Ez a könyv fáj a léleknek

Olvasási idő kb. 11 perc

A harmincadik oldalnál vettem észre, hogy az elbeszélőkhöz férfihangokat és arcokat társítok. Pedig ennek a könyvnek a főszereplői egytől egyig nők: lövészek, pilóták, szanitécek, mind levágott copfú tizenéves lányok, akik férfiakká váltak, megnyomorodtak, meghaltak, csak hogy bátorságukat és hazaszeretetüket bizonyítsák. Az idei Nobel-díjas fehérorosz írónő, Szvetlana Alekszijevics regénye, a Nők a tűzvonalban nem a hősiesség polírozása, hanem a háború valódi igazsága, amiben semmi dicső és semmi magasztos nincs. 

Szvetlana Alekszijevics ugyan elnyerte az idei Nobel díjat, mégsem közkedvelt személy a saját országában. Már újságírói munkássága során is leginkább szemtanúkkal készített interjúk alapján írt beszámolókat olyan drámai eseményekről. mint a Szovjetunió afganisztáni háborúja, a Szovjetunió felbomlása, vagy a csernobili katasztrófa.

139448403

A Nők a tűzvonalban a legelső könyve, és azonnal hatalmas siker lett: először 1985-ben jelent meg, majd újranyomták és több mint kétmillió példányt adtak el belőle. Mindezt annak ellenére, hogy a szovjet hatóságok betiltották, csak szamizdatban és a gorbacsovi glasznoszty idején lehetett terjeszteni. A szovjet hatalom nemtetszését leginkább azzal váltotta ki az írónő, hogy nem általánosságban, pozitív végkicsengéssel számolt be a nők háborús szerepéről, hanem olyan történeteket mutatott be, amelyekről nem szóltak a tudósítások. Negyven évvel az események után kereste meg az interjúalanyokat, akik ekkor már idősödő nőként emlékeztek vissza egykori fiatal önmagukra és a háborúra. És ez a kései visszaemlékezés úgy működött, mint egy szelep: az interjúkkal felszínre törtek a több évtizede elcsendesített emlékek. Magát az írónőt is meglepte, hogy a nők mennyire beszélni, emlékezni akarnak: (..) szörnyű az emlékezés, de még szörnyűbb, ha nem emlékezel" – írta le neki az érzéseit egy túlélő.

Távol áljon tőlem a pátoszos hangvétel, de Alekszijevics könyvéről nehéz úgy írni hogy az ember ne használjon nagy szavakat. Mert ez a regény tényleg fáj a léleknek és szinte felfoghatatlan az észnek. Nehéz olvasmány, lassan haladós, amit az ember félre-félre tesz. És néha jó lenne nem is elővenni újra. De mégis elővesszük, mert ez a legkevesebb, amit megtehetünk azokért a nőkért, akik sok évtizednyi hallgatás után egy kis megnyugvásra leltek abban, hogy elkezdtek beszélni arról, amiről senki nem akart tudni.

"A szó bennakad. Hát megértheti ezt az, aki nem volt ott? S hogyan meséljem el? (....) De meg kell, hogy őrizzük. Át kell adni. A világban valahol meg kell, hogy maradjon a sikolyunk. Hangos jajszavunk...."

A könyvet természetesen erősen próbálták cenzúrázni, amiről maga az írónő is megemlékezik. A szovjet hatalom azt kívánta, hogy a háborúra úgy emlékezzenek a honfitársak, mint dicsőségre, a legnagyobb bátorságra és és a hősiességre. Véletlenül sem akarták, hogy a csillogó érdemrendek mögött láthatóvá váljon az a felfoghatatlan kollektív és egyéni szenvedés, ami valójában a háborút jelenti. Amiről a több ezer nő hangszalagra mondott megemlékezése is szól.

"Ki fog egy ilyen könyv után harcolni? Primitív naturalizmusával megalázza a nőket" – írja a cenzor. Azzal nem lehet vitatkozni, a nők valóban őszintén és naturálisan számolnak be az átélt élményekről, De hogyan is lehetne másként megemlékezni arról, ahogy bakfis lányokból katonák lesznek? Arról, hogyan szűntek meg nőnek lenni, és hogyan próbáltak közben legalább embernek maradni? Hogy a legtöbben megragadtak minden alkalmat, hogy valami olyat csináljanak, ami még a női mivoltukra emlékezteti őket.  Azt mondják, rettegtek, hogy úgy halnak meg, mint sok-sok nőtársuk, arccal a sárban, véresen, mocskosan. Bombatámadáskor arra gondoltak, mi lesz, ha az arcuk összeroncsolódik, ha nyomorékok lesznek? Női hiúság? Nem igazán. Inkább kétségbeesett kapaszkodók, amik segítenek emlékezni egy másik énre, egy másik életre. 

GettyImages-542367521
ullstein bild

"Az nem én voltam"

A fenti sor a könyvben sokszor fel-felbukkan, nagyon sok interjúalany szájából. Hiszen a háború pszichológiája alól senki sem kivétel, az ember átalakul, megváltozik. A háborúban nehéz jónak maradni. A háború után pedig nehéz szembenézni azzal, akivé ott változott.

,,Én magam is azt akartam, hogy nekik is fájjon...Persze... Akartam látni, ahogy sírnak. Nem tudsz azonnal jó lenni. Igazságos és jóságos. Olyan mint most. Nem tudod azonnal sajnálni őket" – mondja egy volt katonanő a megerőszakolt német nők kapcsán, akiknek szenvedései csak a háború után jó pár évvel később érintették meg. És mindemellett ott volt a könyörület, az emberség, ami számukra is érthetetlen módon felülírta a háború kegyetlenségeit. 

,,Amikor először megsimogattam egyikőjüket.. Megijedtem...Én...Én? Nézem a német gyerkőcöt... S az Izgalomtól kiszáradt a szám. Ám gyorsan megszoktam. Ők is..." – emlékszik vissza az egyik túlélő arra, ahogy megszokták a háború velejáróit, mert az ember így van kitalálva, hogy túléljen – sok mást is. Még a legborzalmasabb körülményeket is, a halál  jelenlétét, a vér szagát, a haldoklók hangjait, a borzalmas sebeket, a szenvedést. És milyen áron! Gondoljunk csak Elem Klimov filmjére, a Jöjj és lásd-ra, ami talán az egyik leghitelesebb és legőszintébb ábrázolása a háborúnak, amiben a kisfiú megöregszik az átélt borzalmak alatt. Azt hihetnénk, hogy ez csak filmes túlzás, de a túlélők azt mondják, ők tényleg szó szerint megőszültek mindattól, amit láttak és öregen tértek haza. A háború után pedig nem volt feloldozás, együtt kellett élniük mindazzal, ami az emlékeikben élt.

,,Képtelen voltam bevásárolni. A hentesnél. Különösen nyáron... Látni sem bírtam a csirkehúst, tudod nagyon hasonlít... Olyan fehér, mint az emberi hús."

Ezek a nők a második világháború legkeményebb és a legnagyobb emberveszteségekkel járó csatáiban vettek részt. Ott voltak a kurszki ütközetben, amely a II. világháború legjelentősebb ütközetsorozata volt, és amely során a szovjet fél a német veszteségek többszörösét szenvedte el; vagy az azt megelőző sztálingrádi csatában, amelyet a második világháború fordulópontjaként emlegetnek. A majd hat hónapig tartó harc másfél milliós emberveszteséggel végződött: mindkét oldal példátlan kegyetlenséggel, a katonai és polgári veszteségekre, szenvedésekre való legkisebb tekintet nélkül gyilkolt. "Volt, hogy háromszáz emberből a nap végére összesen tíz maradt" - mondja egy nővér, aki össze sem tudja számolni hány haldokló katonát tartott a karjában. "Csókolgatod, simogatod, becézgeted. Búcsúzol tőle. Mással nem segíthetsz rajta." – mondja a nő, aki elmeséli azt is, hogy emlékszik minden egyes arcra, akiknek ő zárta le a szemét. A napi szenvedés, a halál és a kegyetlenség megváltoztatta őket.

"A háborúban félig ember, félig állat vagy. (...) Ha csak ember maradsz – nem maradsz életben"

A könyv címét, Nők a tűzvonalban, értsük úgy hogy  ezek a "nők"  sokszor 18 év alatti lányok voltak. Lényegében tizenéves lánykákból állt az a közel egymillió fős női hadsereg, akik a háború kirobbanása után gondolkodás nélkül jelentkeztek harcolni. És ezen belül is voltak köztük 14 éves gyerekeklányok, akik éhségsztrájkot tartottak, ha visszautasították őket a koruk miatt; anyák kedvencei, akik a frontvonalba kérték magukat; eminens diákok, akiket  szüleik a férjhezmenetelnek fiatalnak, de a háborúhoz érettnek gondoltak. Vastag hajfonatokkal nekivágó siserehad voltak ők, akik pár nap múlva, levágott hajjal már a véres sárban magatehetetlen testeket mentettek a tűzvonalból, vagy maguk is ugyanúgy harcoltak mint a férfiak. Híresek voltak a Vörös Hadsereg női bombázópilótái, és mesterlövészei: feljegyzések bizonyítják, hogy a németek nem akartak hinni a szemüknek, amikor látták, nők állnak az ellenség soraiban. És nem úgy, mint az idealizált filmekben: netten, jól fésülten. A háború valóságában a nők vértől megkeményedett, mocskos vattanadrágban, pufajkában, férfiméretű bakancsokban meneteltek, cipekedtek, kúsztak, másztak. Ugyanúgy éheztek, fáztak vagy öltek, és kikérték maguknak, ha könnyíteni akartak a helyzetükön. Bár némelyik parancsnok igyekezte őket a hátországba küldeni - vagy azért, hogy megóvja őket a legborzasztóbb harcoktól,  vagy azért, mert nem bízott bennük- , de a lányok legtöbbje sértésnek vette és ragaszkodott hozzá, hogy ők is a tűzvonalban harcoljanak.

Ők voltak a legrettegettebb női mesterlövészek:

  1. Ljudmila Pavlicsenko - 309 megerősített találat.
    Száz német tisztet és 36 mesterlövészt lőtt le a világ legeredményesebb mesterlövésznője Ő volt az első szovjet állampolgár, aki beléphetett a Fehér Házba. A háború végén őrnaggyá nevezték ki és bélyegen is megörökítették az emlékét. 58 évesen halt meg.

  2. Olga Vasziljeva - 185 találat

  3. Genya Peretyatyko - 148 találat

  4. Inna Mudrecova - 138 találat

  5. Nyina Petrova - 122 találat

  6. Tatyjana Kosztrina - 120 találat

  7. Ölga Bordasevszkaja - 108 találat

  8. Natalja Szapjan - 102 találat

  9. Vera Petrovszkaja - 100 találat

"Mi hivatásos tisztek, kissé gyanakodva figyeltük, hogyan sajátítja el a "gyengébb" nem a katonai szakmát, amiről emberemlékezet óta úgy vélekedtek, hogy az a férfiak dolga. (...) Ám hamarosan fel kellett adnom minden kétségemet. A lányok igazi katonák lettek. Kegyetlen utat jártak be velünk" - írja visszaemlékezéseiben I. A. Levickij parancsnok."

GettyImages-558675063
Keystone-France / Europress / Getty

Annyira fiatalok voltak, hogy egy túlélő még nőtt is a háború alatt.

Nem egy megemlékezés szól arról, hogy a fronton dolgozó lányok milyen bátran próbálták megmenteni a sebesültet. Egy túlélő beszámolója szerint úgy hozott ki egy meglőtt katonát a tűzvonalból, hogy mellette senki nem mert megmozdulni. Ő pedig felállt, levette a sapkáját és énekelve indult a sebesültért.  Senki nem lőtt rá az ellenség soraiból. De legalább ilyen elszántan tartottak ki akkor is, amikor fogságba kerültek, pedig a feljegyzések szerint a németek különös kegyetlenséggel bántak a szovjet katonanőkkel.

És ez a helytállás a háború után senkit nem érdekelt

Hazatérésük után hátat fordított nekik a saját országuk, elismerés helyett stigmatizálták őket, hősök helyett kurvák lettek, akik "férjet fogni" mentek a frontra. Bár valóban születtek szerelmek is a háborúban, az igazság az, hogy ahol minden a túlélésről szólt, ott nem sok helye volt romantikus érzelmeknek. Természetesen voltak kivételek és csodaszámba menő történetek, de javarészt a katonák nem a mellettük harcoló nőről álmodtak, hanem parfümillatú, tiszta lányokról, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen mocskos a háború. Tisztelték őket a bátorságukért, de a legtöbben úgy voltak vele, hogy nem vennének feleségül olyasvalakit, aki több tucat embert ölt. A szovjet katonák, akik végigerőszakolták a legyőzött országok lányait, asszonyait úgy néztek a velük harcoló nőkre és lányokra, mint húgaikra, öccseikre, bajtársaikra. De azt mondják

a hadseregben nem léteztek nők és férfiak, csak katonák.

Gyorsan kiderült, hogy a háborún kívül viszont már igenis van különbség nő és férfi között, és hogy a "gyengébbik" nem néhány érdemrenden kívül sem társadalmi megbecsülésre, sem bármilyen más támogatásra nem számíthat. Hogy pszichésen miként dolgozzák fel a háborús traumákat, az pedig végképp senkit nem érdekelt. Bár ez érvényes volt a férfi katonákra is, akiknek a beilleszkedését épp úgy nem segítette az állam, sőt, a hazatérő hadifoglyokat árulás címén még tovább is kínozta. Hiszen gyanús volt minden szovjet katona aki hadifogságba esett, az meg pláne aki túl is élte. Képzelje el, hogy négy évnyi háborúból hazatér a férje, majd másnap magukra törik az ajtót és hétévi munkatáborba viszik csak azért, mert túlélt egy hadifogságot: 11 évnyi szenvedés a semmiért, magyarázat és kárpótlás nélkül. 

Feldolgozhatatlan, pótolhatatlan veszteségek ezek mindenkinek: azoknak, akik harcoltak és azoknak is, akik otthon maradtak. Érthető, ha negyven év hallgatás után minél többen akartak beszélni Alekszijevicsnek arról, amit átéltek és amit elvett tőlük a háború:  "Most már mindenről lehet beszélni. Akarok...  (...) Tudni szeretném...Már megkérdezhetném... Mi lett az életemből?"

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • világom
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

A japánok, ha csak egy hajszállal is, de csupán ezüstérmesek ebben a versenyben.

február 27., 16:46

  • világom
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben

Nagy változások jönnek 2025-ben a Ryanairnél.

február 27., 18:30

  • világom
Alapvető tévedésben vagyunk a világ legmagasabb hegyével kapcsolatosan
Alapvető tévedésben vagyunk a világ legmagasabb hegyével kapcsolatosan

Minden évben magasabb lesz a világ legmagasabb a hegye, ez az oka.

3 órája

  • világom
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat

Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.

február 27., 10:36

  • világom
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét

Az iPhone gyártói ezzel magyarázzák a Donald Trump neve kapcsán felmerülő hibát.

február 27., 14:00

  • világom
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni

Ijesztő videó terjed a neten a tengerről.

március 1., 06:30

  • világom
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka

Még nem tudni pontosan, mennyivel.

február 27., 09:06

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri

Már a neve is félrevezető a római látványosságnak.

március 1., 11:10

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában

Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.

március 1., 09:05

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • világom
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók

Aki alleriás a pókra, vagy iszonyodk tőle, annak különösen veszélyes lehet egy ilyen csípés.

február 27., 05:46

  • világom
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni

Nagyszabású városépítési projektek, vadonatúj otthonok, amelyekből csak a lakók hiányoznak. Ebben az országban 65 millió lakás áll üresen.

február 27., 08:50

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • világom
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata

Ferenc pápa kórházban van, Nostradamus pedig előre megjósolhatta mindezt.

február 26., 20:00

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

Ezt olvastad már?
Érdekességek