Egy hét alatt három áremelés, az egekbe lőttek az üzemanyagárak
A múlt hét végi árhoz képest mintegy 28 forinttal is többet fizethetünk üzemanyagért.
A múlt hét végi árhoz képest mintegy 28 forinttal is többet fizethetünk üzemanyagért.
Kevesen találnák el, melyik élelmiszer lett a legdrágább a 2021 év végi állapotokhoz képest.
Az üzemanyag jövedéki adójának emelését a korábban tervezett, drasztikus emelés helyett két lépcsőben valósítja meg a Mol, így január elsején mégsem annyit kell majd fizetnünk a kutakon, mint amire számítottunk.
Az idei termésmennyiség ismeretében az előrejelzések szerint a vásárlóknak arra kell számítaniuk, hogy csaknem megfizethetetlenek lesznek a zöldségek.
Az anyagilag kivéreztető nyár után a szeptemberi iskolakezdés anyagi csődje belecsúszik az év végi költekezési hullámba, amikor is meglepő bármiféle árzuhanásról is hallani. Pedig most 3, 6, de akár még 10 millió forintot is foghatsz a költésen, ha gyors és szemfüles vagy az autóvásárláskor.
Utoljára szűk egy héttel ezelőtt változott az üzemanyag ára hazánkban. Múlt hét péntekén mérséklődtek az árak, de rég tudható, hogy 2024-től jelentősebb drágulás várható. Nem az lesz a soron következő árváltozás, holnaptól ugyanis megint nem annyit fizetünk érte, mint ma még.
Ha autós kirándulásra készülünk a hosszú hétvégén, vagy az őszi szünetre tervezünk egy kis európai kocsikázást hagyományos üzemeltetésű gépjárművünkkel, fontos számolni az autópályadíjakkal, de azt is érdemes tudni, hol mennyit kell fizetnünk az üzemanyagért.
A pandémiás időszak sok területen hatott életünkre, s vásárlási szokásainkat is nagyban befolyásolta. Míg egyes termékek ára az egekbe szökött, másoknál visszaesés volt tapasztalható. A „normális kerékvágás” visszaállása ugyan bizonyos szegmensekben árzuhanást eredményezett, a kiskereskedelmi fogyasztókig nem mindig jut el a kedvezőbb ár.
Októberben európai uniós szavazás dönthet arról, hogy a fapadosok többé ne számíthassanak fel extra tarifát a kézipoggyászok kapcsán.
Mintha csak ma lett volna, amikor a szülészeti osztály felkészítő tanfolyamára jártunk nagy pocakkal, melynek végén dupla A/4-es ívnyi listát kaptunk, milyen pelenkából, popsikrémből és cumiból hányat kell venni a nagy napra. Alig voltunk azóta párszor az állatkertben, és megjött az újabb, hasonló terjedelmű lista, immár az általános iskolából, hogy mivel szerelkezzünk fel az első tanév megkezdésére. Szakértő segít abban, hol és min lehet ebből spórolni, és mi az, amin nem ajánlott.
Míg régen Józsi bácsi és Ilonka néni tavasztól őszig a kertben munkálkodott, sütötte bőrüket a nap, hajlongtak a veteményesben, nyújtózkodtak szüretelésnél, és az állatokkal birkóztak, jólesett a zsírszalonna energiája és egy kevéske bor, hogy a másnap is jól menjen. Ma sokan egy önműködő gumiszalagon szaladgálunk egy légkondicionált alagsorban, miután felálltunk a székünkből az irodában, és autóval átgurultunk a gymbe.
A budapesti ingatlanárak elszálltak, vagy csak sietnek felzárkózni az európai fővárosok árszintjéhez… Még a panellakások is gyorsan nyomukba szegődtek az elsőnek elhúzott belvárosi téglalakás, majd a Covid alatt felszökött agglomerációs övezeti kertesház- és nyaralóárak után. Na de már a magyar tenger mellett is találunk több millió forint fölötti m² árra apelláló ingatlant.