„Én gyereket tanítok, nem tananyagot” ‒ Pali bácsi játékos appokkal ad leckét a gyerekeknek

Amit diákként sose láttál, de mindig is kíváncsi voltál rá: a nyári szünetre feldúlt iskola épülete kipakolt padokkal, leszedett dekorációkkal, táborozásra összekészített csomagokkal, cuccokkal. Egy kicsit talán ijesztő is egy gyerekzsivaj nélküli iskola falai között mászkálni, ahol nem érzed valamelyik folyosó felől a menza jellegzetes illatát, nem lógnak a fali akasztókon tornazsákok, és ahol, amikor belépsz egy több hete zárt terembe, megcsap az állott linóleumszag. Végül a könyvtárban telepedünk le, az alagsori rész nemrég lett felújítva, teszi hozzá Pali bácsi. A kánikula ide még nem ért le, maroknyi polcon a legfontosabb könyvek, számítógép és egy digitális tábla: ez utóbbi a favorit, legalábbis ő nagy büszkeséggel mutatja meg nekünk, hogyan működik.

Miközben elhelyezkedünk a könyvtár puffjain, az fut végig az agyamon, hogy sok mindent be lehet skatulyázni, de a szupertanárságot nem. Az elmúlt években több riportot készítettünk a döntősökkel, mind-mind más emberek, másféle különlegességgel, akik ezerféle módszerrel rugaszkodnak neki annak a hatalmas feladatnak, hogy egy fiatal nemzedéket eresszenek nyugodt szívvel szélnek. Pali bácsi erre a képzetemre nem cáfol rá.

A „Podi” evangélikus suli, ahol ugyanakkor egyáltalán nem feltétel a keresztség, de vannak kötelező istentiszteletek: évnyitókor, évzárókor, húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor, illetve sok áhítat van, amelyek ajánlottak. Persze nem volt ez mindig így, 1961. szeptember 1-jén még a kommunizmusban a falu iskolájaként nyitotta meg kapuit Ferihegyi úti Általános Iskola néven. Legalábbis a falusias jelleg ekkor még szépen látszott, akkor is, ha már több mint 10 éve Rákoskeresztúr a XVII. kerülethez tartozott. Az öregasszonyok a ház előtt padon ücsörögtek, a parasztházakkal tarkított utcaképben pedig külön értéket és büszkeséget jelentett az iskola. A ’70-es évek vége felé elérte a települést is a városiasodás, a jól ismert lakótelepeket itt is felhúzták. A falurombolás következtében sokakat elköltöztettek más kerületekbe, az újonnan átadott lakásokba pedig új lakókat vártak. Rákoskeresztúr nem maradt a régi, de a tősgyökeres idevalósiak nem hagyták el hagyományaikat, így aztán az iskolát továbbra is külön polcra tették, ami a városrendezés következtében elképesztő túlterheltséget tapasztalt: volt, hogy egy osztályra 43 gyerek jutott. A közösségi élet ugyanakkor legalább ennyire szárnyalt is: ennek köszönhetően lett olyannyira sikeres az énekkar, hogy 1987-ben a Magyar Rádióban is felléphettek.

Büntetés-végrehajtástól az alsós tanítóig

„Pali bácsi” története nem nyúlik vissza ennyire régre ‒ fiatalsága ugyanakkor rendkívül hasznára válik, és természetesen a gyerekeknek is. Volt, hogy személyügyi főelőadóként dolgozott a büntetés-végrehajtás keretein belül, ám az ő „galamblelke” ‒ ahogy ő fogalmaz ‒ teljesen másra volt hivatott. A diploma megszerzése után öt és fél évnek kellett eltelnie, hogy végül tanítson. Egy jó barátja folyamatosan mondogatta:

Pali, neked tanítani kell, mert neked ez a varázsod: a gyerekekkel való bánásmód!

„Több, mint fél évig győzködött”, vallja be nevetve. Aztán felmondott. „Én soha életemben nem tanítottam előtte, csak a kötelező órákat adtam le, ami az egyetemhez kellett. Ezzel a tapasztalattal kezdtem el autistákkal foglalkozni. Teljes szaktudás, szakértelem nélkül ugrottam bele a mély vízbe.” Szabó Pál középsúlyos és súlyos autistákkal foglalkozott, 13 fős osztálya volt, de szerződése csak egyetlen évre szólt. Ezután került át a Podmaniczkyba.

„Pali bácsi milyen jól elszüttyög a gyerekekkel” – mondták rá. És tényleg csüngtek rajta a gyerekek. 2020 első hónapjaiban, még a koronavírus előtt ráadásul az akkori osztályfőnököt autóbaleset érte, így egyértelmű volt, hogy a tanárnő egy jó ideig nem tud visszajönni. Ekkor kérték meg, hogy beállna-e a második osztály élére.

A kihívásra újabb kihívás érkezett, hiszen nem sokkal a tanárnő kimaradása és az osztály átvétele után jött az online oktatás, amit még az újonctól kezdve a veteránig minden tanár (és diák) megszenvedett. „A második osztályban nagyon nehéz online. Nem tudja még úgy kezelni a gépet, kell a szülői támogatás a háttérből. Nem vették mindig komolyan, hogy ez egy rendes tanítási óra. Közben ő játszott kicsit azzal, hogy a Google-ban keresett dolgokat. Hátrány volt a technikai felszereltség, valaki laptopról, valaki tabletről, valaki mobilról, valaki nem tudom én hogyan jelentkezett be ‒ mindezt összehangolni nem volt egyszerű. Volt, amikor én mentem házhoz, hogy eszközt adjak.”

Egy elavult rendszerben modernnek lenni

A szülők többek közt ezért is jelölték 2020-ban az evangélikus egyházon belül működő Aranylélek-díjra.

– írták róla a szülők a pályázatban. Mindig valami újat tanít a gyerekeknek, a napköziben pedig nincs elsős és negyedikes, hanem egy csapat van. Mindig új énekeket tanít, hajtogat, szituációs játékokkal szórakoztatja a kisdiákokat, focizik, kidobózik, fogócskázik: játszópartnerként tekint a gyerekekre. Éppen ezért többször is megmutatkozott már, hogy Pali bácsihoz rendkívül szorosan kötődnek a gyerekek, teljes bizalommal vannak iránta. Az Aranylélek-díjat végül el is nyerte, de szerinte „egyébként nem is annyira szerencsés úgy tanárnak lenni, ha vársz is érte valamit. Ez egy életpálya, egy hivatás.

Nem szabad egy díj árnyékában élni.”

Persze vannak akadályozó tényezők: szerinte ezek nem a gyerekek vagy a szülők, hanem például a megfelelő eszközpark hiánya. „Itt van egy digitális tábla a könyvtárban, zseniális. Elsőben nem szükséges, még másodikban sem életszerű, mert életkori sajátosságaiknak megfelelően ekkor még fontos, hogy mindent megfogjanak, szétszedjenek. Tanulás ilyenkor az is, hogy az összes érzékszervével tapasztal. De harmadikban vagy negyedikben már nagyon jól jönne egy ilyen tábla. Nekik ez a jelen, nekünk ez a jövő. Ők már mindent digitálisan tapasztalnak.”

„Pali bácsi” be is mutatja nekünk, mi mindent tud a digitális tábla: és valóban látszik, hogy praktikus, kényelmes és a krétaportól sem kap az ember szilikózist. Táblát sem kell törölni, mert elég új lapot nyitni és azok közt akár lépegetni, matematikai alakzatokat, színes formákat is lehet kreálni, mindeközben pedig pillanatok alatt át lehet lépni a böngészőbe, videókat nézni, képeket keresni, egyéb feladatok nyomába bukkanni. „Gyakorlatilag negyedórát, húsz percet tudok behozni vele”, és óvatosan hozzá is teszi, hogy a korszerűsítés egyik akadályozó tényezője az is, hogy az idősebb tanárgeneráció már nehezen fogadja be az ennyire új dolgokat.

Applikációból tanítani – ez ma már nem kuriózum, vagy mégis?

A járványügyi helyzetre gyorsan reagálva több modern eszközt is bevetett, hogy a tanulás otthonról is könnyedén menjen. Ilyen volt például a Plickers applikáció, amit be is vezetett az órákra, hogy még gördülékenyebb legyen. A alkalmazásnak az a lényege, hogy a programba beírt feladvány helyes válaszát nem tableten vagy mobilon keresztül kell bepötyögni, hanem egyedi QR-kód alapján, amit a videókonferencián keresztüli beszélgetésen a program értelmez, ez alapján pedig értékeli a válaszokat. Négy válaszlehetőség adott, a QR-t tartalmazó laminált kártyát pedig arra az oldalára kell forgatni, amelyik választ helyesnek gondoljuk. Elképesztően kreatív és gyors így feladatokat megoldani, a gyerekek pedig pillanatok alatt megértik a lényegét és működését, „Pali bácsi” be is mutatja nekünk a folyamatot.

„Én mindig azt mondom, hogy gyereket tanítok, nem tananyagot. Ez a mottóm.”

Muszáj alkalmazkodni a gyermekek igényeihez, a körülményekhez. Nemrég nagy sláger volt az Among Us és a Brawl Stars játék, ahol ő is játszott a gyerekekkel. Létrejött köztük egyfajta különleges kapocs, amit fel tud arra használni, hogy az órákon figyeljenek rá és bízzanak a szavában, tiszteljék őt. Nem idegen számára a Photoshop, vagy a videóvágó programok, ezek pedig megint olyan lehetőséget nyitnak neki, amivel azokat a bizonyos mai gyerekeket, akik már egy teljesen más világban nőnek fel, mint a mai felnőttek, meg tudja fogni.

A gyerek lehet partner

„Ismered a fidget spinnert, ugye?” – szegezi nekem a kérdést. „Az autistáknál ez nagyon népszerű volt. Világított, zenélt, sípolt, kattogott – kitűnő volt az óra közbeni feszültség levezetésére. Egy ottani kolléganőm ezt rendszerint begyűjtötte és megtiltotta, hogy kezükbe vegyék” – meséli. Persze ő nem hagyta annyiban, utánament a kolléganőjének és megkérdezte, hogy miért is szedte be. A nő csak annyit mondott, hogy nem kellenek ezek az óráin. „Itt a probléma. Amikor hozzám jöttek, hogy nézd, Pali bácsi, ezt és azt, és amikor elkezdtem nekik mondani, hogy egyébként tudják-e, mire való, és ki fejlesztette, és honnan jön, és hogy miért sípol, miért kattog, miért világít, akkor nyílt szemekkel bámultak rám, és ha az óráimon kértem, hogy tegyék el, azonnal eltették, nem kellett rájuk parancsolnom. 

A gyerek érzi, hogy ott a szeretet, a figyelem, és a Pali bácsit tényleg érdekli, hogy mi van a kezemben.” A gyerek elsősorban nem azért szereti a tantárgyat, mert ez egy matematika, hanem mert

Az elmúlt időszak megmutatta, hogy nagyon fontos hangsúly van és lesz a digitális oktatáson. Ezt visszafordítani nem lehet, és bár „Pali bácsi” rendkívül fontosnak tartja, hogy a fejlődés folyamatos legyen, saját magát is innovációs tanárnak tartja, mégis ragaszkodik a régi értékekhez. Szerinte „nem lehet kizárni a régi tanítási módszereket, miközben kellenek az újak, és okosan kell ötvözni a kettőt”. A gyerek szeret matatni, szétszedni, összerakni, megfogni, így tanulni, de mindenekelőtt pedig szereti, ha a tanár valódi figyelemmel kíséri a munkáját. Szabó Pál, „Pali bácsi” pedig törekszik arra, hogy akár a régi, akár az új módszerekkel, de megkapják ezt a támogatást.