Az első napokban azt nézzük, rendesen veszi-e a levegőt, és a legapróbb döntéshelyzetekben is fél órát gondolkodunk: azon vagyunk, hogy minden ideális legyen a gyerekünk számára. Ez természetesen azzal jár, hogy saját igényeinket háttérbe szorítjuk. A fejlődő kis életet nem túlzottan érdekli, mennyire vagyunk kimerültek, ha neki éjszaka sírhatnékja van. Ugyanígy nem veszi figyelembe – nem is ez a dolga – egyéb elképzeléseinket sem, és akkor betegszik meg, amikor elkap valamilyen fertőzést, függetlenül attól, hogy aznap fontos tárgyalásunk lenne, vagy végre kettesben töltenénk egy estét az apjával. A nap huszonnégy órájában igényt tart ránk valamilyen formában, ha pedig nincs otthon, akkor aggódunk érte.
Ez teljesen természetes módon merít ki minden szülőt, legyen akár egy-, akár tízéves a gyereke. Még nehezebb a dolgunk akkor, ha rajtunk kívülálló tényezők okoznak extrém stresszhelyzetet. Az elmúlt másfél év még a legerősebbeket is megviselte: tele volt bizonytalansággal, gyásszal, korlátozásokkal. Az óvodák, bölcsődék gyakran bezártak, az iskolásoknak az online tanulással kellett megbirkózniuk. Lefoglalni, tanítani, szórakoztatni kellett a gyereket egyetlen lakásban egy olyan helyzetben, ami nekünk magunknak is rengeteg feszültséget okozott. Az Amerikai Pszichológiai Szövetség által végzett 2020-as felmérésből kiderül, hogy a 18 év alatti gyerekekkel rendelkező szülők csaknem fele stresszesebb volt, mint a járvány kezdete előtt. 31 százalék vallotta be, hogy mentális problémákkal küzd. Egy másik tanulmány megállapította, hogy az anyák 28, az apák 13 százaléka tapasztalt járvány okozta kiégést. Ők mind úgy érzik, elfáradtak, elegük van, nyugalmat szeretnének és kikapcsolódást. Igen, a szülői létből is.
Szülőként is el kell menni néha szabadságra
Nem véletlenül írta Vekerdy Tamás: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat, de ez az elmúlt évszázadokban nem volt gond, hiszen nagycsaládok éltek együtt, ott volt a dédi, a nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik, senki nem gondolt arra, hogy az anya és az apa küzdjön egyedül a gyerekkel. Meg kell szabadulni időnként a gyerekektől. Egyedül is, a házastárssal együtt is pihenni kell, emberi életet kell élni. A gyereknek való kiszolgáltatottság ugyanis ezt lehetetlenné teszi. Sőt, ha tehetik anyagilag, a családok szerezzenek bébiszittert, aki azt csinálja, amit kérnek tőle.” Össze kell egyeztetnünk saját igényeinket a szülőség támasztotta igényekkel. Akkor is, ha ezért bűntudatunk van, vagy mások fogalmaznak meg kritikát velünk kapcsolatban. Ez nemcsak a mi érdekünk, de a gyereké is, akinek joga van egy pihent, empatikus, odafigyelő szülőhöz, aki cseppet sem tökéletes.
A gyerek látja kárát, ha nem tudunk kikapcsolódni
A túlterhelt szülő ugyanis két dologra hajlamos: érzelmi kimerültségre és a gyereke érzelmeiről való leválásra. Azaz türelmetlenné válunk, mindenen jóval hamarabb felkapjuk a vizet, a gyerek megvigasztalása vagy épp a dührohamának kezelése pedig sokkal nehezebben megy – ha egyáltalán. A végső kimerültségnél gyakori az apátia a gyerek szükségleteivel szemben. Emellett jelentkezhet ingerlékenység, erős szorongás, depresszió, étvágytalanság, alvászavar is. Ezeket a jeleket már komolyan kell vennünk, és lehámoznunk róluk a bűntudatot. A szeretteink iránti érzéseink, türelmünk nem tűnt el, csak elfedik őket a jelenlegi problémáink, érzéseink. Ami elveszettnek látszik, az is visszatöltődik, amint az idegrendszerünk szusszan egy nagyot.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Mire van szükségünk a gyógyuláshoz?
A pihenés elengedhetetlen. Muszáj segítséget kérnünk, és kiszállni egy kicsit a felelős szülő szerepéből. Emellett biztonságérzetre és öngondoskodásra van szükségünk. Tapasztaljuk ki, melyek azok a tevékenységek, amelyek közelebb visznek az áhított nyugalomhoz és pihenéshez, és bátran éljünk a lehetőségeinkkel. Ne engedjük, hogy elszigetelődjünk a barátainktól, a párunktól vagy azoktól az élményektől, amelyek feldobnának. S ha épp nincs lehetőségünk egész napos kikapcsolódásra, akkor ragadjuk meg a pillanatokat, a perceket, órákat. Ezektől a cselekvésektől megváltoznak az érzéseink, hiszen végre látjuk a fényt az alagút végén, és a szenvedéseink nem tűnnek végtelen hosszúságúnak. Ám ehhez fel kell ismernünk az érzéseinket, csökkenteni a bűntudatunkat, segítséget kell kérnünk, és aztán önvádtól mentesen élvezni a pihenést. Ha bármelyik ponton elakadunk, érdemes szakértő segítségét kérni.
