A gyereknek és az anyukának minimum 18 évig, de inkább élete végéig tökéletesnek kell lennie – elég egy apró botlás, és máris rokonok, kommentelők, valamint nyuszi összes barátja és üzletfele ad tanácsot, mégis hogyan kellene ezt jobban csinálni. Jobban. Szebben. Egyenesebben. Szorgalmasabban. Önfeláldozóbban. Divatosabban. Bióbban. Lelkesebben. Hiszen az univerzum legtökéletesebb lényét kell felnevelni. Hogy ettől, illetve az elvárások ráeső részétől a legtöbb gyerek halálosan szorong? Majd kinövi! Hogy az anyukák nagy része, akik valamiért abba a kilencvenkilenc százalékba tartoznak, akik nem tökéletesek, szomorúan, olykor űzött vadként, tanácstalanul próbálnak átvergődni életüknek ezen a szakaszán, nem érzik ettől jól magukat? Kérjenek bocsánatot, és legközelebb igyekezzenek jobban!
Támogatás helyett öldöklő küzdelem
A hormonoktól dúlt, esetleg traumákkal vagy szülés utáni depresszióval birkózó anyukáknak minden támogatásra szükségük van, ami megerősíti bennük azt, hogy elég jók a rájuk bízott feladathoz. A valóságban azonban ennek épp ellenkezője történik. Versenyezni kezdünk a legapróbb dolgokban is, átmeneti győzelmek és bukások között sírva-nevetve, egészen addig, amíg úgy nem döntünk, hogy kiszállunk ebből a megnyerhetetlen küzdelemből, és elindulunk a magunk útján.
Ám nem mindenkinek sikerül ezt meglépnie. A versengő típusú nők, az alacsony önbizalommal, megfelelési kényszerrel küzdők túl sokáig próbálhatnak meg mindenben az elsők lenni. Ők azok, akiknek soha semmi nem elég jó: a férj nem elég támogató, a gyerek nem fejlődik a kellő ütemben, mert nem előzi meg egy hónappal a tankönyvekben leírtakat, és egyáltalán: semmi sem úgy történik, ahogyan azt előzetesen elképzelték. Ráadásként ezek a légvárak megmászhatatlanul magasak, hiszen az, aki elérhetetlenül magas követelményeket támaszt maga és a gyereke elé, soha nem érhet fel a csúcsra.
Elérni a lehetetlent
Bár kívülről úgy tűnhet, hogy minden rendben van a tökéletes anyákkal és tökéletes gyermekükkel, a perfekcionista emberek nem boldogok, sőt. Lehet, hogy mosolyogva osztogatják a tanácsaikat és szeretnek kérkedni elért eredményeikkel, lehet, hogy az összes fejlesztő játékot megvették a gyereküknek és dizájner ruhákat adnak rá, de nem boldogok és nem elégedettek. Sokkal nagyobb csalódásokat élhetnek át, mint amilyeneket akár jelenlétükkel, akár megjegyzéseikkel másoknak okoznak. Ők azok, akik a legjobban félnek mások véleményétől, akik krónikus stresszben töltik a mindennapjaikat, és akárhogy igyekeznek, nem tudnak megelégedni. Nem véletlen, hogy körükben nagyobb arányban fordul elő szorongás és depresszió. A gyerekük pedig megérzi a ki nem mondott elvárásokat is.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Semmi sincs veszve
Dr. Dawn Kingston, a Calgary Egyetem perinatális mentális egészséggel foglalkozó professzora szerint azonban a perfekcionista típusú anyukák is átélhetik a boldogságot és a nyugalmat, de ehhez szükség van arra, hogy tisztában legyenek saját jellemvonásaikkal. Kellő önismeret birtokában külön készülhetnek arra, hogy ne tegyék tönkre saját kismamaságukat az elérhetetlen elvárásokkal és a versengéssel. Minden kezelhető, a perfekcionizmus is, de előbb be kell látniuk, hogy azok, majd ha lehet, szakembertől segítséget kérni a lazításhoz.
