Új eszközt telepítenek a vasúti átjárókba, ilyen még nem volt Magyarországon
Az első vasúti átjáróba már fel is szerelték a VÉDA-kamerákat, és hamarosan újabb helyszínek következnek.
Az első vasúti átjáróba már fel is szerelték a VÉDA-kamerákat, és hamarosan újabb helyszínek következnek.
Évek óta figyelik a magyar természetbarátok az országszerte itt-ott felbukkanó, fehér aranysakált. Most sikerült egy drónnal videóra venni. Mutatjuk a felvételt.
A Teslák elleni sorozatos gyújtogatások és rongálások miatt Elon Musk bejelentette, hogy aktiválják az autók kamerás biztonsági rendszerét.
Egy nő egy internetes fórumon panaszkodott, hogy az ajtócsengőn keresztül figyeli meg a szomszédja.
Egyre többen döntenek úgy, hogy kamerákkal védik meg a tulajdonukat. Azonban otthon felszerelni ezeket az eszközöket nem mindig egyszerű, rengeteg apró részletre kell figyelni, mind jogilag, mint pedig a jól használhatóságuk szempontjából.
Rengetegen választják az Airbnb (Airbed&breakfast) online foglalási szolgáltatásait, ez észszerű kompromisszum ugyanis azoknak, akik egy utazásnál inkább az élményre szeretnének költeni, nem pedig a hotelre. Ám egy magánszemélytől bérbe vett szobának vannak kockázatai is.
A pozsonyi és kassai rendőrök is testkamerát viselnek decembertől, írja a szlovák sajtó: L'ubomír Solák szlovák országos rendőrfőkapitány tette meg a bejelentést.
Ha munkahelyről beszélünk, az ellenőrzéshez való jog a munkáltató alapvető jogai közé tartozik. Ám nem árt tájékozódni arról, hogy az elektronikus megfigyelés milyen körülmények között indokolt, és milyen esetekben nem. Hiszen kamerákkal nem csak munkahelyünkön lehet találkozni: a felvételekkel kapcsolatos jogokat ugyanakkor kevesen ismerjük.
A fedélzeti kamerák nemcsak bizonyítékként szolgálhatnak vitás esetekben, hanem sok más előnnyel is járnak. Javítják a közlekedési morált és ezáltal a közlekedésbiztonságot is, de védelmi funkciói is vannak. Mutatjuk, melyek a legfontosabbak.
Ma már számos helyen alkalmaznak kamerás megfigyelőrendszert, és valószínű, hogy ezek közül sokról tudomást sem veszünk. De vajon mikor és hol követhetik figyelemmel a cselekedeteinket kamerákkal?
Egyre többen döntenek úgy, hogy kamerákkal védik az otthonukat, értékeiket. Azonban ezen felszerelések használatának is megvannak a szabályai, például a szomszéd udvarra nem láthat be az eszköz. De mit lehet tenni, ha a szomszéd kamerája mégis minket figyel?
Óriási a botrány az Airbnb-nél: többeket is kamerákkal figyelhetett meg szállásadójuk, miközben gyanútlanul használták a rövid távra bérelt lakásokat vagy házakat.