Reggelizz, mint egy király!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Reggelizni egészséges. Szokás kérdése, hogy beépítjük-e életünkbe, de a gyerekek csak jól járnának!

A táplálkozási szokások nagy része már gyerekkorban eldől. Ebben a családi minta, a szülők példamutatása igen jelentős. Szerencsére nálunk ez nem volt kérdés, hogy reggelizünk-e vagy sem. Inkább korábban keltünk, kelünk, de ez nem maradhat el. Ha pedig valamiért (például egy vérvétel miatt) mégis, akkor bizony, rosszul érzem magam.

Tudom, sokan azt érzik, hogy inkább tovább aludnának egy fél órával, mintsem kenegetnék a kiflit hajnalban. Bőven elegendőnek gondolják, ha gyorsan felhörpintenek egy kávét, esetleg menet közben a pékségben vesznek pár darab péksüteményt, rosszabb esetben pedig az ebédig éheznek. Az is lehet, hogy valaki nem is éhes, így számára például kifejezetten kínszenvedés lenne bármit is lenyelni a korai órákban.

Nos, a jó hír, hogy minden szokás kérdése. Ha kezdetben csak egy teát, majd friss vagy 100 %-os gyümölcslevet iszunk, később már lecsúszik egy joghurt, kefir is, akkor idővel odáig is eljuthatunk, hogy valami tartalmasabbat is elbírjon a gyomrunk. Ébredést követően ugyanis fél-egy órán belül érdemes elfogyasztani a reggelit. Ha mégsem megy, de hamar beérünk az iskolába, munkahelyre, akkor is csomagoljunk valamit, amit ott megeszünk, megiszunk. Ez lehet egy szendvics, teljes kiőrlésű lisztből készült keksz, friss gyümölcs, joghurt, gyümölcssaláta, müzliszelet. Bár ezt már inkább tízórainak nevezném, de lényeg, hogy ne az ebéd legyen a nap első étkezése.

A hazai táplálkozási felmérések eredménye többnyire az, hogy az iskolás gyerekek közül sokan reggeli nélkül indulnak az iskolába. Ez esetben romlik az iskolai teljesítmény is, mivel az éhségtől szédelegve nem fog jól az agy sem. Ráadásul, azok, akik rendszeresen kihagyják ezt az étkezést, nagyobb valószínűséggel híznak meg, mint a rendszeresen reggeliző társaik.

Ezt a negatív tendenciát felismerve, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) idén szeptemberben elindította a Startolj reggelivel! nevű programját. Tizenegy város tizennégy általános iskolája vett részt ebben. Az ötödik és nyolcadik osztályos diákok (kb. 1500-an) és tanáraik hat héten keresztül kapták meg ingyenesen a reggelijüket, amelyet az első szünetben közösen fogyasztottak el. Ugyan ez – ahogy fent említettem – inkább tízórainak számít, de így is hasznos eleme az egészséges táplálkozási szokásokra való nevelésnek. Amenüt az OÉTI dietetikusai állították össze. Ízelítőül: kétsajtos szendvics koktélparadicsommal, sonkás muffin, Jó reggelt! koktél (zabpelyhes müzli), sonkás salátatekercs bagettben, gyümölcsös tejberizs, zöldségropogós joghurtos túrókrémmel... A sok finomság mellett a tanulók és szüleik oktatásban is részesültek, hogy megtudják, miért is fontos reggelizni, illetve hogyan állíthatják össze a reggelijüket nap mint nap.

A program október 20-án zárult a SYMA csarnokban, ahol mintegy 750 gyermek reggelizett közösen a számos játékos és ismeretterjesztő program mellett. A hatékonyságot a szervezők kérdőívek segítségével mérték, az eredmények publikálása a későbbiekre várható.

Remélem, hogy a programban résztvevő diákok és családjaik nagy része számára hasznos és maradandó élményt jelentett ez a másfél hónap és a továbbiakban is megőrzik ezt a jó szokást, és beépítik a mindennapjaikba az itt megismert recepteket, ötleteket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

JudiEt
JudiEt
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.