A családtag otthonápolása vagy a kisgyermek gondozása érzelmileg is felkészültséget igényel, és társadalmi kérdéseket is felvet. Hogyan kéne működnie a környezetnek és mit tehetnek magukért az érintettek?
A középkori ember szülő-gyermek viszonyát hajlamosak vagyunk lazább köteléknek elképzelni, mint amilyenek napjainkban gyermekeinkhez fűznek. Pedig már akkor is a körültekintő aggodalom és féltő szeretet jellemezte a csecsemőkhöz való hozzáállást, még ha a hiedelemrendszer a maitól sokban el is tért…
A régi magyar társadalomban a gyermekágyas időszak a szülés befejeztével kezdődött, és az avatással végződött. Időtartama, csakúgy, mint napjainkban, hat hét volt. Meghatározott rend, hiedelmek és szokások felügyelete alatt állt, és rituális formában zárták le.
A múltban nemcsak a szülést, hanem a csecsemőgondozást is hiedelmek és babonák sokasága kísérte. Az ártó szemek, démonok és megrontást okozó gonosz szellemek ellen különféle praktikákkal igyekeztek védekezni.
Személyes történetek az anyaságról, tények és tévhitek a csecsemőgondozásról, generációk közötti konfliktusokról – négy vadiúj könyvet ajánlunk, nem csak szülőknek.
Csecsemőt gondozni nemcsak azért nehéz, mert minden szembejövőnek van egy szuper elképzelése arról, hogy az anyának mit kellene tennie a gyerekével, ráadásul meg is osztja a véleményét, akkor is, ha senki sem kérdezte. Hanem azért sem lehet az ember teljesen biztos a dolgában, mert a tudomány folyton változik, és bármennyire gondosan is felkészült valaki az aktuális „szakmai konszenzusból”, könnyen szembesülhet vele, hogy ami tegnap érvényes volt, annak mára, hoppá, pont az ellenkezője az igaz.
