Az anyaság nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve folyamatosan boldognak kell lenned.
A szülésről, anyává válásról illik szuperlatívuszokban beszélni, holott van a témának árnyoldala is. Többféle kórkép megjelenése követheti a szülést, kezdve a depressziótól a kényszerbetegségen át a pszichózisig. Ezeknek a zavaroknak biológiai okai is vannak, és természetesen az alapszemélyiség is nagyban meghatározza, mennyire könnyedén tud megküzdeni az anya az új kihívásokkal. Ha nem is betegszik meg orvosi értelemben, a gyerek születése, és az azzal járó változások kiválthatnak lehangoltságot, depresszióba hajló állapotot, amit mindenképp érdemes komolyan venni, és tenni ellene.
Kerüld el a szülés utáni depressziót!
Az újszülöttel otthon maradó anya életében, különösen, mikor az első gyermek érkezik, egyszeriben minden megváltozik. Önmagában az is vezethet depresszív hangulathoz, hogy a nap nagy részét a négy fal között kénytelen a nő eltölteni. Aki erre érzékeny, akár néhány nap bezártság is megviselheti. Sokan gondolják, hogy anyaként otthon a helyük, ezért nem mernek segítséget kérni, még ha lenne is rá lehetőségük. Hogy néz az ki, hogy a gyermek nélkül szeretnének elmenni valahova, egyet sétálni, barátnőzni? Pedig nyugodtan megtehetik néha, hogy otthagynak egy üveg lefejt tejet este az apukának, és kiszabadulnak egy-két órára, ez nem jelenti, hogy ne szeretnék eléggé gyermeküket. A baba is jól jár vele, ha jókedvű, feltöltődött anyát kap vissza.
Neked hány fontos szereped van?
Egyes lélekbúvárok szerint a boldogság kulcsa, hogy hányféle módon határozzuk meg magunkat, hány fajta fontos szerepünk van. Több sikerélmény éri azt, akinek összetett a személyisége, és több fronton érik jó élmények. Például, aki dolgozó nőként, anyaként, sportpartnerként, kézimunkázóként is meghatározza magát, és ezek fontosak is számára, sokkal több örömhöz, sikerhez tud jutni. Igen ám, de a kezdeti időszakban a baba olyan sok időt igényel, hogy óhatatlanul háttérbe szorul a többi szerep.
És bármennyire ügyes anyuka legyen valaki, a mindennapi rutin nem fog pillanatról pillanatra újfajta sikerélményeket nyújtani. Tudatosan érdemes odafigyelni rá, hogy teremtse meg a nő azokat a helyzeteket, ahol nem az anya mivolta kerül előtérbe. Apróságok is segítséget jelentenek, az aktuális közéleti helyzet megvitatása valakivel, vagy egy Activity meccs lejátszása.
A csecsemő nem mindig motivál
A legtöbb embernek szüksége van rendszeres visszajelzésre arról, hogy amit csinál, ahogy csinálja, az jó. Az ügyes főnökök, akik értenek a beosztottak motiválásához, nem fukarkodnak a dicsérettel. A csecsemő viszont nem mindig azt jelzi vissza, amit az anya érdemelne. Persze mikor jóllakottan elalszik, akkor érzi a szülő, hogy minden rendben van. De sok az olyan pillanat, mikor annak ellenére nyűgös, sír, hogy semmit nem rontott el az anya. Különösen az első gyermeknél, és kicsit bizonytalanabb nőnél problémát jelenthet, ha nem pótolja a környezet, főleg a partner a biztatást, megerősítést. A legtöbb nőben felmerül a kérdés „jó anya vagyok-e”. Ilyenkor jusson eszébe, nem kell tökéletesnek lenni, és hogy mindenki az első gyereken tanulja meg az anyaságot.
Enni, inni, aludni. Aludni?!
A depresszió kialakulására nemcsak a biológiai tényezők és a lelki élmények hatnak, sokat ront vagy javít a helyzeten az életmód is. A csecsemőt gondozó anyák rendszerint kialvatlanok, attól függően, mennyi a segítségük. Sokan elhanyagolják a rendszeres étkezést, sportra végképp nem szakítanak időt. Már az is számít, ha a nő komolyan veszi, hogy ne csak a gyermek megfelelő táplálásáról, hanem a sajátjáról is gondoskodjon. Az alvás hiányát valamennyire ellensúlyozni lehet például relaxációval, ha addig más vigyáz a babára, akitől hallótávolságon kívülre kerül.
Ha az anyaság nem csupa boldogság, a nő hiheti, hogy ezt csak ő éli meg így, és vele valami gond van, nem szereti eléggé a gyermekét. Holott az anyaság éppen olyan, mint a többi életfeladat: csak a romantikus regényekben nincs árnyoldala. Mivel a nőiség beteljesüléseként gondolunk rá, sok nő azt várja, folyamatos boldogságként élje meg az otthon töltött éveket. Ha ez nem így alakul, magát hibáztatja, bűntudatot él át. Holott Vekerdy Tamás is megírta már: a gyermek kiszívja a vérünk, lerágja a húsunk. Teljesen normális, ha valaki így érzi, egészen addig, míg az örömök ellensúlyozzák ezt. Ha pedig úgy éli meg a kismama, hogy már erősebbé vált a szorongás, bizonytalanság, lehangoltság, mint ő, ne szégyelljen segítséget kérni! A gyereknek nincs szüksége tökéletes szülőre, de olyanra igen, aki jól érzi magát a bőrében.
