Hatalmas építkezésbe kezdenek a Balatonnál: ezeket a helyeket érinti
A Balaton környéki vasútvonal infrastruktúrájának felújítása után az építkezések az állomásokkal és környezetükkel folytatódnak, összesen 26 megálló újul meg a tervek szerint.
A Balaton környéki vasútvonal infrastruktúrájának felújítása után az építkezések az állomásokkal és környezetükkel folytatódnak, összesen 26 megálló újul meg a tervek szerint.
Megkezdődtek a felszínrendezési munkálatok az Ecseri úti metrómegállónál. A budapesti tér teljesen megújul: megváltoztatják az utak nyomvonalát, melyek így nem szelik át a teret, több lesz a zöldfelület, és új pavilonokat is kihelyeznek.
Karbantartás és felújítás kezdődik ma, március 17-én az M3-as autópályán, több helyen kell forgalomterelésre, sávlezárásra vagy sebességkorlátozásra számítani.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a Vidéki Otthonfelújítási Program nyugdíjasokra történő kiterjesztését tartalmazó jogszabályt. Mutatjuk a támogatás pontos feltételeit.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amire sokat költöttünk az otthonunk felújítása során, azt eladáskor a vevő is értékelni fogja. Pedig sok kiadás egyáltalán nem térül meg.
Kiterjesztik a vidéki otthonfelújítási programot a nyugdíjasokra is. Így az időskori ellátásban részesülők is pályázhatnak a támogatásra és a kedvezményes kölcsönre.
A szomszédok rengeteg kérdésen tudnak vitázni, ebbe beletartozik az is, hogy ki újítsa fel a kerítést. Most szakértő segítségével jártunk utána a témának.
Budapest és hazánk nagyvárosai hemzsegnek a szebbnél szebb épületektől. A több mint 100 éves épületek lakóinak azonban komoly nehézségeik akadhatnak, ha bármilyen felújításba kezdenének.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint 30 ezer lakást lehet korszerűbbé tenni az otthonfelújítási programnak köszönhetően, akár 50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető ezáltal.
Felhívást tett közzé a Magyar Közút, több napig forgalomkorlátozás lesz az M0-son.
Tábla jelzi az Óbudai-sziget csúszdás játszóterén június első napjaitól, hogy október 31-ig felújítás miatt zárva tart.
Elindult az építőipari árfigyelő rendszer: a Tüzépinfó segítségével könnyedén össze lehet hasonlítani az építkezéshez vagy otthonfelújításhoz szükséges termékek árát, és ki lehet választani a legolcsóbb építőanyagot.