izoláció - Dívány

Sheryl Ziegler amerikai családterapeuta és a Kiégett anyák kézikönyvének írója hívja fel 2017-es TEDx-előadásán a figyelmünket arra a nagyon komoly, anyákat érintő társadalmi problémára, ami bár több mint 50 éve jelen van, a mai napig névtelen. Ez a jelenség – gyors nevet találva neki – az anyai kiégés: a kimerültségből, az elszigetelődésből és a folytonos bizonytalanságból fakadó elveszettség érzése.

Én a szerencsésebbek közé tartozom. Sok mindent meg tudok tenni a vírushelyzet közepette online is, amit korábban offline végeztem. Csak a múlt héten részt vettem munkahelyi értekezleten, baráti találkozókon, tanítottam, ruhát és ételt rendeltem, sőt még színházban is voltam a nappalim kanapéjáról. Persze ez nem az igazi, persze van hiányérzetem. Ugyanakkor sokan élnek Magyarországon olyanok, akiknek nincs internetünk, vagy nem boldogulnak a technológiával. Közéjük tartozik az idős emberek többsége. Az én nagymamám, de lehet, hogy a te nagyszüleid, szüleid is. Ők nem fognak online terápiába menni, a közösségi médiában ventillálni vagy mentális egészségről szóló cikkeket olvasni a neten. Most is te vagy az, aki ideáig jutott ebben a bevezetőben, és te vagy az is, aki rengeteget segíthetsz nekik. Egy régi módszerről szóló új kutatás ad ötletet, hogyan.

Van az a gondolatmenet, ami szerint a mérgező vagy egészségtelen környezetből ki kell lépni a mentális és fizikai egészségünk megőrzése érdekében. Nemcsak a családunk és a barátaink, de gyakran a szakemberek is azt tanácsolják, hogy annak érdekében, hogy megoldódjon a problémánk, hagyjuk hátra a bénító közeget.

2020 márciusában szinte egy emberként zártuk magunkra a lakásunk ajtaját. Az utóbbi egy évben a koronavírus számtalan területen nehezítette meg az életünket. Míg az egymástól való távolságtartásra szükség van az egészségünk megóvása miatt, a mentális állapotunkra épp ellenkezőleg hat az elszigeteltség.

A családon belüli erőszak áldozatai gyakran teljesen el vannak szigetelve a külvilágtól, ezen pedig a járvány miatti kényszerű otthonlét a legtöbb esetben tovább ront. Az áldozat úgy érzi, egyedül maradt, el van zárva a külvilágtól, nem tud segítséget kérni.

Távol maradni azoktól, akikkel egyébként rendszeresen találkozunk, elsőre nehéznek tűnhet. Vannak azonban, akik az egész életüket erre alapozzák.

A koronavírus-járvány idején kis túlzással élve azt mondhatjuk, hogy a világ egyik fele a társakkal való összezártságtól, a másik fele a magánytól szenved. A tartós egyedüllétnek azonban pozitív hozadékai is lehetnek, amiről mi sem árulkodik jobban, mint az, hogy a történelem folyamán mindig akadtak olyanok, akik önként mondtak le emberi kapcsolataik jelentős részéről. Milyen különleges élménnyel gazdagodott Montaigne, Thoreau vagy az „olasz Robinson Crusoe”? Az alábbiakban ismert remeték életébe nyerhetsz bepillantást.

A múlt héten rengeteg izgalmas helyen jártam, miközben nem mentem sehova. Egy (K) nevű sráccal rúgtam suli után a bőrt a Hunyadi téren, hosszú gyalogutakat tettem meg egy fagyott szakállú szótlan postással az izlandi hóesésben, egy török származású lánnyal pedig mindenféle furcsa művészeti kurzusokra jártam a Harvardon. Hogy csináltam mindezt a járvány okozta kényszerű otthon maradás idején? Minden nap időt szakítottam arra, hogy olvasni tudjak.

Az egyedüllét és a bezártság súlyos pszichés gondokhoz vezethet, akár börtönbüntetésről, akár egy hosszú, magányos utazásról, akár pusztán betegség miatti átmeneti otthonülésről van szó. És a home office terjedése miatt a probléma napjainkban csak súlyosbodik – vélik a szakemberek.