Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?
Amerikai nagyváros, agglomerációjával együtt majdnem 10 millió lakost számlál. Úgy is szokás nevezni: A szelek városa.
Amerikai nagyváros, agglomerációjával együtt majdnem 10 millió lakost számlál. Úgy is szokás nevezni: A szelek városa.
1990-ben a város egyike lett az ország húsz megyei jogokkal felruházott városának.
Egy híres történelmi eseményre emlékezve az Egyesült Királyságba látogattunk.
Ha a címtől kicsit megrettentél, segítünk: a kerület Budapest egyik történelmi településéről kapta a nevét.
A szocializmus éveiben a város könnyű- és élelmiszeripari szerepét erősítették, és ma is az ország egyik élelmiszeripari központja.
Mai feladványunk nem a városra kérdez rá, egy kisebb amerikai államban járunk.
A település területe 1873-ig az Esterházy család birtokába tartozott, és miután eladták, megépült ez a kastély.
A mai város gyógyfürdőiről nevezetes.
A mai város a Dunántúli-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik.
Észak-Olaszországig utazunk egy 15. századi esemény kedvéért.
Tokaj-Hegyalján eredtünk egy ismert államférfi nyomába.
Minden évben itt rendezik a Roncsderby Európa-bajnokság első futamát.