Ilyen volt az első bankautomata: a hatvanas években kezdték használni
Londonban állították fel a világ első bankautomatáját, de ez még egészen más volt, mint a ma ismert ATM-ek.
Londonban állították fel a világ első bankautomatáját, de ez még egészen más volt, mint a ma ismert ATM-ek.
A magyarországi bankautomatákkal kapcsolatban határozat jelent meg a Magyar Közlönyben.
Kormányhatározat jelent meg arról, hogy minden magyarországi településen bankautomatának kell lennie. Egyes szakértők szerint ugyanakkor irreális elvárás, hogy minden faluban legyen ATM.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Euronet bankautomatákat üzemeltető vállalkozással szemben, mert a hatóság gyanúja szerint megtévesztették a fogyasztókat.
Túl kevés már a bankautomaták készpénzfelvételi limitje, egy törvényjavaslat alapján változtathat rajta a kormány.
A mobilos bakautomata-használat veszélyeire hívja fel a figyelmet a kiberbiztonsági szakértő. Az adathalászok az NFC fizetési rendszeren keresztül támadnak.
Pénzbefizetést követően, egy ATM-ből emeltek le nagyobb összeget egy férfi számlájáról.
Rengeteg pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre az ATM-eknél. Semmi sem figyelmeztet, pedig előfordul, hogy ki kell lépned a kezelői felületről.
Több bank is kínál kedvezményes készpénzfelvételi lehetőséget külföldön, így fölösleges költségektől kímélheted meg magad az ATM-s tranzakciók során. Mutatjuk a részleteket.
A bankautomaták összforgalma megközelítette a hárombillió forintos határt, de a készpénzfelvételek terén is komoly előrelépés történt: a számok árulkodnak erről is.
Bárhova utazol is nyáron, pénzre szükséged lesz. Ahhoz azonban, hogy ne váljon rémálommá a nyaralás, érdemes megszívelni a szakember 4+1 „zsebbe vágó” tanácsát a bankkártya használatára és a készpénzfelvételre vonatkozóan.
Új típusú bankautomatákat tesztelnek Nagy-Brittanniában. Különlegességük abban rejlik, hogy egyszerre több bankba kínálnak készpénzbefizetési lehetőséget.