Mi van akkor például, ha a nagyszülők nevelési elvei semmiben sem egyeznek azzal, amit a szülők gondolnak jónak? Vagy ha a nagyiék egyszerűen nem unokázást terveztek a nyugdíjaséveikre? Egy korábbi cikkünkben mértük fel a lehetőségeket, olvasóink pedig a Facebookon osztották meg véleményüket arról, vajon elvárható-e a nagyszülőktől, hogy segítsenek a gyerekek körül.
Elvárás? Na ne!
A kérdésre több mint ezer szavazat érkezett, és a válaszadók 59 százaléka szerint nem várható el a nagyszülőktől, hogy besegítsenek a gyerekek körül. A legtöbben, akik ezen a véleményen voltak, arra hivatkoztak, hogy az ember nem a szüleinek, hanem saját magának szül gyereket, így nem is várható el senkitől, hogy a gyerekekkel foglalkozzon.
„Ez nem várható el. A nagyszülő már felnevelte a gyerekeit. Én mégis szívesen segítettem, szinte észre sem vettem az egészet. Volt, aki beszólt, hogy már megint én vagyok az unokával. Számomra ez nem volt kérdés, de aki nem szívesen teszi, azt meg kell érteni, és nem elítélni.”
„El nem várható, de nem szép, ha egy nagyszülő – aki teheti – nem segít. Sajnos az én szüleim nem tudnak segíteni. Édesanyám már nem él, édesapám pedig demenciával küzd, nem lehet gyerekeket rábízni. A párom szülei sokat segítenek. Változó lelkesedéssel. Személy szerint ezt egy üzletnek tekintem, és úgy látom, ez működik. Nem önzetlen segítséget várunk. Mi is segítünk, ahol tudunk. Vettünk nekik mosogatógépet, legutóbb pedig kaptak egy egyhetes wellnessüdülést, az egyik jól ismert magyar fürdővárosban, teljes ellátással. Így láthatóan ők is sokkal lelkesebbek, és ezt mi is korrektnek érezzük. Ki-ki azt ad a közösbe, amiből több van: ők időt, mi pénzt. Win-win.”
Vannak viszont helyzetek, amikor a nagyszülők sokkal többet segítenének, mint amennyi lehetőségük van. Ilyenkor a háttérben általában az áll, hogy a nagyszülők sem nyugdíjasok még, vagy ha idejük lenne is, nagyon távol élnek az unokáktól.
„65 év a nyugdíjkorhatár, mégis hogy? 35 és 39 éves gyerekeim vannak, 5 éves az unoka, és még 3 évem van a nyugdíjig, de valószínűleg utána is dolgozni kell. Mégis, mikor tudnék unokát pásztorkodni, amikor arra sincs időm, hogy meglátogassam?”
„Külföldön élünk, itt jött világra a kisfiunk is. Anyukám ragaszkodott hozzá, hogy amint megszületik a pici, jönnek egy hétre segíteni (mert kell!). Először értetlenül álltam a dolog előtt (hiszen boldogulok én/mi). Utólag a világ legjobb dolgaként tudom említeni, hogy akkor, amikor alig láttam ki a résen, a szüleim főztek ránk, bevásároltak, tartották a frontot minden téren. Majd három hónap múlva költöznünk kellett, kisbabával a karomon... Ismét óriási segítségként érkeztek. Azóta is mindenben számíthatunk rájuk.”
„Nagy baj van, ha már azért van valaki az unokával, mert elvárható! Nekem 6 unokám van. Mivel nem mind egy helyen lakunk, így van, akiket havonta, van, akit szinte naponta látok. És az egyik unokánk velünk lakik. Még sosem volt ebből vita.”
Kösz, de kösz, nem
Sokan voltak azok is, akik szerint nem minden esetben szerencsés, ha a nagyszülők vigyáznak az unokákra, hiszen számos olyan helyzet lehet, ami lehetőséget teremt az állandó konfliktusokra.
„Nem, nem várható el, ahogy fordítva sem. Főleg, ha alkoholista, vagy mindent megad a gyereknek, a kólát meg a többi szemetet. Köszönöm, inkább megoldom egyedül.”
„Ha a nagyszülők heti, ne adj’ isten, napi szinten szívják a gyerekeik vérét azzal, hogy mikor szül már nekik(!) egy unokát, akkor tessék néha besegíteni. Mert az nem buli, hogy havi egyszer egy vendégség alkalmával teletömi Jenőkét csokival, üngyürbüngyüzik vele, és ezzel le is tudta az egészet. Ahol megtehetik, hogy a nagyszülők mennek az oviba a gyerekért, mert a közelben laknak, esetleg néha tudnak rá vigyázni is, az szuper lehet. Nálunk sajnos messze laknak, de ha kérjük, örömmel unokáznak.”
Úgy tűnik, ahány ház, annyi szokás. És bár a legtöbb olvasónk szerint elvárni nem lehet, azért mégis jó, ha van kéznél nagymama, amikor megszületik a gyerek. Legközelebb annak járunk utána, vajon a Dívány olvasói csapvizet vagy palackozottat isznak-e.
