gyerek szülés harag

A tervezett gyermek születése nagy örömhír a legtöbb kiscsaládban, egyvalami mégis képes a boldogságáradat útjába állni a szülés utáni depresszió mellett. Ez pedig a perzselő düh és maró gyász, amelyet saját gyermekkoruk és szüleik felé érezhetnek a friss szülők. Persze, nem törvényszerű, hogy ezt az érzelmi csomagot kapja meg valaki a szülészetről kifelé menet a pólyába bugyolált csöppséggel együtt, azonban ha valaki szülei nem tudták megfelelően ellátni a feladatukat ebben a szerepkörben, akkor számíthat arra, hogy a régi, begyógyultnak hitt sebek ismét felszakadnak a kapcsolati trauma gyógyítására specializálódott pszichoterapeuta, Annie Wright szerint.

Ha saját szüleid nem voltak megfelelőek, gyermeked születésénél újraélheted a régi sebeket

Senki sem azzal a kívánsággal vág neki a gyermekvállalásnak, hogy ezzel majd milyen jól újraértékelheti a saját szüleihez fűződő érzelmi viszonyát, problémáit. Inkább előretekintünk, miközben nyugtázzuk magunkban, hogy mi majd „ezt és ezt” máshogy fogjuk csinálni a nevelésben, de a fókuszunk középpontjában már ekkor sem mi állunk, hanem a tervezett gyerek. Így aztán meglepő jobbhorogként érhet minket, hogy a szüléssel együtt nemcsak a boldogság érzelmei szakadnak ki belőlünk, meg a szorongás a gyerek egészségéért, hanem a mélyen gyökerező, szülőktől származó sebeink is felhasadhatnak, amelyeket már amúgy is azt hittük, hogy sikerült feloldanunk terápián. 

Wright szerint, az első baba megérkezésénél atombomba erejű érzelmi löketet kapunk a legtöbben a saját gyermekünk irányába, a tiszteleten keresztül a gondoskodási vágyon át az aggodalomig. Azt szeretnénk, hogy a gyermekünk szeretve, biztonságban, elfogadva, tiszteletben tartva érezhesse magát. Ha szüleink nem tudták megadni nekünk ezeket az érzéseket, akkor újult erővel tud felhorgadni bennünk a harag, hogy mi miért nem kaphattuk meg mindezt tőlük, amikor számunkra annyira természetesen, magától értetődően és elemi erővel hatóan „jön”. 

Kivételt képezhetnek ezalól, vagy részérzésként érezhetik ezt a babaérkező örömöt azok, akik kénytelenek a szülés utáni depresszióval is megküzdeni az első piszkos pelenkák és az első átvirrasztott éjszakák mellett. Ugyan ők azt érezhetik, hogy egyedül velük lehet valami baj, ha szülőként nem csak örülnek az újszülöttjüknek, valójában nagyon is gyakori esetről van szó: kilencből egy nő és minden tizedik férfi érintett. Szerencsére a szakemberek megfelelő segítséget tudnak nyújtani ilyenkor is. De mi a helyzet akkor, ha nem a babával, hanem a saját szüleinkkel kapcsolatban merülnek fel nemkívánatos negatív érzések friss szülőként?

Ha a szüleink nem tudtak jól teljesíteni ebben a szerepükben

Ahogyan elég jó szülővé is különböző módokon válhat valaki, úgy a rossz szülőknek is sok fajtája létezik. Vannak olyan mérgező szülők, akik akkor is befolyással akarnak lenni gyerekük életére, ha az már felnőtté vált. Kedvenc eszközeik a hatalom és a bűntudatkeltés gyakorlása, például a pénzügyi támogatás megadásának és megvonásának formájában. A szenvedélybeteg szülők a gyerekeikre helyezik át a boldogságuk felelősségét, így végül a gyerek kötelességének érezheti a szülőjét. Vannak olyan szülők is, akik az áldozat szerepében tetszelegnek, és azt próbálják elhitetni a gyerekükkel, hogy nem tudnak saját magukról gondoskodni, hanem a gyerekükön múlik minden. Ők gyakran már egészen kiskortól kezdve szülői szerepet osztottak a gyerekeikre, parentifikálták őket, aminek felnőttként is súlyos következményei lehetnek a romantikus kapcsolatokban megjelenve. Végül pedig az érzelmileg, verbálisan vagy fizikailag bántalmazó szülők is egy életen át mérgezhetik gyerekeik világát. 

Illetve azok a szülők is mély sebet ejthetnek gyermekeiken, akik funkciógyerekként hoztak világra egy csöppséget, tehát akik nem a két szülő saját magából eredő vágyának gyümölcsei lettek, hanem valamilyen feladatot vártak el a születésüktől. Ilyenek a kapcsolati ragasztóként bevállalt gyerekek, vagy azok, akik a szülők ki nem élt vágyait hivatottak beteljesíteni (például azt szánják nekik a szüleik, hogy híres rocksztárrá váljanak majd). Esetleg az egyedül maradt nő szeretne társat magának a magány ellen, és egy gyerek szülésében látja a megoldást erre, vagy a saját szülei kívánságának akar megfelelni, hogy nagyszülőkké válhassanak. Azonban ha a megszületett gyerek nem teljesíti be a célt, amire kitalálták, akkor mindenki számára hatalmas érzelmi sérülésekkel járhat a dolog (de, tegyük hozzá, hogy akkor is nehéz érzelmi helyzeteket hordoz ez a felállás, ha az adott gyerek végül beteljesíti a kijelölt „sorsát”).

Hasznodra válhat a szüleid iránti dühöd, amely a gyereked születését követően tör fel benned

Azért feltételezhető, hogy akinek hasonló szülői emlékei vannak, az nagyon jól tudja, hogy nem volt minden rendben a gyerekkorával, és nagy eséllyel ezt valamennyire sikerült is terápián átdolgoznia. Azonban Wright szerint fontos oka van annak, hogy az első gyermek születésénél újra felcsapnak a fájdalom lángjai a régi sérelmek miatt. Teljesen új megvilágítást kap minden elhanyagoltságérzet, amikor valaki a saját bőrén azt tapasztalja, hogy mennyire erősen kötődik a saját újszülöttjéhez. A kontraszt hatalmas lehet, és jogosan felmerülhetnek olyan kérdések is, mint például a „Hogy az életben volt képes ezt művelni velem a szülőm? Én soha nem tudnám hagyni, hogy a gyerekemnek ilyesmit kelljen átélnie”, vagy „Nem emlékszem rá, hogy a szülőm bármikor is így ölelt volna meg, ahogyan most én ölelem a saját kicsimet – ez borzasztóan szomorú.”

Nehéz újra átélni ezeket a fájdalmas érzéseket és gondolatokat, azonban Wright szerint mégis érdemes megengedniük maguknak őket, és átdolgozniuk magukat rajtuk. Ugyanis ezek a lángoló érzelmek egy teljesen új mélységét tárják fel a gyerekkori sérelmeknek – így még mélyebb szinten gyógyíthatjuk be a felszakadt sebeket. Más életszakaszba kerül a szülővé válással az ember, így egy olyan aspektusához nyílik hozzáférése a régi problémáknak, amelyekre korábban még nem volt felkészülve, hogy szembenézzen velük. Ha sikerül egy újabb szintjét begyógyítania a szülősebeknek, akkor még több szomatikus, mentális és érzelmi energiát szabadíthatnak fel magukban a friss szülők. Jobban érezhetik magukat a bőrükben, és jobb szüleivé válhatnak a saját csecsemőiknek.

Tehát végső soron nagyszerű lehetőséggé is változtathatjuk a perzselő erejű negatív érzelemhullámainkat, amelyeket szüleink iránt érzünk, amikor megszületik az első gyermekünk. Még mélyebben kitisztíthatjuk a szülősebeinket, hogy boldogabb felnőttekké és jobb szüleivé válhassunk saját csöppségeinknek. Tudatosabban nevelhetjük őket a saját gyerekkorunkból és a minket ért nevelésből adódó mintáink reaktív érzelmi viselkedése helyett.