehér, téglavörös, citrom, zafír, szürke és kék színekben úszó kollekcióját, melyből szerettük a puffos ujjú kabátokat, a túlméretezett bomber dzsekiket, a garbókra applikált színes műszőr pamacsokat, illetve a peplum megoldásokat. Remélhetőleg a városias kollekcióból pár hónapon belül felbukkan egy-két darab a hazai fast fashion üzletekben is.

A Dolce & Gabbana volt hétvége abszolút befutója

Ha nem lennénk tisztában azzal, hogy milyen bemutatók mennek most a divathéten, könnyen elhittük volna azt is, hogy egy haute couture kollekciót látunk. Az egyértelműen az aranykorát élő divatház két tervezője őszi-téli kollekciójához olyan szépségideáloktól merített inspirációt, mint a késő középkor egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nőalakja, Aquitánaiai Eleonóra angol királyné, a hatvanas évek ikonikus brit modellje, Jean Shrimpton, valamint Frances Hodgson Burnett legnépszerűbb regénye, a Titkos kert.

A kiemelkedően jól sikerült kollekcióban szinte nem volt olyan darab, amit ne kedveltünk volna. Az erdei hatások ellenére rendkívül elegáns, romantikus és nőies ruhák nagy része kapucnit kapott, de beépültek a divatház kollekciójába a manapság annyira menő állatfigurák is, így nem volt hiány gyapjúból, filcből és bársonyból készült bagoly, róka, mókus és farkas mintákban sem a kifutón.

Kedvenceink az állatos szereléseken kívül a kapucnis, hímzett gyapjúkabátok, kristályokkal kirakott doboztáskák, szupertrendi mintás miniruhák, kövekkel díszített csizmák, valamint a kékeszöld, piros, szerecsendió és szilva árnyalatú darabok voltak.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • életem
Fel ne vedd, ha ilyen számról hívnak: új veszélyre figyelmeztetnek
Fel ne vedd, ha ilyen számról hívnak: új veszélyre figyelmeztetnek

Újabb veszélyes, potenciálisan csaló telefonszámot tettek közzé. Erre figyelj.

15 perce

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

Érdekességek