Filmvadász: Találd ki, melyik filmből van a kép!
„Bármi van a fejemben, kimondom, amit érzek. Nem áltatom magam. Fiatal vagyok és öreg. Megvettek és eladtak már számtalanszor. Megkövült az arcom, rég halott vagyok. Olyan vagyok, mint te.”
„Bármi van a fejemben, kimondom, amit érzek. Nem áltatom magam. Fiatal vagyok és öreg. Megvettek és eladtak már számtalanszor. Megkövült az arcom, rég halott vagyok. Olyan vagyok, mint te.”
Az Ellenségek legjobbika című film azért olyan lenyűgöző, mert igaz történet áll mögötte, és mert egy szinte teljesen reménytelennek látszó helyzetben mutatja meg, hogy mindig van kiút.
Ők azok, akik nem kis pénzben játszanak. Akikkel nem lehet ujjat húzni. Vagyis lehet, csak nem érdemes.
„Milyen nevetségesen beteg bábok vagyunk, és milyen kis színpadon táncolunk. Milyen mulatságos, ahogy táncolunk és kefélünk, és senkit nem érdekel, hogy semmik vagyunk. Nem azok vagyunk, amiknek Isten szánt minket.”
A szenvedély és a belső tűz nem függ az életkortól.
Magánéleti válság, alkohol, nők és egy filmforgatás kellős közepe.
Szuperképességekkel rendelkeznek, és arra hivatottak, hogy felvegyék a harcot a rosszal.
A mai filmünk igazán könnyű lesz – mármint annak, aki sokat ült az elmúlt évtizedekben a tévé előtt.
Egy ismeretlen tettest keres a rendőrség: brutális gyilkosság, számtalan nyom, kibogozatlan rejtély.
Egy dráma, amely a második világháború véres emlékezetét dolgozza fel.
„Ismeretlen jövő közelít felénk, most érzem először, hogy bízhatok benne.”
Ismered az arcokat, tudod, hogy miket mondanak, és azt is, hogy mi az, ami fokozódik.