Sok magyar lakástulajdonos elköveti ezt a hibát – milliókat bukhatnak miatta
Hiába van lakásbiztosításod, előfordulhat, hogy az alacsony fedezeti összeg miatt alacsonyabb kártérítést kapsz.
Hiába van lakásbiztosításod, előfordulhat, hogy az alacsony fedezeti összeg miatt alacsonyabb kártérítést kapsz.
Megszaporodtak a veszélyes kátyúk az utakon, a legfontosabb tudnivalókra hívta fel a figyelmet a biztosítási szövetség.
A karácsonyi időszakban megnövekednek a balesetek lakáson belül és azon kívül egyaránt.
A társasházak közös biztosításának megvannak a határai, ezért érdemes külön lakásbiztosítást, illetve szükség szerint kiegészítő biztosításokat is kötni.
Ukrajnában a háborús helyzet miatt egyre sürgetőbbé vált olyan biztosítási formák bevezetése, amelyek kifejezetten a harci cselekményekből eredő károkra nyújtanak fedezetet.
A magyarok harmada egyáltalán nem ismer olyan szakembert, akit bármilyen otthoni vészhelyzet esetén kihívhat, 46 százalékuk pedig csak bizonyos hibákra ismer megfelelő mesterembert.
Több mint 100 ezer viharkár-bejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz a május 1. és augusztus 31. közötti időszakban: 13,1 milliárdot fizettek ki vagy tartalékoltak a károkra.
Magyarországon évente több ezer vadbaleset történik, de a biztosítók csak bizonyos esetekben térítik meg a károkat. Mutatjuk, milyen szabályoknak kell megfelelned, annak érdekében, hogy jogosult legyél a biztosításra.
Javult az ár-érték arány a kötelező felelősségbiztosításoknál, a második negyedévben csökkentek a díjak.
A vadgázolások során már nem a vadásztársaság, hanem a sofőr viseli a felelősséget. Hogy a nagyobb kiadásokat megússzuk, érdemes kifejezetten erre vonatkozó biztosítást kötni.
A piaci árakhoz képest igen olcsó nyaralási ajánlatokat lehet most kifogni, sokan élnek is a lehetőséggel.
Az elmúlt napok hatalmas viharjai sok településen okoztak hatalmas károkat. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felkészült a károk rendezésére, bár még folyamatosan érkeznek a bejelentések.