Újabb áttörés az orvostudományban: ezrek életét menthetik meg ezzel a módszerrel
Génmódosított disznó tüdejét ültették be egy agyhalott ember testébe Kínában, az új szerv kilenc napig tökéletesen működött.
Génmódosított disznó tüdejét ültették be egy agyhalott ember testébe Kínában, az új szerv kilenc napig tökéletesen működött.
Mindössze valamivel több mint másfél kilométeres, mégis a Bahamák egyik legkülönlegesebb szigetének tartják a Big Major Cay-t. A két óra alatt bejárható hely ugyanis nem mindennapi látványt és élményt nyújt az odaérkező turistáknak: az apró trópusi szigeten malacok úsznak az óceánban.
A furcsa múltbeli hiedelmeknek és városi legendáknak se szeri, se száma: az egyik legbizarrabb és mégis sokak által tényként kezelt híresztelés, mely szerint Londonban él egy emberi testtel és disznófejjel rendelkező asszony, aki vőlegényt keres magának, kétszáz éven át tartotta magát, és a 19. század első felében ért tetőpontjára.
Aki látta „A Tanú” című filmet, vagy beszélgetett az 1950-es éveket átélőkkel, az hallhatta már a disznóvágás fogalmát a „tiltott” jelzővel párosulva. Akinek a tiltás ellenére mégis az volt a terve családja ellátására, hogy Dezsőjüket (a házi malacot) levágja, bizony nem ártott, ha közben harsogó énekszóval álcázta a kiszűrődő hangokat, ahogy azt Bacsó Péter is hűen ábrázolja zseniális korrajzában. Később aztán a tragikus kimenetelű házkutatáson elhangzott Pelikán elvtárs szájából az előzékeny mondat: „Kutassanak, elvtársak! A feljelentés szent dolog!”
A középkorban nemcsak emberek, de olykor állatok is bíróság elé álltak. Hogy végződött egy gyilkossággal vádolt anyamalac és kicsinyeinek pere a 15. századi Franciaországban?
Amerika és Anglia viszonya nem volt mindig ilyen békés, mint manapság: az 1700–1800-as években kemény harcot vívtak az Államok területéért. Az 1783-as párizsi békeszerződés ugyan kimondta, hogy „Amerika az amerikaiaké”, de így is maradtak vitás területek, amelyekre mindkét fél igényt tartott. Ebbe a feszült helyzetbe sétált bele egy éhes disznó.
Az alapanyagot, pontosabban a disznóbelet először alaposan meg kell mosni, aztán meg kell szárítani, gondosan feldarabolni, és egy speciális papír segítségével ellenállóvá tenni.
Fura EU-karikatúra került egy állami tankönyvbe: magyar malac nem csüng a német koca csecsén!