Articles tagged biblia
Világom
• 2025. 09. 11. 08:50
Luxushoteleket építenek a Szentföldre, ahol Mózes a tízparancsolatot kapta
A Sínai-hegy, ahol a hagyomány szerint Mózes megkapta a tízparancsolatot, és ahol a világ egyik legrégebben működő kolostora áll, ma komoly viták középpontjába került. Az egyiptomi kormány luxus-üdülőkomplexummá alakítaná a környéket, ami sokak szerint örökre megváltoztatná a szent hely szellemét és a helyi közösség életét.
Világom
• 2025. 09. 02. 08:20
Megtalálták azt a helyet, ahol Jézus gyógyított
Az Óváros lábánál egy régészeti feltárás izgalmas felfedezést hozott: előkerült az a medence, ahová Jézus küldte a vak embert, miután meggyógyította. Ez a Siloám medence, amelyről az evangélium ír.
Offline
• 2025. 07. 21. 19:30
Nem is almát evett Éva a Paradicsomban, ez lehetett valójában a tiltott gyümölcs
A nyugati keresztény képi ábrázolásokon a legtöbb esetben almaként festik le azt, amit Éva a tudás fájáról leszakított Isten parancsa ellenére. Egy rabbi kutatásai alapján azonban egészen más étel lehetett a zsidó-keresztény kultúrában megjelenő tiltott gyümölcs.
Világom
• 2025. 06. 01. 09:06
A hőség miatt megismétlődhet a bibliai jelenet, madarak potyoghatnak az égből
Az elmúlt években a Föld minden pontján kivétel nélkül sokkal perzselőbbek a nyarak, azonban van a világnak egy olyan országa, ahol a mért adatok alapján évről évre a legforróbbak a nyarak. A hőség akkora, hogy madarak hullanak az égből, a halak pedig megfőnek a tengerben.
Offline
• 2025. 04. 20. 06:45
Bibliai alapkvíz húsvétra: neked menni fog?
Aki jól ismeri a Bibliát, az tisztában van a nüanszokkal is húsvét kapcsán: kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, te emlékszel-e Jézus életének utolsó eseményeire!
húsvét
• 2025. 04. 20. 07:26
Így élt Szűz Mária Jézus halála után
Kiíre bízta Jézus anyját, és hol, meddig élt Mária azt követően, hogy fiát keresztre feszítették? Mindkét kérdésre van válasz.
Világom
• 2025. 04. 04. 15:10
A bibliai manna létezik: ebben az országban keresd
A bibliai manna nem csupán egy ősi legenda: ez a különleges, fehér színű gyantaféle ma is létezik, és egy szicíliai gazda, Giulio Gelardi azon dolgozik, hogy visszahozza a köztudatba. Az egykor az egész mediterrán térségben elterjedt manna ma már csak néhány helyen található meg, de a Madonie-hegységben újraéledő hagyománynak köszönhetően egyre több séf és cukrász fedezi fel magának ezt az édes „szuperélelmiszert”.
karácsony
• 2024. 12. 13. 07:26
Jézus is volt gyerek: ezzel a csínytevéssel nehezítette meg szülei életét
Jézus nyilvános működését a négy evangélium elég pontosan dokumentálja Máté, Márk, Lukács és János történetein keresztül, ám gyerekéveiről meglehetősen keveset tudunk.
karácsony
• 2024. 12. 03. 18:30
Ez történt Máriával Jézus születése után
A betlehemi jászol történetét mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Mária sorsa hogyan alakult a későbbiekben. Jézus édesanyja egyes források szerint nem egyetlen gyereket nevelt: lássuk, honnan eredhet ez a meggyőződés!
Offline
• 2024. 11. 25. 05:46
Ilyen lesz valójában a világvége a Biblia szerint
Rengetegszer találkozunk filmekben, könyvekben, egyéb művészeti alkotásokban a világvége gondolatával. A legtöbb embert megrémíti ez a gondolat, hiszen az apokalipszist egy tragikus, mindent elsöprő, szenvedésekkel és brutális természeti katasztrófákkal együtt járó eseményként mutatják be legtöbbször. A Biblia kicsit másképp fogalmaz, más kontextusban mutatja be a végidőket.
Életem
• 2024. 11. 19. 07:25
Jézusnak ez a csodája valóban megtörténhetett
A Bibliában Jézus számos olyan csodatételéről olvashatunk, melyek valódiságában joggal kételkedhetünk. A tudomány egy csodával kapcsolatosan ugyanakkor egészen konkrét válaszokkal szolgál.
Offline
• 2024. 11. 03. 06:46
Világszerte a legnépszerűbb könyv, de tömegek nem merik kézbe venni
A Biblia az a könyv, ami talán minden háztartásban ott van a könyvespolcon, mégis a legporosabb kötetek közé tartozik. Akik vallásosnak mondják magukat, azok sem feltétlenül veszik kézbe olyan gyakran. Az ateisták pedig teljesen fölöslegesnek tartják az olvasását. Ezt a könyvet több félelem és tartózkodás veszi körül, mint bármelyik másik vallásos kötetet a világon.