Így támogasd a gyereket, ha szorong az iskola miatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Minden korosztály számára más és más miatt okoz problémát az iskolakezdés. A pszichológus tippjei jönnek.

A gyerekek fejlődésével kapcsolatos problémákra specializálódott pszichológus, Dr. Deborah Gilboa szerint sok múlik azon is, hogy vajon az óvoda, az általános vagy a középiskola kezdete rémíti meg épp a gyereket. A Todaynek nyilatkozó gyerekpszichológus szerint az mindenesetre mindig fontos, hogy valós problémaként tekintsenek a szülők a szorongó gyerekek érzéseire.

Ne söpörd a szőnyeg alá!

Egy félmondattal ugyanis nem lehet elintézni a dolgot: ha tényleg szorong a gyerek, nem lehet csak úgy elhessegetni a gondjait. Ehelyett érdemes megkérdezni, mi nyomja a szívét, és külön kihangsúlyozni, hogy úgyis a viselkedése, nem pedig az érzései a meghatározók, az előbbin pedig bőven van esély változtatni. A pszichológus szerint mindenesetre nem csak a legkisebb ellenállást jelentő út keresése a cél: a lényeg hogy olyan stratégiákat sajátíthasson el a gyerek, amelyeket később is fel tud majd használni.

Bölcsőde, óvoda

A szabadabb, kötetlenebb napközik és a bölcsődék esetében a szülőktől való elszakadás jelenti a legfőbb problémát, ebben az esetben tehát azt a legfontosabb kideríteni, mi segíthet a megszokott közegükből kilépő gyerekeknek, hogy képesek legyenek tolerálni és helyén kezelni a változásokat.

Egy klasszikus óvoda esetében általában már a megszabott napirendhez való alkalmazkodás jelenti a legnagyobb kihívást a kicsik számára. Ilyenkor a konkrét épület és napirend megismerése és az ezzel kapcsolatos szokások kialakítása tehát az elsődleges feladat.

Általános

Nem mindig könnyű az első nap az iskolában
Nem mindig könnyű az első nap az iskolábanShutterstock

Az általános iskolával kapcsolatos félelmek kezelésével kapcsolatban megint csak az a legfontosabb a pszichológus szerint, hogy megkérdezzük a gyereket, mit tud és milyen elképzelései vannak az osztályról. A tévhitek és a valós félelmek kezelése ez után lehet csak hatékony egy szülő.

Gimi=nyomás?

Az utolsó évek során már a gyerekekre nehezedő nyomás kezelése a legfontosabb feladat. Mivel ilyenkor egyre többet számít, hogyan teljesít valaki az iskolában és milyen iskolán kívüli tevékenységeket választ, a legnagyobb segítséget az jelenti, ha nem helyez rájuk még több nyomást egy szülő. Ehelyett inkább a reális elvárások kialakítása a cél a pszichológus szerint.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek