Gács Anna: Szeretünk beleborzongani, hogy másnak milyen nehéz
Míg korábban híres művésznek, politikusnak vagy sportolónak kellett lenni ahhoz, hogy széles körű érdeklődésre tarthasson számot az életed, addig manapság bárki a nyilvánosság színpadára léphet. Elmehet egy valóságshow-ba, posztolhat a Facebookon, indíthat blogot vagy YouTube-csatornát. Ha mindenki megnyilvánulhat, egy idő után akkora lesz a zaj körülöttünk, hogy elveszítjük a képességünket a jelentős és a jelentéktelen történetek megkülönböztetésére? Vagy inkább örülnünk kellene, hogy végre olyan marginalizált tapasztalatok is láthatóságot kaphatnak, mint a menstruáció, a zaklatási ügyek vagy a kisebbségi emberek élményei? Meg tudunk oldani problémákat azzal, hogy elbeszéljük önmagunkat? Vagy az uralkodó normák helyett mindig csak újabbakat hozunk létre? Erről kérdeztem Gács Anna egyetemi docenst, az A vágy, hogy meghatódjunk című esszékötet szerzőjét.