Pippa Middleton négy különböző miniruhában mutatta be könyvét

Olvasási idő kb. 4 perc

A botrányokat jól tűrő Kate Middleton testvére, Pippa októberben a Penguin Books kiadásában adta ki első könyvét Celebrate: A Year Of British Festivities For Families And Friends címmel. A rendezvényszervezésről szóló könyvért – mely egy három részes sorozat első része – 400 ezer fontot, 135 millió forintot tett zsebre a hátsójával hírnevet szerzett szerző – írja a huffingtonpost.com.

„Ijesztőnek találom, hogy 30 éves korom előtt világszerte ismert vagyok és mindezt a nővéremnek, a sógoromnak és a hátsómnak köszönhetem” – írja Middleton, akinek 30 fontra, 10600 forintra beárazott könyve már a megjelenés délutánján az 57. helyre került a brit Amazon listáján.

A királyi család besárgult tagja megadta a módját a könyvbemutatónak és egyetlen nap alatt négy különböző designer-szettben debütált könyvével Londonban. Döntse el ön, melyik visszafogott miniruha állt jobban a 29 éves, írói babérokra törő Middletonnak?

Color block mini dedikáláshoz

Pippa a Foyles könyvesboltban egy hozzá képest merész, fiatalos Paper London fekete-kék-lila és neon sárga, A-vonalú miniruhában dedikálta könyvét. Itt még senki sem sejtette, hogy az írónővé avanzsált Middleton ruháját és frizuráját többször is váltja majd. Ön szerint is jó választás a 395 fontos, 140 ezer forintos absztrakt ruha egy könyvbemutatóra, vagy inkább koktélpartira venné fel?

Roskansa Ilincic bordó mini-ruha

Pippa Middleton az őszi slágerszínekhez igazodó burgundi bordó Roksanda Ilincic ruhában érkezett meg a Fulham könyvesboltba, melyhez stílusosan egy fekete körömcipőt választott. Mit gondol Kate Middleton egyik kedvenc tervezőjének kissé merev ruhájáról, ön felvenné egy könyvbemutatóra, vagy másik kosztüm mellett döntene? Esetleg feldobta volna az egyszínű ruhát egy idén szupermenő kiegészítővel?

Markus Lupfer brokát-ruha

Nem sokkal a megnyitó után Pippa Middleton már át is öltözött és az eseményre érkező gyerekeket már egy Markus Lupfer-féle fekete, csillogó zöld brokáttal díszített ruhában fogadta. A megjelent gyerekek közül az egyik kislány kínos helyzetbe hozta a hercegné húgát, amikor azt merészelte neki mondani, hogy utálja a hercegnőket – írja a dailymail.co.uk. Önnek hogy tetszik a gyerek programhoz választott fekete miniruha? Inkább a bordó Roskansa Ilincic illett volna ide, vagy jó választásnak tartja a fényes elemekkel kiegészített ruhát egy gyerekprogramhoz?

Stella McCartney szürke tweed ruha

A fárasztó est végére tartogatta Pippa Stella McCartney ujjatlan, szürke ruháját, aminek különlegessége a harang formában végződő szoknya és a fehér anyaggal megtoldott hátsó rész volt. A könyv hivatalos megjelenésére rendezett bulira a divatikon családtagokkal megáldott Midletton már nem váltotta le outfitjét, ugyanebben a McCartney ruhában érkezett a fogadásra, amihez Tabitha London borítéktáskát és fekete Emmy magas sarkút választott kiegészítőként. Az esten Kate Middletonon kívül jelen volt többek között Eugénia és Beatrix yorki hercegnő és Pippa bátyja, James is. Mit gondol a szürke-fekete kazettás ruháról, illik egy 29 éves írónőhöz vagy ez már önnek is túl visszafogott darab?

Önnek melyik miniruha tetszik a legjobban?

Pippa Middleton táskaválasztása az optikai csalódást keltő McCartney ruhához többeket is megdöbbentett, hiszen a könyvpremier előtt két nappal Jane Brikin, Alexa Chung és Lana Del Rey nyomdokait követve táskát neveztek el a cambridge-i hercegnő húgáról. A krokodilbőr táskát öt különböző színben 195 fontért, 69 ezer forintért dobták piacra, de 69 fontért, 24500 forintért tejkaramella és fekete színben Pippa pénztárcát is lehet mellé rendelni a connaughtonline.co.uk oldalán.

„Ez Pippa Middleton kedvenc bőrtáskája!A különböző színekben kapható táska időtlen formája miatt szinte minden stílushoz illik, az alkalmi viselettől a hétköznapi együttesekig.” – mondta az együttműködésről a márka szóvivője.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Átírhatja az energiatörvényeket az EU: ez Magyarországon is kötelező lehet
Átírhatja az energiatörvényeket az EU: ez Magyarországon is kötelező lehet

Változóban az uniós energiaszabályozás: ez minket is érinteni fog.

10 perce

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

Érdekességek