Tari Annamária: Ha a másik sikeres, legalább legyen rondább, mint én

A Hintalovon Alapítvány és a Dívány.hu közös konferenciáján arra kerestük a választ, hogy mi történik a gyerekekkel a digitális világban, mit tesz a net a gyerekekkel. A rendezvény Tari Annamária pszichoanalitikus előadásával kezdődött, aki már az első pillanatokban felnyitotta a szemünket: a negyedik ipari forradalomban élünk, így elkerülhetetlen, hogy ez hatással legyen a gyerekek fejlődésére.

Mintha pici drogfüggőket nevelnénk

A gyereknevelés egyik alapszabálya a következetesség. Ma már egyre kevésbé van a szülőknek megkérdőjelezhetetlen tekintélye, ezért kifejezetten fontos, hogy jó mintát mutassunk a gyerekeknek. Ha például a fiataloktól elvárjuk, hogy vacsora közben ne kütyüzzenek, akkor mi se vegyük fel a telefont, ne akkor fussuk át az e-mailjeinket. A mai gyerekek sokkal kritikusabbak, mint korábban, emiatt pedig hamar kiszúrják, hogy egy ilyen helyzet nem igazságos velük szemben. Ezért fontos, hogy csak olyan dolgokat várjunk el tőlük, amiket mi magunk is be tudunk tartani.

De az otthoni szabályok betartásán túl mit várhatunk a gyerekektől az információs korban? Az online térben a közösségi média felületein komoly mértékű rivalizálás, folyamatos összemérés zajlik. Ez gyakran megjelenik már a kamaszok társas kapcsolataiban is: a szülők sokszor látják, hogy kevesebb empátiával és nagyobb mértékű narcizmussal fordulnak egymás felé a tizenévesek. Gondoljunk csak bele: a közösségi médiában mindenkire hat az exhibicionizmus, a megmutatás, a láttatás vágya, hiszen mindenki irigylésre méltó életet mutat másoknak. Egy fejlődő személyiségnek azonban nem tesz feltétlenül jót, ha azt látja, az online térben korlátok nélkül lehet véleményezni bárkit, úgy is, ahogy azt a valóságban nem tennénk. „Az, hogy mértéktelenül ömlik ránk mások tökéletesnek tűnő élete, még akkor is hatással van az önbizalmunkra, ha egyébként jól integrált énhatárokkal, megfelelő értékrenddel rendelkezünk” – magyarázza a pszichológus. És mivel nem szeretnénk sikertelenebbnek, bénábbnak érezni magunkat, ezért keresünk valamit, amit utálhatunk, amiben jobbak vagyunk az irigyelt személynél. Ha az a másik sikeres, legalább legyen rondább, mint én, mert ez a leértékelés segíthet csak abban, hogy elviseljem a folyamatos rivalizálás súlyát.

„A közösségi média felületei a leginkább nyomasztó helyek, hiszen hatalmas teher, hogy folyamatosan tökéletesnek kell tűnni. Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekekkel erről, hiszen statisztikák szerint csak minden ötödik szülő van tisztában gyermeke online életével. Sok felnőtt éppen azért nem érdeklődik, mert megnyugtatja a tudat, hogy a tizenéves gyerekek már nem csavarognak, hanem a szobájukban ülnek a gép előtt, ez azonban nem minden esetben jelent nagyobb biztonságot” – nyitotta fel a szemünket Tari Annamária.

Bármennyire is szeretnénk, ha lekerülne a vállunkról a felelősség a gyerek online tevékenységével kapcsolatban, szülőként kötelességünk foglalkozni az információs korral, muszáj beszélgetnünk erről a fiatalokkal. 2017-es adatok szerint az online zaklatást elszenvedő gyerekek közül csak minden tizedik fiatal kéri felnőtt segítségét. Még ijesztőbbnek tűnik ez a szám, ha belegondolunk abba, hogy ez nem is a gyerekekről, hanem rólunk, felnőttekről szól, hiszen kilenc esetben nincs olyan szülő a gyerek környezetében, aki felé bizalommal fordulhatna. A bizalom kulcsa a rendszeres, őszinte kommunikáció.

Ők már egy pixelnemzedék

Természetes, hogy a fiatalok szeretnék megmutatni a világnak a sikereiket, hiszen sokszor tőlünk, felnőttektől is ezt látják. Az internet tele van influenszerekkel, akik arról híresek, hogy híresek, emellett szinte mindent ingyen kapnak. Van olyan 11 éves gyerek az Instagramon, akinek több százezer követője van. Mivel a kamaszok egyre korábban kerülnek az online tér narcisztikus világába, tudnunk kell, hogy értelmi és érzelmi apparátusuk még nem áll készen arra, hogy ezt kezelni tudja. Az online térben gyorsan megtanulják, hogy teljesen rendben van, ha például egy ismeretlen embert egyetlen kép alapján leribancoznak, hiszen nincsenek korlátok, de ennek következményeképp például a gyors leértékelést biztosító tudattalan érzelmi működés nem az empátia fejlődését támogatja.

Az online tér egészen más életteret biztosít, mint az offline. Online sokkal több – sokszor még egy felnőttnek is kezelhetetlen mértékű – inger éri az embert. Több évvel ezelőtt már prof. dr. Aboujoude leírta, hogy amint belépünk egy közösségimédia-felületre, személyiségünknek egy másik érzelmi munkamódjára váltunk. Ő ezt online személyiségnek hívja, ami jellemzően jóval szabadabb, gátlástalanabb, nárcisztikusabb, érzelmileg jobban felfokozott. Ebből az érzelmi állapotból nem könnyű egyik pillanatról a másikra visszatérni az offline világba, hiszen más kognitív és érzelmi állapotban vagyunk a két térben. Ez az oka annak, hogy nehezen jövünk ki az online térből, olykor ingerültek vagyunk, ha valaki kütyüzés közben megzavar. A feszültségek elkerülése érdekében tehát inkább várjunk pár percet, amíg a gyerek „visszatér” az offline világba, ilyenkor viszont érdemes nyitni felé, elkezdeni beszélgetni.

Bár sokszor nem úgy tűnik, de a legtöbb fiatal vágyik arra, hogy beszélgessünk velük. Szülőként azt lenne fontos elfogadni, hogy ezek a beszélgetések nem olyankor fognak megtörténni, amikor szeretnénk, hanem akkor, amikor a gyerek akarja. „Ilyenkor le kell ülni vele, akkor is, ha épp odaég a rántás, vagy összegyűrődnek a ruhák a mosógépben, hátha elmondja, hogy kibe szerelmes, mi bántja, mit posztolt vagy mi történt vele az online térben” – javasolja a pszichológus. Ezzel pedig nemcsak a szülő–gyerek kapcsolatot, a gyerek belénk vetett bizalmát erősítjük, de a fiatalkori depresszió és öngyilkosság kockázata is csökken, hiszen kevésbé maradnak magukra a gyerekek az online térben, és feldolgozhatókká válnak azok az érzelmeik, amelyekkel életkoruk folytán nem tudnak még megbirkózni. Kamaszként sokszor már felnőtt érzelmi terheket cipelnek, ezt meg kell értenünk, ha segíteni akarunk.