Folyton unatkozik a suliban? Mélyebb probléma jele is lehet!

Ez foglalkoztatja Rebecca Branstetter amerikai iskolapszichológust is, akihez azokat a gyerekeket küldik, akik alulteljesítenek az iskolában, nehézségekkel küzdenek vagy nem motiváltak a tanulásra. Mi okozza a problémáikat? Rebecca munkája abból áll, hogy ezt kiderítse. Iskolai unalommal kapcsolatos legfontosabb tapasztalatait a Greater Good Magazine-ban osztotta meg.

Haladd meg az ösztönös reakciódat! 

Rebecca általában azzal kezdi az első foglalkozást, hogy mondatkitöltési feladatot ad a diáknak, hogy megtudja, hogyan vélekedik a gyerek az iskoláról és önmagáról, milyen érzései vannak a témával kapcsolatban. A mondat elejét megadja ő, a fiatal pedig azzal egészíti ki, ami kapásból az eszébe jut. Például azt mondja neki Rebecca, hogy: 

Vagy azt, hogy: 

Netán: 

Gondolom, vannak tippjeid, milyen válaszok érkeznek azoktól a gyerekektől, akiknek nehézségei vannak a suliban. Semmit nem szeretnek, mindent utálnak, mert az iskola a legunalmasabb hely a világon, alig várják, hogy vége legyen. Amikor ezt hallja tőlük, Rebecca hirtelen azt érzi, legszívesebben meggyőzné őket, hogy a suli fantasztikus dolog. A felnőttek másik része pedig általában azt mondja, az unalom hozzá tartozik az iskolához, tulajdonképpen nem nagy dolog, nem is lehet másra számítani. Ezekkel az első reakciókkal viszont egy komoly baj van: abból indulnak ki, hogy a fő probléma tényleg az unalom. De ez koránt sincs mindig így. 

Miről beszélnek, amikor az unalomról beszélnek?

Az évek során Rebecca megtanulta, hogy minden diák számára mást jelent az unalom, és mélyebbre kell ásnia ahhoz, hogy segíthessen nekik. Azt mondja, unalmas? Az a jéghegy csúcsa – a mögöttes okok ennél összetettebbek lehetnek. 

Ezt erősítette meg egy közelmúltbeli kutatás is, amelyben nemcsak a tantárgyakkal kapcsolatos unalmat vizsgálták, hanem a tágabb értelemben vett negatív iskolai attitűdöket, valamint az unalomra hajlamosító mentális beállítódást is. Michael Furlong és kollégái azt találták, hogy minden 8. középiskolás diáknak erőteljes negatív hiedelmei voltak a sulival kapcsolatban, unalmasnak tartották, kevés értéket társítottak hozzá. A szerzők arra jutottak, hogy az unalom egyaránt lehet egyfajta belső gondolkodásmód, külső helyzetek következménye vagy mélyebb érzelmi kihívás jele. Unalom létrejöhet például az alábbi esetekben:

• amikor problémái vannak egy tantárggyal, annak követelményeivel; 
• amikor kevés vagy monoton a stimuláció, nem éri elég kihívás;
• amikor kevéssé érdekli egy téma, nem motivált; 
• amikor túl nagy a különbség a képességei és a feladat nehézségi foka között;
• amikor úgy észleli, hogy kevés értelme, haszna, értéke van annak, amit tanul;
• amikor elégedetlen, csalódott;
• amikor tehetetlen és szomorú;
• amikor szorong, apatikus, depresszív.  

A kutatók ezenkívül különbséget tesznek az unalom átmeneti állapotként való megtapasztalása és aközött, amikor az unalomra való hajlam egy stabilabb személyiségvonás. Tehát nem mindegy, hogy a gyerek egy-egy témakört, tantárgyat un, vagy élete minden területén unatkozik. Utóbbi azért lehet veszélyes, mert alacsonyabb lelki jólléttel és az iskolától való elkedvetlenedéssel járhat együtt. Ezek a gyerekek nagyobb valószínűséggel elégedetlenek az életükkel, kevésbé kapcsolódnak a társaikhoz, kevésbé hisznek önmagukban. 

Így mérd fel a probléma súlyosságát

Amikor a gyereked azt mondja, unatkozik, vagy valami unalmas, ne feltételezd, hogy ugyanazt érti alatta, mint te. Ehelyett tegyél fel nyitott kérdéseket, hogy többet megtudj az ő megéléséről. Mondd neki például ezt: „El tudod nekem magyarázni, mit értesz az alatt, hogy unalmas?”. Vagy ezt: „Kérlek, mondj többet!”.

Azt is fontos megnézned, hogy az unalom helyzetfüggő vagy általánosabb, szinte mindent átható. Például megkérdezheted, van-e olyan időszak a napban, amikor nem unatkozik a suliban. 

Érdemes tudnod továbbá, hogy közelmúltbeli problémáról van-e szó, vagy olyasmiről, ami folyamatosan jelen van. Kérdezd meg tőle, hogy mikor kezdett el unatkozni a suliban. A gyerekek válaszaiban gyakran megjelenik, hogy egy bizonyos évfolyamtól kezdve jelent meg az unalom érzése, ami valójában egyfajta védekező mechanizmus a tanulmányaik nehezebbé válásával szemben. Elvégre könnyebb azt mondani, hogy valami unalmas, mint kifejezni, hogy segítségre van szükségünk. 

Nem csak szavakkal kommunikál

Vannak gyerekek, pláne a kamaszok, akik nem kifejezetten bőbeszédűek. Lényeges odafigyelnünk arra, hogy a viselkedésük is sok mindent elárul a hogylétükről. Ha a diák gyakran panaszkodik, a fejét a padra hajtja, sokat hiányzik, nehéz bevonni az órai történésekbe, fejben nincs jelen, mindenképpen gyanakodjunk, és járjunk utána, milyen pszichés kihívások érhetik. Lehet, hogy a gyerek unalma nem ad okot különösebb aggodalomra, de az életével kapcsolatos negatív hozzáállás mindenképp indokolttá teszi szakember segítségének igénybevételét. 

Mit lehet tenni? 

Ha az unalom átmeneti, felszínes állapotnak tűnik, felnőttként támogathatjuk a gyereket abban, hogy át tudja keretezni a tapasztalatait. Úgy tekintsen rá, mint természetes dologra, amit időnként mindannyian átélünk a mindennapokban, vagy amikor a munkánk monotonabb részét teljesítjük. Az unalomnak ráadásul pozitív következményei is lehetnek: a megszüntetése iránti vágy serkentheti a kreativitást, a problémamegoldást, elviselése pedig a kitartást. A lényeg, hogy beszélgessetek az unalomról, és közösen dolgozzatok ki megküzdési stratégiákat a kezelésére. Az is sokat segít, ha a gyereknek minél több beleszólása van egy iskolai vagy otthoni helyzet alakításába. Az unalom ugyanis gyakran azért jön létre, mert a gyerek egy mások által irányított szituációban vergődik, így kevés mozgástere van, hogy felülkerekedjen az unalmán (nem kezdhet el mást csinálni, önállóan közlekedni, megvásárolni dolgokat, stb.). 

Ha úgy tűnik, az unalom mélyebb probléma tünete, akkor a gyerekhez való kapcsolódás, az aggodalmai meghallgatása, az irányában mutatott nyitottság már önmagában rengeteget számít. Kutatások szerint már egyetlen felnőtthöz való pozitív kapcsolódás rendszeres megélése is védőfaktort jelent a stresszel szemben a gyerek számára. Az empatikus beszélgetések és a gyerek nézőpontjának átvétele növeli a fiatalok ellenálló képességét, és komfortosabbá teszi számukra, hogy más témákban is segítséget kérjenek, akár a későbbi életük során.