Ebből az üzletből fizetés nélkül sétálhatsz ki: dolgozói sincsenek
Az Auchan nyitotta meg az első olyan automata üzletet Magyarországon, amely nemcsak bárki által elérhető, de a nap 24 órájában várja a vásárlóit.
Az Auchan nyitotta meg az első olyan automata üzletet Magyarországon, amely nemcsak bárki által elérhető, de a nap 24 órájában várja a vásárlóit.
A házaspár otthonában készült testkamerás videón látszik, hogy milyen körülmények között élt halála előtt Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa.
A videón a Csendes-óceánból emelkedik ki az ufók járműve Jeremy Corbell ufószakértő szerint. A férfi úgy véli, teljesen valóságos a felvétel, a technológia, amelyet bemutat, félelmetes.
Akárhol laktál az országban 1987 közepétől 1999 végéig, neked is szomszédaid voltak Mágenheimék, Taki bácsi vagy Etus. Ha rájuk még emlékszel is, bizonyos képkockák azóta biztosan törlődtek a memóriádból, ezért visszanézésük vidám felismeréseket okozhat.
Dr. Pető Botond a Pest vármegyei nagyközségben, Szentmártonkátán "a gyógyszerész". De jó ideje már nemcsak a mintegy ötezer fős településen adnak a szavára. Az interneten közzétett videóinak köszönhetően már több tízezren követik, és fogadják meg egészségnevelési tanácsait.
A jelenetet egy benzinkút kamerája rögzítette Amerikában: az autót vezető nőt sokkolta a fa járművére zuhanása.
Az ország több részéről is érkeznek a felvételek a nagy szél keltette porviharokról. A vezetési biztonságot is veszélyeztető természeti jelenséget mi is megmutatjuk.
A pop koronázatlan királyának utolsó próbájáról ránk maradt videón egy lesoványodott férfit látunk, aki leginkább már csak páratlan mozdulataiban és töretlen maximalizmusában emlékeztet egykor önmagára. Ilyen volt Michael Jackson élete utolsó időszakában.
A Fővárosi Nagycirkusz áprilisi tréfaként bejelentett bezárását több új poszt követte. Mi pedig megmutatjuk, ahogy utolsóként láthattuk nem is olyan rég a manézs ismert és titokzatosabb részleteit.
Tudtad, hogy Budapest tele van szerencsehozó szobrokkal? Egyesek pocakját kell megsimogatni, másokhoz titkos babonák fűződnek. A városban sétálva számos apró vagy épp híres figura hozhat szerencsét – ha tudod, hogyan kell hozzájuk érni!
Ha nem is mindenki tudja felsorolni az összes, őshonos magyar kutyafajtát, némelyik minden bizonnyal azonnal megjelenik neve hallatán a képzeletünkben. A komondor egyértelműen ilyen. Hatalmas, többkilós szőrbundája egyedülálló a világon. Az alábbi videóbann pedig olyan furcsa körülmények között látható, hogy tényleg az egész világ felkapta rá a fejét.
Egyesek kreatív módon keresik meg a kenyerüket – erre tökéletes példa Xiao Chen, egy 26 éves kínai idegenvezető, aki nemcsak túrát vezet a híres Taj-hegyen, hanem egyedi szolgáltatást is kínál: ha a turisták elfáradnak, ő szó szerint a vállára kapja, és felviszi őket a hegy csúcsára. Ezzel a szokatlan munkával évente több mint 42 000 dollárt keres, miközben kiváló erőnlétben tartja magát.