Ennyi pénzt vesz el az állam a fizetésedből
A hazai béreket 41,5 százalékos elvonás terheli, ami a régióban nem számít kiugróan magasnak, az OECD-átlaghoz (35,1 százalék) képest azonban magasabb.
A hazai béreket 41,5 százalékos elvonás terheli, ami a régióban nem számít kiugróan magasnak, az OECD-átlaghoz (35,1 százalék) képest azonban magasabb.
Egyes balesetek vagy tartós betegségek esetén megváltozhat az ember munkára való alkalmassága is. A köznyelvben leszázalékolásnak nevezett folyamat részleteit mutatjuk be.
Litvánia fővárosa egy mini államnak ad otthont. Az önálló köztársaságként működő Užupis igazi kuriózum, amit mindenkinek érdemes egyszer látnia.
A Duna egyik eldugott szegletében, Horvátország és Szerbia határán fekszik egy apró földdarab, amit ma már gyakorlatilag lehetetlen megközelíteni. A sziget folyamatos, 24 órás rendőri felügyelet alatt van, járőrhajókkal és rendőrökkel körbe véve. Ez azonban nem mindig volt így: egy miniállam lenyűgöző történetét mutatjuk be.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották az új otthonfelújítási programról szóló rendelet tervezetét, amely bizonyos feltételek mellett több millió forintos, felújítási és korszerűsítési munkákra fordítható állami támogatáshoz juttatná a kistelepüléseken élő családokat.
Ha polihisztorra keresünk példát, a reneszánszban szoktunk keresgélni, és da Vincinél nagyjából meg is állunk. Ez méltán esne rosszul az író, diplomata, könyvtáralapító, természettudós államférfinek, Benjamin Franklinnek, aki nemcsak függetlenségi nyilatkozatot fogalmazott, de találmányaival életeket is mentett már a 18. században.
Az öngondoskodás és az állampapír-vásárlások erősítésére indított kampányt a Magyar Államkincstár, amely most egy játék keretében egymillió forintos pénznyereményt kínál.
Az ügyvéd szerint pert is indíthatunk, ha bizonyítani tudjuk, hogy a közút hibái, kátyúi tették tönkre az autónkat.
Ki gondolta volna, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országának tartott hely, ahol ismeretlen a korrupció és a lopás fogalma, makulátlan tisztaság és fegyelem fogad, tilos az utcán enni, nincsenek közlekedési balesetek és a drogcsempészetet halállal büntetik, éppen Ázsiában keresendő.